Ébresztő Barátaim!

Kedves kollégák, barátaim!

 Ahogyan az előttem szóló február 20-án írta volt, "a szép közös jövő elkezdődött". Sem megállítani, sem visszafordítani nem lehet. Lássuk be,  közös álmunk, hogy a zászlónkon lobogó hitvallásunkat, az egyetemes kulturális haza képernyős ügyét  egyszer döntéshozók is magukénak érezzék: szertefoszlott!

 A folyamat minket  derült égből, villámcsapásként ér, de nem minden előzmény nélkül való. A közelmúltig ugyanis abban a kényelmesnek mondható helyzetben voltunk, hogy valóban a műsorkészítéssel foglalkozhattunk. A pártpolitikai csatározások az elnökségeknek és a kuratóriumoknak (igen, a sokat szapult kuratóriumoknak!) köszönhetően nem zavarták alkotói köreinket! Élhettünk lassan két évtizedes (és nem csupán néhány hónapos) vállalásunknak, egy arte jellegű magyar televízió megteremtésének. Most itt az ideje, hogy utánanézzünk az elmúlt évek kuratóriumi üléseinek jegyzőkönyveiben, hogyan is alakultak azok a csaták,amelyek éveken keresztül körvonalazták már a mai helyzetet. Ízelítőül legyen elég annyi, hogy egyetlen párt szavazott következetesen a Duna Televízió érdekei ellenében, miközben minden más párt össze tudott fogni az érdekében! Nézzetek utána, hogy melyik volt ez az egy párt!!! Kérdezzétek meg azokat a volt vagy jelenlegi kollégáinkat, akik akkoriban tanúi vagy résztvevői voltak az állandó harcnak!

 A tisztánlátás végett, ez elengedhetetlen kötelességünk még akkor is, ha már késő!

 Az átalakítások kezdetén, a Hír TV Sziluett című műsorában Belénessy Csaba kis derültséggel  számolt be róla, hogy egyik ismerőse azt mondta, amikor a Dunára kapcsol, ott mindig egy kendős öregasszony sétál esőben.

Jobbra törekedni kell és érdemes, de megtagadni a hitünket és nézők millióit becsapni NEM! Pedig a közönségünk nem tudja, mert nem is tudhatja tőlünk, hogy a Duna Televízió soha nem látott bajban van. Emlékeztek még, hogy hányan csatlakoztak az Összefogás a Duna Televízióért-hoz 2009-ben? Akkor "csupán" az anyagi megbecsülés hiányzott. Most a politikai akarat, ami közszolgálati televízió lévén, létezésünk kulcsa. Mindannyian féltjük az egzisztenciánkat, a családunk és a gyerekeink kenyerét, de nézők sokaságának tartozunk azzal, hogy tudatjuk,a kulisszák mögött -a megszokott arcok, a még nyomokban felismerhető műsorrend ellenére- a közös értékrendünk alapján megteremtett hagyományaink szétzilálása zajlik. Nem tehetünk olyan étlapot eléjük, ami kinézetre egyezik az eddigivel,ha a megszokott fogásokból lassan kihagyjuk az alapvető összetevőket!

A logónk ugyanis  nem fog eltűnni, ahogyan a csatornáink is megmaradnak majd,kiváló terepet biztosítva a szemérmetlen tolvajlásra. Párjukat ritkító műhelyeink, lassan két évtizedes közös törekvésünk, hogy otthont teremtsünk az otthontalanságban több millió magyar számára - elhalnak viszont. Mi eddig nem kilóra vettük a szavazati jogot állampolgárság osztással: minden szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy 1989, de 1919 óta is, a Duna volt az egyetlen intézményes gyógyír Trianon sebeire. "Haza a magasban!" Ezt árverezik most el sok millió magyar feje fölül. Moratórium nincs. Felelősségünk annál inkább!

Aki Arte jellegű televíziót szeretne, az nem köt kompromisszumot a nézettség kedvéért! Az Arte ugyanis a 60 milliós Franciaország és a 80 milliós Németország egy igen-igen szűk értelmiségi rétegének legmagasabb szintű televíziós kiszolgálására hivatott. Ha ez a példa lebegett "új barátaink" szeme előtt, akkor ebben csak azzal segíthettek volna, hogy pénzt szereznek annak érdekében, hogy még annyi megalkuvásra se kényszerüljünk,mint annak előtte. De e téren se legyenek illúzióink! Aki új műsoraiba más csatornák által kreált és felfuttatott figurákat, kétes teljesítményű, ám erőteljes pártkötődéssel bíró percembereket emel át a Dunára, az éppen nem egy Arte jellegű televízió hagyományait folytatja. Ellenben még nagyon sokat kellene az archívumunkban azt tanulmányoznia, hogy a magyarságnak kik azok a mai kiemelkedő, saját szakmájukban megkérdőjelezhetetlen teljesítményű, de pártpolitikához - főképpen a magyarországihoz - nem kötődő reprezentánsai, akik minden magyar számára példát adhatnak, akik összetartozásunkért tesznek is. Akad ilyen, csak ismerni kell őket!!!

Aki Arte jellegű televíziót szeretne, az előre lép! Nem vissza a Béta rendszerbe,nem vissza a kezdeteinkhez, amikor az adást közvetítő kocsiból vezényeltük! Mi nem itt tartottunk!!! Itt minőségi alkut kötnek a nevünkben, miközben küldetésünket, a határok fölötti kulturális haza képviseletét,  egy propaganda tv színvonalára aljasítják.

 Régi Barátaim!

Jól és régen ismerjük egymást. Kezdjünk el beszélgetni egymással végre erről is,keressük az utat, hogy miként hallathatjuk a szavunkat, hogyan figyelmeztethetjük nézőinket: ismét eljött a kiállás, az összefogás ideje! Ne felejtsük el, hogy romjainkban ugyan, de még mindig mi kezeljük a világ magyarságának egyik leghitelesebb médiafelületét! Hallassuk végre a hangunkat! Szemünk előtt a példa: ma forradalmak szerveződnek közösségi oldalakon. Hagyjunk nyomot, hogy mi ezt nem akartuk!

A folyamatot visszafordítani nem lehet. Nekünk azonban a szemébe kell néznünk a"kék szárnyú gyermeknek" ,akit felneveltük, és tiszta tekintetén át azoknak a fekete kendős öregasszonyoknak is, akik az esős utcán talán éppen a mindennapi betevőnek számító bíztató szavunkért sietnek hazafelé...

Farkas Árpádtól való az idézet: "Élni a hó alatt is lehet jó, de csattogó szélben érdemesebb."

Egy kolléga, az arctalan valahai ötszázvalahányból