Embermilliókat döbbentett meg a kegyetlenül valóságszerű, rövid televíziós hír, amelynek értelmében a kómába esés gyorsasági világrekordere kómába esett. Sportszeretők, szurkolók vagy csak egyszerű, igaz emberek kétségbeesetten, döbbenettől lesújtva, imára kulcsolt kézzel fohászkodtak a hatalmas egyéniség gyógyulásáért.

Nem kevesebb, mint nyolc olimpián vett részt. Ha belegondolunk, ez harminckét esztendő, és minden alkalommal a világcsúcson egy icipicit képes volt javítani, a kómába esés sportágban. És most kómába esett! A kétségbeesés hullámhosszára minden ember, mint egy vevőkészülék igyekszik rácsatlakozni. Arra a hullámhosszra, amire világrekorderünknek a nyolc nyert olimpián kívül még több ezer alkalommal sikerült. És – a világrekorder szerint – ebben a közös hullámhosszban, a nagy központi adóról vesszük a jeleket, hogy ne csak a vevők, hanem az adók is interaktív módon besegítsenek a kiemelkedő sportoló mielőbbi felépülésébe. Neki, aki még az utolsó nagy versenyen is képes volt 0,002 másodpercet javítani előző világcsúcsán, a férfi kómába esés Európa Kupán.

Elfojtott hangú, csaknem zokogó sportriporterek, könnyeikkel küszködve a kórterem közeléből – hogy az orvoscsoportot ne zavarják –, napról-napra fokozódó aggodalommal, suttogó hangon tájékoztatták a világot, hiszen a helyzet nem változott. Amikor baj van, első dolog a szolidaritás. Ilyenkor még a sokszorta legyőzött nagy ellenfelek is lépnek. Gyűjtési akciókat, humanitárius koncerteket terveztek, de a sportember állapotának változatlansága egyre aggasztóbbá vált. A pánik fokozódott, és az érintettek legfőbb gondja az lett, hogy ki fog indulni a következő kómába esési versenyen, ha a kómába esés világrekordere kómában van. Teltek a hetek és hónapok, verseny versenyt követett, valahogy senki meg sem közelítette a nagy öreget, aki világszerte méltán elismert egyedi stílusával, a nevével fémjelzett technikát alkalmazva, tulajdonképpen pillanatok alatt képes volt kómába esni. Az egész sportágat eluralta az apátia. Mi lesz itt, ha nincs egy igazi húzóember, aki képes valódi teljesítményre? Azt gondolhatnánk, hogy a riporterek és érdeklődők száma idővel csökken. Tévedés! Még az együtt érzők is egyre izgatottabban festették a fekete jövőképet, a sportág teljes hanyatlását. És megtörtént a csoda. Az ötödik hónap elején, csillogó szemű, mosolytól felajzott arcú orvos, két gömbölyded, csini nővérkével az oldalán, diadalmasan jelentette be:

– Magához tért!

Mindenki megnyugodott. Maga a rehabilitáció, miután mégiscsak profiról van szó, pár nap alatt megtörtént. A következő két kómába eső versenyen, már címvédőhöz és biztos esélyeshez méltón indult a sportember. A háttérben még néhány apró tranzakciót lebonyolított. Kifizette az orvoscsoport kétszázszoros díjazását. Megköszönte a professzornak, hogy megmentették a hanyatló sportágat, melyet néhányan minden oldalról igyekeztek aláásni, sőt, száműzni az olimpiai számok közül. Nem okozott csalódást, 0,007 másodperces világrekordját 0,002másodperces álomcsúcsra javítva esett kómába a legelső világversenyen. A pontozásnál az is számít, hogy mennyi idő alatt tér magához a versenyző. Elég bonyolult a számítás, de stábja ezt előre kiszámította, így tökéletes pontossággal, igazi profihoz méltóan tért magához a világrekorder.