Lágy és melankolikus a délután, hisz jönnek-mennek a felhők, el-elered az eső, de végre arc-és léleksimogató a bágyadt, elő-előbukó Nap, mégis, a Lövőház utcában, melyet sétáló utcává építettek át, az emberek is lágyan és melankolikusan igyekeznek dolgukra.

Csak a Karády Múzeum Kávézó előtt torpannak meg, mert vagy a megnyitó meghívottai, vagy kíváncsiskodók, ahogy az utca házainak erkélyein, ablakain kitekingetők is.

Karády Katalin, akárcsak ez az utcai délután, mindig lágy és melankolikus volt, olyan fajta nőideál, akit állandóan utánozni kívántak a hétköznapok asszonyai, de akit soha nem lehet(ett) igazán utánozni, hisz mind színészi karaktere, mind női egyénisége igazán egyedi volt. Mind magánéletében, mind pedig az elvállalt filmszerepekben ott volt benne az emberi tartás, az alig megközelíthető, visszafogottan izgató, mégis zárkózott, de igen mély érzésű ember és a kifürkészhetetlen szerelmes asszony.

A kávézó kellemes és otthonos hangulatú, és mégis úgy, hogy az örökösek által fölajánlott Karády-ereklyék (színházi és filmes ruhák, könyvek, plakátok stb.) beleolvadnak ebbe a szeretett kávéházi hangulatba, és nemcsak díszei egy térnek.

Elsőként Tabányi Mihály emlékezett kedvesen, öregesen, hisz az egyetlen az élők között, aki még éltében kísérhette Karádi Katalint, majd utolsó dalukat – a Tangó Boleró-t – adta elő harmonikán. Mint annyiszor, az élet másképp is megsegítette, hiszen nevében rejlik régebbi, állandó munkahelye: a TABÁNban zenélhetett, a Szarvas Vendéglő alatti szórakozóhelyen, ahol igen sokan kértek tőle Karádi-számokat.

Utána Mága Zoltán következett. Az Elindultam szép hazámból fájdalmas virtuozitású előadása után Vivaldi Négy Évszak című műve Tél tételének zenekari változatát szintén nagyon virtuóz, viharos-vágtás hegedűszólóval egészítette ki. A legförgetegesebb előadás azonban a Pablo de Sarazate Cigánymelódiák című művének egy-egy részlete volt. Karády Katalin emlékére pedig Vittorio Montitól a Monti-csárdást adta elő, mert a neves színművész nagyon szerette a csárdásokat.

Az utcai műsort Kapocs Zsóka zárta, akit ma Karády Katalin legavatottabb tolmácsolójának tartanak. Noha hangszíne sokszor volt más, a Hamvadó cigarettavég (mely az 1942-es év nagy slágere Magyarországon, az akkor 29 éves újságíró, Hegedűs Tamás szerzeménye, és amely dal Karády Katalin előadásában vált klasszikussá) című dalnál már sikerült elérnie Karády komor, mégis fátyolos (talán valóban eldohányzott!), igen mély hangi stílusát. De az a fájdalmas szépség még nem mutatkozott meg, amiért oly sokszor szeretjük meghallgatni ezt a dalt, és az örökre örök Karády Katalint!

Kép (lehet, hogy nem jelennek meg!) és szöveg:

Polgár Julianna (szerkesztő-riporter)