Ahogy lefelé csetlettem-botlottam a domboldalon, szüntelen hallottam a villa felől a
     megveszekedett kutyaugatást.
    Nem állítom, hogy ez bennem megfagyasztotta a vért. De hát egészen kellemes érzeteket sem
     fakasztott bennem.
    Vicuka négy nagy kuvaszt említett a villa kertjében, házőrzőkül. Négy ilyen dög van olyan
     ellenfél, ha az embernek életét nem is, de a nadrágja és bőre épségét okvetlen fenyegeti.
    Az ugatás pedig olyan nagyon közvetlen a villa mögül hangzott, amelynek hátsó verandájára
     kellett fölugranom, hogy nem túl bátorságos érzetek közepette álltam meg a sövény mellett.
   

    Átlátni nem lehetett a sűrű, vastag élősövényen, hogy megállapítsam: hol vannak az ebek? Be
     kellett hatolnom vaktában a résbe.
    Hát benyomulok! Az ugatás, úgy, mint a zápor, nem szűnik egy fél pillanatra sem. Az
     élősövényből már kidugtam a fejem az udvarra. De kutyát sehol sem látok.
    Már éppen elszánom magam, hogy azt a tíz ugrást a verandáig megtegyem. Szerencsémre akkor
     pillantom meg az egyik fehér kuvasznak a fejét.
    Honnan? A veranda deszka mellvédje mögül bukkant elő, és el is tűnt.
    A négy kuvasz a zápor elől a verandán húzódott meg éppen. Ott ugat, ott vonyít, ott
     vicsorognak és éldelegnek egymással.
    Püff! Erre nem volt receptem Vicukától: mi legyen akkor, ha a házőrző ebek magán a verandán
     fogadnak?
    Mindenesetre visszahúzódtam a sövény-nyílásból, biztonságosabb helyen gondolkodni.
    Elővonom közben az órámat is. Azt állapítom meg, hogy nagy mohóságomban túl korán indultam.
     Jó negyedóra még a levélben jelzett találka ideje… Még negyedóra!
   

    Meg ne vessenek, ha bevallom, majdnem sírva fakadtam ott, a tehetetlen gyötrelemtől.
    A zápor zuhog, zuhog, zuhog. Kalapom már mosogatórongy a fejemen. Több víz folyik belőle
     nyakamba, mintha puszta fővel áznék. Kalucsnit sohasem hordtam. A lábbelijeim is szotyognak a
     hideg lucsoktól. A szél vacogtató hidegével tisztára csontomig fúj át, csuromvizes ruhámba.
    Már nem is az izgalomtól reszketek, hanem a biztos hűlés dideregtet.
    Az énekhangom, az életem, a sikerem, a jövőm, a kenyerem. Egy alapos berekedés nemcsak a
     mostani idényemet teheti tönkre, hanem az énekhangom végleg is rámehet.
    És itt kell állnom még negyedórát vagy többet. Menedék nincsen. Fa alá állni? Semmi védelem
     ez elől az özönvíz elől. Szénatartót látok föntebb a dombon. De messze van. Kész veszedelem
     odáig evickélni, megkapált földeken át.
    Ha kínpadra feszítenek, sem lehettek volna kellemesebb érzeteim, mint azon a helyen.