Lehet-e unalmasabb dolgozat egy irodalom dolgozatnál? Jön, hogy az ember, a kalapját a fejébe húzza, bedagadt szemekkel, ráncos homlokkal átszundítsa az egész silányul elrabolt időt. Cefetül, lajhár sebességgel cammogó, idegbénítóval lassított ketyegésű órára, a tanár szeme becsukódik és legszívesebben ő is átaludná az egész kényelmetlen - fekete-fehér -, úszó semmiséget. A pálya túloldalán is hasonló a hozzáállás. Jó tanár, aki vagy holtig tanul, vagy meghal előtte, leadja a kötelező olvasmányokat, amit a valamirevaló diákok azonnal kiikszelnek. A még jobb tanár, megajánlja a még véletlenül sem elolvasásra érdemes írásokat. No, ezeknek nekiesnek a nebulók.

Egy rendes 36-os osztályban, 3,6 tizednyi magolón kívül, senki nem hajlandó szabálykövetően, a rábízottat olvasni. Olyan ez az egész, mint egy recés szárú pitypang, amit a tanár úr fuvallata egyben tart, a diákoké meg összeszedhetetlenül szétterít. Van ugyanis, az irodalmi elemzés nevű borzadály, amit rendes dolgozatokon művelni kell, művelni muszáj, olyan navigare necesse est, csak citare necesse est, alapon.

Az oktatók legalább annyira különböznek egymástól, mint a sütemények. Egyik sós, a másik édes, egyik krémes, a másik ropogósra sült, de egyben mind azonos.

Adott irodalmi művet, adott módon kell értelmezni és elemezni. A szabály, az szabály! Vagy előadja, vagy kijelöli a könyvben, esetleg lediktálja, mi az, az ami. De a "Jóska megy az úton", irodalmi tőmondat, csakis az ő értelmezésében jeles esélyes, a diákok felől. Tehát, ha egy egyszerű tanár, egyszerű értelmezésében, egyszerű Jóska, egyszerű úton megy, akkor hiába tűnődik azon, a fal melletti második pad baloldali diákja, hogy ki a fene az a Jóska, a mellette ülő pedig, hogy micsoda pancser az az út, ami hagyja magát csak úgy rajta járkálni. A középső padsorban, mások azon morfondíroznak, hogy ösvény, földút, városi vagy országút? Megint mások azon évődnek, hogy mi a fenéért megy ez a Jóska éppen úton, mikor mehetne villanyoszlopon is. Leghátul, Süni és Juliska, éppen az út fogalmával kapirgálják az agyukat. Vajon a szó szoros vagy átvitt értelmében út, az út, amin járunk, vagy mód, módszer, lehetőség?

Az ablak melletti padsorban, egymástól függetlenül többen is azon gondolkodnak, miért éppen Jóska. és ha már mindenáron közlekedni akar, legalább egy kerékpárt vehetett volna magának. Ha az osztályban egy valaki valóban nagyon örül, a gyönyörű, elemzésre szánt mondatnak, az Jóska. Igen, az alkotónak van ízlése, rendes, normális nevet választott és a Jóska név megint szép lesz! A többi 35 azon gondolkodik, hogy ennél ostobább nevet nem is lehetett volna választani.

Nekiveselkednek és a füzetekbe süllyesztett fejekkel karmolnak.

Mit tesz egy tanár dolgozatírás közben? Természetesen nem Görög tanár úrra gondolok, aki egyik padról a másikra ugrálva, gyors hátraarcokkal teszi lehetetlenné a puskázást. Pedig mindenkinek puskázni kell, mert a szerves kémiát, valahogy az egész osztály, az első lecke után azonnal, érdeklődés hiányában lenullázza. A többi tanár vagy vadászik, vagy csak úgy tesz, de a puskázásra vadászás mímelése kötelező!

Stratégák minden osztályban vannak, ebben is voltak. Az előző francia órára való tekintettel, teleírták a táblát sűrűn olyan francia szövegekkel, aminek a negyedét sem értették, pedig Cinczai tanár úr, majdnem olyan jól beszélt franciául, mint maga a francia tanárnő.

Cinczai tanár úr előbb csak bambán, állát alátámasztva pislogott, majd a feje le-lecsuklott, aztán néhány másodperces alvást követően, nagyot koppant a katedrában. De Cinczai tanár úr - a falnak repülő bogárral ellentétben -, azután nem hallgatott el. Vakarta a fejét és felállt, majd elkezdett sétálni. Egészen addig nem volt baj, amíg meg nem fordult és frankó érdeklődéssel, valamint az általános unalom űzésére, el nem kezdte, csak úgy, félig csukott szemmel, a táblára kifektetett szöveget böngészni.

Okos gyerekek voltak, rendszert is alkottak, de semmilyen rendszer nem tökéletes. A francia szövegben, az egész osztály számára érthető követési kóddal elhelyezett magyar nyelvű elemzést, Cinczai tanár úr megerőltetés nélkül, a negyedik szó olvasása után kiszúrta.

Fiatal volt még, gyorsan magához tért. Csinált egy szabályos hátraarcot és az osztálynak szegezte a kérdést.

- Ki csinálta ezt a puskát?

Majd lassan -, mint egy lefagyóban levő számítógép -  visszafordult, feltekintett az öt méter széles táblára és végleg lefagyott. Az osztály merevlemeze is némi füstölgés után ledermesztette a jelenlevőket.

Csengetés után feltűnt, hogy sem zaj, sem tanár. Amikor rájuk találtak a szerelők, először az osztályt, gyors kikapcsolás után újraindítva állították rendes harci rendbe, majd Cinczai tanár úr összes programját, egyenként bezárva, szép óvatosan kikapcsolva, rendesen megvárva a biztonságos újraindításhoz szükséges időt, megnyomták a gombot. Kerregve indult, de a tanár úr is visszaéberedett.

- Maguk mit keresnek itt? Lesznek szívesek sürgősségileg kitoloncolódni, dolgozatot írunk! Osztály, megadtam a témát, tessék kérem dolgozni!

Visszaült az asztalhoz, fejét alátámasztotta és a diákok látták a szemében, hogy az újraindításkor elvesztek a lefagyás adatai. Cinczai tanár úr nem emlékezett.

Megírták a dolgozatot, leadták és a legjobb informatikust ünnepélyesen felkérte az osztály, hogy cseréljen merevlemezt a tanárban, hiszen nincs az az információ, amelyik örökre elvész. A dolgozat pedig dögunalom bár, de az értékelése nem lényegtelen.

Óriás lakás

Szép új lakásba költözött Döme. Épp a felmérő – első -, még nem egészen a beköltözés teljességét magában rejtő látogatással bíbelődött, a rácsodálkozással! Örült, hogy végre saját fészkét, nem toronydaruk keretezte, biztonsági, látásgátlók mögül teheti. Ilyenkor még semmi nem tökéletes. Bokáig gázolt az olajos sárban, tégláról téglára lépkedve, majd megállt és felpillantott. Kisebb hideglelés rohant át rajta, megszédült, de ebben a pocsolyában nem szeretett volna elesni.

Aztán meggyőzte magát, hogy csakis optikai csalódás áldozata lehet, ilyen kicsi lakások nincsenek. Csak kívülről hasonlíthat minden egy mobil toalett méreteire. Be kell menni, körül kell nézni, aztán ha mind a két szemüvegén keresztül látja a valóságot, majd megnyugszik.

Belépett a lépcsőházba és remegni kezdett. Harminc centi széles lépcsőn, negyven centis fordulókkal csoszogott fel, a teljes szélességében egy méter széles lépcsőházban.

- A mindenit! Lehet, hogy jobb lett volna egy sátrat vennem. Na, egye fene, felmegyek a lakosztályomba. Három szoba, konyha, fürdőszoba. Kicsit nekilapulok a falnak és fogódzkodom a korlátba. Nem tudtam, hogy klausztrofóbiás vagyok, de ez már nem kétséges. Lehet, hogy ilyen helyen mindenki az lesz?

A második emelet magasságában elfogyott a korlát. Mélységiszonyáról kiválóan informált volt, így horgas inainak remegése, az alig bő arasznyi lépcsőn, már a nyár közepén hulló hónál sem lepte meg jobban. Kacsázott felfelé és ahogy tanulta, mindig csak előre nézett. A szeme sarkából látta, hogy a forduló után ismét van korlát.

- Remek! Addig ki kell bírnom!

Ám egy állapotos fiatalasszony, kisgyermekkel a karján, üde boldogsággal suhant vele szembe.

- Most mit csináljak? Kitérni nem tudok, megfordulni sem, mert lezuhanok, beszív a mélység. Udvariasnak neveltek, mindig tiszteltem az áldott állapotban lévő hölgyeket. Képtelen vagyok aszerint viselkedni.

Roppant lassúsággal elkezdett fokról-fokra hátrálni.

- Jó napot uram! Maga az új szomszéd?

Remegő arccal szomszédasszonya szemébe nézett, talán egy pisztráng intelligenciáját sugallta. Szólni nem tudott, arra ilyenkor nem futotta lelkierejéből. Csak hátrált, aztán nekiütközött valaminek a háta. A fordulónál volt. Befordult arccal a saroknak.

- Menjen el, ha tud, mellettem!

Eltudott!

- Maga is a harmadik emeleten lakik? - libbent el mellette, még meg is állt mögötte lábujjhegyen, belelógva az üres semmibe.

- Igen, a 246-osban.

- Csúcs! Akkor szomszédok vagyunk, én a 245-ösben lakom. Nyolc négyzetméter, három szoba, konyha fürdőszoba. Képzelje, olyan tágas és kényelmes. A fürdőszoba és konyha egyenként majdnem egy-egy négyzetméteresek, a nappali lehet, hogy három is van, a két hálószoba egyenként két négyzetméter. Van erkély is.
- Ez már több mint nyolc.

- Uram, szomszéd úr, most jól elgondolkodtatott. Végül is lehet hogy kilenc.

Háta mögül harsogás és csevej rázta fel a „tágas” lépcsőházat. Egy nyolctagú csoport ment el mellettük, elképzelése se volt, hogy hogyan. Végre a várandós hölgy is elbúcsúzott. Lassan letérdelt, ráhasalt a lépcsőre, bal keze lelógott a semmibe ernyedten és elkezdett kúszni felfelé. A forduló, komoly hegyomlást indított be dupla fóbiától kínzott énjében és bemászott a folyosóra, majd felegyenesedett. Megdöbbenve látta, hogy ajtó, ajtó mellett - semennyi távolságra - helyezkednek el a folyosón. Teljes szélessége, lehetett fél teljes méter is! Olyan érzés fogta el, mintha egy röntgengépbe szorították volna.

Derűsen közeledett vele szembe egy termetes méretű szomszéd, akinek jobb és baloldala végigcsiszolta a folyosó falát. Ruhája ezeken a pontokon szerte rongyolódott.

- Üdvözlöm, szomszéd, de jó hogy látom! Lassan megtelik a fészek. Olyan ez is, mint az istálló, mikor reggel kivezetik legelészni a barmokat, és este mind megjönnek, meghitt szeretetben érzik magukat.

- Mondja, ha meg nem sértem, hogy lehet itt vendégeket fogadni?

- Jaj, de jó, hogy kérdezte! Első számú szabály, maga így, ahogy elnézem, talán 70 kg lehet. Ha erősebb alkatú vendéget szándékozik hívni, jó lenne talán előre a határidőnaplójába bejegyezni őket és értesíteni, hogy elegendő testsúlyt adjanak le. Mert lám gondoskodnak rólunk, hogy az elhízás káros kórságába ne tudjunk elmélyedni. Én is 127 kg-ról fogytam le 82-re. Most már kényelmesen elmegyek itt a világ egyik legszebb öröklakásába. Hányasban lakik?

- A 246-osban.

- Ott az ajtó, jó lenne ha bemenne, különben nem tudok tovább menni.

- Értem.

- Mondja, bútort is hozott magával?

- Nem, csak ezt a kézitáskát.

- Azért kérdezem.

- Egy kézitáskában bútort?

- Igen.

- Nem, csak egypár ruhadarabot.

- Jól tette, nagy butaság lett volna, egy előre bebútorozott lakásba bármit hozni. A konyhában van egy teljes állóhely, a fürdőszobában ott a nélkülözhetetlen toalett és síneken a falon egyetlen mozdulattal rá lehet csúsztatni egy hermetikusan záró tokot. Akkor már az egész fürdőszoba, majdnem egy teljes négyzetméternyi zuhanytálcává szelídül. A nagyszoba tele van vasrudakkal.

- Miért?

- Mondtam, hogy be van bútorozva a lakás.

- De miért vasrudakkal?

- Hát, ha vendéget fogad, legyen mibe megfogózniuk. A hálószobákat szeretem a legjobban, a beépített kempingszékekkel.

- Ágyak nincsenek?

- Micsodák? - vágott nagyon értetlen képet a fogyókúrázó szomszéd.

- Ágyak, amin aludni lehet.

- Ja, mondom, vannak beépített kempingszékek!

- Értem.

- Az erkélyre ne menjen ki, egyenlőre nincs bekorlátozva, bár én nagyon szeretem. 0,4 négyzetméter a teljes terület. Ki szoktam ülni és lógatom le a lábamat.

- Csodálatos. Akkor én most bemegyek. Ég önnel szomszéd, viszlát!

- Viszlát!

Bement, az örömét kicsit meglankasztott triplasokk után úgy döntött, aludni fog. Nem érdekes hogyan, de fekve és nem kempingszéken. Gyönyörűen lehetett az előszobában oldalazni! Benyitott a konyhába, aminek hiányzott az utcai közfala. Visszahőkölt, benyúlt a táskájába, valami előzetes, belső sugallatra hozott egy olajkrétát és az ajtóra ráírta, "Ne!".

- Innen tudni fogom, hogy ide nem szabad bemenni.

Aztán benyitott a fürdőszobába, ott minden rendben volt. A nappaliban is csodaszép volt az élet, hála Istennek kifelejtették a vasrudakat, ott teljes hosszában le tud majd feküdni és hanyatt fekve, viszonylagos kényelemben, a linóleumon alszik a kempingszékes ajánlat helyett.

Volt ott még egy ajtó, kinyitotta, előrelépett, lábbal a semmibe. Megfogódzkodott a falba és visszarántotta magát. Lerogyott, hiányzott a 0,4 négyzetméteres erkély! Mikor helyreállt a szívritmusa, az olajkrétával odapingálta, "Erkély nincs!". Feltekintett.

- Milyen magas ez a szoba! Ott meg egy ajtó. Hoppá, hiányzik a plafon!

Ekkor kicsapódott az ajtó, felette egy 20 cm széles pallót csúsztatott valaki előre, a fal túlsó oldalán egy szegnek támasztva és kicsit, nagyon csuromvizesen besétált. Csak a szeme sarkából nézett fel és látta, hogy egy anyaszült meztelen fiatal hölgy az.

- Jaj, szomszéd, hát megérkezett végre? De örülök! Fürdés után legjobb itt törölközni, ha nem bánja.

- Dehogy bánom, kezét csókolom, azt csinál a lakásában amit akar...

- Milyen jó, hogy nincs padlóm, magának meg plafonja, így legalább el tudunk beszélgetni. A férjem még nincs itthon, majd hazajön.

- Hol dolgozik?

- A sült csirke gyárban, sült csirke tervező. Mikor költözik be végleg?

- Nem tudom, nehéz kérdésekkel most nem szeretnék foglalkozni.

- Ismerkedjen a környezettel, megyek kapok magamra valamit. Jöjjek még beszélgetni?

- Most inkább aludnék.

- Mi is általában itt szoktunk aludni.

- Itt lent?

- Dehogy! Nem a maga lakásába, hanem a miénkben!

- Hogy-hogy?

- Nézzen oda fel a plafonra!

Feltekintett, két valami lógott egy-egy sínen, csuklyákba takarva.

- Külön erre a célra, speciálisan, a férjem által bütykölt hálózsákok!

- Függőlegesen alszanak?

- Igen. Miért, maga hogy szokott?

- Én általában lefekszem.

- Mi is néha lefekszünk, amikor nem vagyunk itthon. Van egy sátrunk, kempingezni is szoktunk. Szeretjük a természetet. Rettenetesen kényelmetlen egy ilyen, luxuslakáshoz képest.

- Valószínűleg teljes igazsága van kegyednek.

- Tegeződjünk, szomszéd! Ircsi vagyok.

- Döme.

- Te merre dolgozol?

- Én a divatszakmában - dobta be Döme - pontosabban a miniszoknya rövidítő szövetkezet minőségellenőre vagyok.

- Az anyag minőségét ellenőrzöd?

- Dehogy! A hosszúságot, akarom mondani a rövidséget. Nehogy véletlenül hosszabb legyen a kelleténél.

- Értem.

- És te Ircsikém?

- Én haj vagyok a hajasbabásítónál.

Nagyon értetlenül nézhetett Döme, mert Ircsi felnyúlt a bal füle alatt, odébb dobta, kacéran félredöntött fején a hajat és elmagyarázta.

- Látod, milyen szép hajam van?

- Igen, nagyon tetszik!

- Erről mintázzák a hajas babák haját. Annyi a dolgom, hogy ülök. Nem én számítok, nem az arcom, a babák arca, én csak a haj vagyok!

- Érdekes állásod van neked is. Ha nem haragszol, most lefeküdnék, talán mégis valahol máshol. Szeretem az egyedüllétet. A másik hálószobát még meg sem néztem. Viszlát Ircsike!

- Pá, pá Döme! Majd beszélünk még, megismerkedsz a férjemmel is.

- Alig várom!

Kioldalazott és mindenre elkészülten, nagyon óvatosan nyitotta ki, az eddig egyetlen, ki nem nyitott ajtót. Nagyon jól tette, ugyanis nem volt benne padló. Így aztán az előszobában oldalra dőlve, lábait a konyhába rakva helyezte magát, a szundikálás éjszakai kéjének kékjébe vezető útra. Az elalvás előtti utolsó gondolata az volt:

- Nem szabad megfordulnom! Ha komolyan megütöm valamelyik falat, esetleg kidől.

Matrózruhás, három éves kisgyereknek álmodta magát, akinek az egész lakás valóban hatalmas lehetett volna játék babaháznak. Nem volt olyan neki, azt a lányoknak adták. Akkor nem is vágyott rá, most sem a babaházra vágyik, csak kisebb termetre. Az már nem fog összejönni.

Most is alszik finoman, szépen és a nagymamáék 38 négyzetméteres, pazarlóan túlméretezett, óriás lakásáról álmodik.