Július 23. 

    Naponta van postám.

    Ezúttal a júliusi Hallássérültek Lapja.

    Átlapozom.

    Mióta K. L.-t "kiemelték" a főszerkesztői székből...

   Nevem még ott a Szerkesztő Bizottság tagjai közt - ok, hogy elkészítsék új könyveim. Remélem, szerkesztik. Egyeztetni kellene. Március óta. Anyám nyugtat, hagyjam.

   Jelentős írónak tartom magam - a hallássérültek közt. Eltájoltam magam? Író, aki történetesen hallássérült.

    Több becsülést várna a tollforgató.

    Eh! Petőfi se jókedvében tűnt el Segesvárnál! 

    Prózát írni nem akartam.

    Az emlékek, a múlton töprengés felhozta: ha hallok, akkor nem, vagy legalábbis nem úgy történnek velem a dolgok, mint ahogyan történtek.

    Halogattam a dolgot. Agy kell hozzá, segg kell hozzá, idő nincs, és annyi kellemesebb dolog van a világon!

    De esténként állandóan sokbeszédű műsorok mennek a tévében, azon kapom magam, hogy unalomból jegyzeteket készítek. Az átéltek, újragondolva, tapasztalatok birtokában más megvilágításba kerültek. Ha nem írom meg - elmegyek az átéltek mellett.

    Az első sztorikat hamarosan nyomtatásban láttam. "Amit legutóbb küldtél: fenomenális! EZ KELL! Pontosan ez a tökéletesen személyes vallomás. És irodalmilag is telitalálat!"- így a főszerkesztő.

    Ám hamarosan: "Hogy miért? Azért jelennek meg újabb írásaid szignóval, mert egyes bennfentesek, hiszen érted, allergiásak Rád. De ez nem változtat írásaid nagyszerűségén, és a honorárium pontosan megy."  

    A Hallássérültek Lapjában: svéd jelnyelvi tolmácsok küldöttsége járt Pesten.

   Szeretném eljuttatni Szilvia királynéhoz a vele kapcsolatban írt versem. Ő ismeri a jelnyelvet, ellentétben sok lélektelen elutasítóval.

    Dedikáláson, fordításon gondolkodom, s érzem: soha nem fog sikerülni ebben az életben. 

    Muszáj gépírnom.

    Illyés Gyula kéziratait Flóra asszony gépelte le.

    Flórát láttam egyszer. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán ünnepeltük Szövetségünk fennállásának 25. évfordulóját. A díszelnökségben ült, sötét ruhában. El-elbóbiskolva hallgatta (?) az ünnepi beszédeket. Fel-felpillantott, olyankor valamit hiányoltam a tekintetéből. Azóta rájöttem, mit. A zavartságot. Igen, felriadva, sokak között, díszelnökségben. Nem volt zavart, s már mennyi mindenen túl! Ezek a szemek látták József Attilát.

    Gyula bácsit láttam lelki szemeimmel. Ültünk Tihanyban, a malomkő-asztalnál. Borral koccintottunk, diót rágcsáltam.

    Attila, Illyés, Flóra - hol vannak már!

    Attilát a közelmúltban a mama mellé helyezték.

    Harmadszor - örök nyugalomra?

    Csontom, csontom, mondd meg nékem. 

   Július 24. 

    Napok, hetek eső nélkül.

    Kánikula, sivatagosodás. Az ásott kutakban már régen nincs víz. A homokban a vetés kiég. 

    Hugiékat várom Szalkra, átruccannak tán értem.

    Furcsamód a velük töltött időben feltöltődök. Élő a múlt, a gyermekkor tündérvilága.

    Tündikétől keresztanyámig alkalmazkodnak hozzám, így kommunikálisan.

    Kerthelyiség. Hárman egy asztalnál: A. Lajos, Árpi és büszkeségem. Fröccsökkel körülbástyázva első könyvem, a Csöndkiáltó.

    Hány versem közli majd a folyóirat?

    Biztos lesz dicséret, biztatás...

    Nem alaptalan várakozás! Országos megjelenés, antológia, s a kötet!

    Szakállas újbarátom - szájmozgásáról nehezen olvasok - megrökönyödésemre kijelenti: ezek a versek még nem jók!

    Árpi, nehogy megbántódjak, gyorsan darál valamit.

    Nyúlok a fröccsömért, tudni akarok!

     - Egészségetekre! Veszekedni fogok! Miért nem jók?

    Lajos helyeslőleg bólint. Elém tolja könyvecskémet.

     - Válassz!

    A Hídfestőknél nyitok, találomra.

    Lajos olvas, visszatolja elém.

     - Olvasd!

    Árpi végig tolmácsol. Most utánamondja:

     - Olvasd!

    Hát olvasok. "Anyás szélben..."

    Látom, Lajos felemelt mutatóujját.

     - Mit mondtál?

    Biztos halkan mondtam... Tehát hangosabban!

     "- Anyás szélben..."

    Lajos, Árpi, egyszerre:

     - Halljuk, de mit jelent?

     - Lágyan fújó, a tájat átölelő, gyenge szél. Költőiesen: anyás...

    Belém szorult a magyarázhatnék, töklámpám kigyúlt.

    Elszántan olvasom tovább: "Szétáradt fényben..."

     - A fény természete, hogy szétárad. Nem kell külön említeni.

    Értek mindent.

     - De a vége! Az utolsó sorok: "Lebeg / gyermekkor-délibáb". Árpi, mondd neki, hátha engem nem értett meg, gyönyörű kép. Ezt nem lehet kitalálni, ez jelzi, hogy költő vagy!

     - Véletlen! - jelentem ki magabiztosságom romjain. Elég a félrevezető dicséretekből! A könyveim! Hogy szerezhetném vissza - megsemmisíteni! 

    Hátamra átizzadt póló tapad.

    Anyám megkért, kerekezek hát „Tévésgabihoz", nézné meg a készüléket.

    19 óra körül jön - ígéri.

    Jött, látott és győztünk. Csak a biztosítékot kellett cserélni.

    Míg hangot, képet állít, egy példányt keresek új könyvemből, ajándékba.

    Meglepődve olvassa: Felhőfény.

    Lapoz, arcom fürkészi.

    Pénzt nem fogad el. 

    A kettes csatornán a bűnvadászok - kedvenceim: Bud Spencer, Terence Hill - akcióba léptek. Öklök csattannak, csontok reccsennek, éljen a gyors igazságosztás! Ha nem hallom is, remekül szórakozok.

   Hogy a fenébe ne, ez már az élet! 

   Isten veled, NAPOKRÓL LAPOKRA! 

25.

     - Halló!

     - A polgármester úr?

     - Saját fülűleg.

     - Ruganyosné vagyok. Nagyon kérem, hallgasson meg. A szomszédom ügyében emelek szót, akit a múltkor nem láttam több napig. Erre felhívtam rendőrünk, Angyal figyelmét, de hiába. Nem tesz semmit. Csordás most pár napja megint eltűnt, a szó szoros értelmében. Nem szól senkinek, hova megy. Ha szólna, jobban figyelnénk a környéket, hiszen manapság, mint tudja… Mit tehetünk, mondja meg, mit?

     - Amit tesz. Telefonálgat.

     - Igen. De, aranyos polgármester úr, mi értelme? Nem történik semmi.

     - Hogyne történne!

     - Már megengedjen - mi?

     - Rabolja az időmet. Pocsékolja a magáét. Hizlalja a telefonszámlát.

     - Egyetlen luxus. Megengedhetem magamnak

     - Hát... egészségére!

     - Szóval, aranyos polgármester úr, mit szándékozik tenni ebben a Csordás-ügyben?

     - Nincs ügy. Várjuk, majd hazajön.

     - Nincs ügy?

     -Nincs. Faludy György bejárta a világot, mégis itthon halt meg. Ágyban, párnák közt.

     -Elgondolkoztató, kérem.

     -Elgondolkoztató.