Tersánszky Józsi Jenő: Mese a buta nyúlról2011.07.12. 05:15, Közzétette: Kepes Károly
Volt egyszer egy kisnyúl. Szörnyen buta, rest meg álomszuszék jószág volt őkelme.
A többi nyúl Paprikásnak keresztelte el őt. Miért? Mert biztosra vették, hogy az útjába kerülő legelső ember elcsípi, és paprikást főz belőle.
A nyulaknál, mint minden valamirevaló állatfajtánál, az öregek váltig oktatják a fiatalokat, hogyan kell helytállni az élet küzdelmeiben. A jóravaló nyúlnál a legfontosabb az, hogy még álmában is nyitva tartsa a fél szemét, és hegyezze a fél fülét. Ha pedig a vadásznak vagy kutyájának közeledtét csak neszezné, akkor: uccu neki, rögtön meneküljön!
Hiába! Paprikáson nem fogott semminő okos intelem. Mialatt a vén, tapasztalt nyúltanítók magyaráztak a kisnyusziknak, Paprikás csámcsogott, vagy elszundikált magának, éppen mint a rossz gyerekek az iskolában.
Nos hát nyáron, mikor mezőn-erdőn minden bokor, minden laboda eleséget és menedéket ad a nyulaknak, Paprikás is eléldegélt valahogy.
De mikor lehullott az első hó, azon a napon kezdődött a többi nyúllal együtt a Paprikás sanyarúbb sorsa.
A hó eltemette a füvet. A fehér hóleplen jó búvóhelyet is nehezebb találni a nyúlnak. Azonkívül a nyom is jobban észrevevődik a havon. A nyulakra könnyebben ráakad minden ellenségük.
De mindennek tetejében ilyenkor történik, hogy minden városból, faluból a határba indulnak el a puskás vadászok. A Paprikás és nyúlnépe lakta mezőségekre éppenséggel sok vadász készült ki.
Kitört persze a nagy riadalom a nyulak között, ahogy neszét vették a vadászok közeledtének. Hanyatt-homlok iramodtak a határ legelha
36gyatottabb zugába. Ott lelapultak barázdák mélyén, zsombékok, bokrok, fák tövében.
Az ám! Csakhogy a vadászokon nem fog ki a nyúlész.
A vadászok nemcsak egy oldalról indultak a szegény nyulak üldözésére a határban, hogy tova lehessen szökni puskacsövök elől az éber nyulaknak.
A vadászok egyszerre több oldalról kerítették be a mezőnek azt az elhagyott zugát is, ahol Paprikás és nyúlnépe meghúzódott.
Úgy nevezik ezt, hogy körvadászat.
Akármilyen hamar veszi észre a szegény, lapuló nyúl, hogy veszedelem közelget vacka felé, és akármilyen hamar menekül, mi történik?
A vadászok óriási karikájának szalad neki mindenütt.
A nagy karika pedig egyre szűkül, és a vadászok kezében kegyetlenül ropog a puska. A karikában fejvesztetten, kétségbeesve rohangál a nyúlnép.
Ilyen irgalmatlan hajcihő kellős közepében leledzett Paprikás és nyúlrokonsága ottan, ahol meghúzódtak. A vadászok roppant gyűrűjén alig-alig tudott kitörni közülök néhány szerencsés nyúl. A többi holtan hevert már a havon.
Haj-haj, borzalmak napja!
Vajon túlélhette-e ezt egy olyan, minden nyúlatyjafia közt a legügyefogyottabb példány, mint Paprikás?
Mi is lett vele ugyan?
Hát a mi Paprikásunk, még mielőtt a vadászok közeledtét a legugrifülesebb nyúltársa észrevehette volna, remek kis tanyát talált magának egy mohos, féloldalvást dűlt határkő alatt.
Azután izgult, amennyit izgult Paprikás a veszedelmen, végül is eredeti természete, a nagy lustaság erőt vett rajta, ahogy a határkő alatt gubbasztott.
Paprikás bóbiskolni kezdett, ahelyett hogy a veszedelemre figyelt volna. Végül pedig Paprikás elaludt, mint a tej.
Ha meg egyszer Paprikás a csöndest húzta, akkor ugyan nem puskát, de ágyút is sütögethettek körülötte. Paprikás a körvadászat alatt aludt, és azt álmodta, hogy az öreg nyúltanító ijesztgeti őt, hogy lepuffantja nagy fegyverével.
Fura dolog volt ez! De még furább, hogy ez a szörnyű lustaság mentette meg a Paprikás életét.
Hogyan?
Úgy, hogy a vadászok karikája egyszerűen elhaladt a határkő alatt alvó Paprikás mellett. Nem számított rá egy okos vadász sem, hogy akadjon olyan rest nyúl, amelyik föl nem ugrik ekkora fegyverpufogtatásra, s nem néztek a határkő alá.
Paprikás akkor ébredt föl végre, amikor már a körvadászatnak vége szakadt. A vadászok a lelőtt sok nyulat szedték össze a mezőn.
Persze, amint Paprikás egyet nyújtózott, kettőt ásított, és megne
38szezte végre a nagy veszedelmet, hát eszeveszetten ugrott ki a kő alól, és menekült a vadászok közeléből is.
Igen ám! De merre fusson? Ezt nem tudta Paprikás.
A havas határban mindenütt puskás vadászok nyüzsögtek. Más irányban pedig csak egy falu felé futhatott Paprikás. Erre talán? Nem! Emberlakta helyekre szintén nem szabadott az öreg nyúltanító okos tanácsa szerint menekülnie a nyúlnak. Hát Paprikás rémes zavarba jött, hogy mit tegyen.
Végre is mindenkinek a legkülönb tulajdonsága dönt a tanácstalanságban. Paprikásban persze hogy a butasága döntött.
Nekiiramodott a falunak… Ojjé!
Nyilvánvaló azonban, hogy a faluban nem gondolta emberfia, hogy a mező vadnyula vendégének jöjjön!
Paprikást legföllebb egypár gyerkőc kergette meg a falu szélén, meg egypár kóbor kutya ugratta meg. Ezek elől még a legnyavalyásabb nyúl is kereket old. Neki is sikerült ez.
Paprikás szerencsésen körösztülnyargalt a falun. Már a túlsó szélén tartott.
A falu végén állt a kondás viskója. A viskó mögött egy csűr.
Paprikás egyet gondolt! A faluban ilyen bántatlan kerülhet ki minden veszedelmet? Hát akkor belopódzhat ebbe az üres csűrbe.
Azzal máris beiszkolt a csűr félig nyitott ajtaján Paprikás.
Aztán pedig sutty! Elbújt a csűr egyik sötét szögletében.
Már késő volt, mikor Paprikás észrevette, hogy bizony a csűr nem üres, ahogy vélte.
Valaki ott feküdt a csűr másik sarkában. Az még hagyján! De most hirtelen fölkelt, és betette a csűr félig nyitott ajtaját, mielőtt Paprikás kiszökhetett volna rajta. Nesze neked, szegény Paprikás! Most fogva vagy! Mégiscsak rajtavesztettél a butaságodon.
De hát ki volt az a valaki, aki a csűrben tanyázott? Ez bizony a falu kiskondása volt. Egy töpörödött öreg bácsi. Gazsinak hívták.
Kicsikét félkegyelműnek tartották őt embertársai. Éppen úgy, mint Paprikást a nyulak.
Pedig az öreg Gazsi, a kiskondás távol állt a félkótyaságtól. Csak
39túl jószívű, túl szolgálatkész ember volt ő. Azért tartották együgyűnek embertársai. Meg váltig ki is használták eme tulajdonságát.
Lám! A falu kondása is csak a csűrben adott szállást az öreg kiskondásnak, Gazsinak, most a hideg télen.
De mi történt tovább a mi Paprikásunkkal?
Hát a kiskondás már észrevette Paprikást. Elámulva közelgetett hozzá: mi az isten csudája, hogy egy vadnyúl egyenesen a szállásába jön be pecsenyének?
Erre persze Paprikás, nyúlszokás szerint, a lehetetlent is megkísérelte
40a menekvésre. Ugrált veszettül keresztül-kasul a homályos csűrben. Neki a falnak, föl a falra… Hajrá!
Gazsi, az öreg, jószívű kiskondás megkísérelte volna bántatlan, elevenen lefülelni a bolond nyulat.
De nem győzte gyorsasággal, hogy rálökje valahol Paprikásra cafatos subáját.
Végül is arra jutott Gazsi, hogy veszi a furkósbotját, és azzal csapja agyon Paprikást. Utóvégre jól jön neki egy kis nyúlpecsenye a tél zordonságában!
Ámde mire ezt határozta el az öreg Gazsi, Paprikás már kifulladt a nagy haddelhaddban. Ott kuksolt, pihegett a boldogtalan a fal tövében.
Gazsi, az öreg kondás nézte, nézte Paprikást, és áldott jó lelke megindult a sorsán.
Ez a nyúl is olyan gyámoltalan szerzet, mint ő maga. Minek bántsa? Inkább lemond a nyúlpecsenyéről. Helyette mindenképpen azon volt, hogy megszelídítse magának ezt a nyulat. Legalább elszórakozik vele magányában.
Így is lett. Az öreg kiskondás nagy türelemmel kezdett neki Paprikás szelídítésének.
Hozott neki gyönge gallyat, kenyérmorzsát eledelnek, friss vizet italnak. Addig-addig, míg úgy magához édesgette Paprikást, hogy a legjobb barátok lettek.
Paprikás már megértette a Gazsi szavát, ha magához hívta. Azonkívül megmosdott szépen, ha parancsolta. Úgyszintén fülét hegyezte vagy lesunyította, ahogy Gazsi utasította őt. Sőt nagyszerűen táncolt Paprikás. Gazsi a botjával ütötte hozzá az ütemet, és dalolt neki ugrósokat.
No bizony, kész művésznek képezte ki Gazsi a buta Paprikást. Olyannak, hogy a legokosabb nyúltársa is megpukkadhatott irigységében, ha látja.
Minden jótétnek megvan a maga jutalma. Így a Gazsiénak is meglett.
Híre futott a faluban, hogy micsoda tudós nyulat nevelt magának a kiskondás. Még a falu urasági kastélyába is eljutott a híre.
A grófkisasszony egy nap nagyon unatkozott, nagyon szomorú volt. Véletlen eszébe ötlött, hogy elmegy, és megnézi a falu kiskondásának azt a mulatságos nyulát.
Bizony nem bánta meg. Gazsi és Paprikás mutatványai megnevettették, elszórakoztatták a grófkisasszonyt.
Hálából megtette Gazsit főkondásnak az uradalomban.
Itt él most Gazsi és Paprikás boldogan, amíg meg nem halnak.
|
Jó mese, ezt is szívesen olvastam!