Kemény, sokat próbált nő.
Puhány, ideiglenes férfiak.
Riaszt a sok lelki akt.
Kapok helyettük másikat.

Aki pont ugyanolyan,
mint az összes előző.
Kitűzöm. El-
viselem. Mint egy ékszert, kitűzőt.

Jön két női hódolóm.
Nem egyszerre.
Elő a kitűzővel.
De csak az egyiküknek.

Melyikünk igazi nő?
Vagyok annyira, mint ő,
aki mélységemen érint: egyszerre
érinti meg bennem a nőt, a férfit.

Kint is, bent is, egyszerre.
Honnan tudja. Tudja-e.
Hogy külső ez, vagy belső.
Vagy középső. Csak egy lépcső. Átmenet?

Barna haj, és barna szem. Lengyel
származású lány.
Megérthetjük-e egymást,
akár a testeken át?

Zakó, nadrág. Fülén pánt:
a fülbevalója. Haja hátul
összefogva. Minden zárt,
és mindent zár. Felém ő nyit

mégis. Ő az, aki meglátja
bennem a nőt, férfit.
Festő. Alázatos és rámenős.
Ettől veszélyes. Vagy mégsem?

Szapphó egy Phaón nevű szép
ifjú miatt lett öngyilkos.
Az eset így lett klasszikus.
Ám Szapphó maradt leszbikus.

Ez a híre. Így ívelt át
századokon. Mint egy ikon. Mint egy
ikonfestő álma.
A test ráadás csak.

Lányon keletkezett a vágy.
Fiúra vitte át.
Fiúként rögzít a lány. Lélekként
a test. Jól fest. Nem ereszt.

Olyan voltam, mint egy festmény.
Több, összevont esemény. Benn
a testben. Mint egy
festmény, egy esemény, eleresztve.

Női lényem férfi létben
személytelen jelként rögzül.
Megkövül. Meg nem követ. Kiül rá
a rémület: hamis. Mint magam is.

Az igazi az, amikor
együtt ostromol egy férfi, egy nő.
Ő az első. Szerep volt?
Eljátszottam. Egész jól.

Most hazudjak, vagy akkor?
Elhajló, sötét alak. Kimondjalak?
Bódhiszattva, meg a jel. Megölel.
Közösen a többivel.

Lehajol, de nem hozzám.
Nem fordul oda.
Nem fogadja, nem fogja
sem az egómat, sem indigómat.

Szapphó eddig csak lappangott
bennem. Ő fölébresztette akkor
Szapphót, de nem engem.
Nem engem, mert nem engedem.

Sok énem, sok őm közül
egyikük sem ismerőm.
Nézem sokáig, merőn:
mind távoli ismerős.

Ismerőse, de nem ismerője.
Lerántaná azonnal a földre.
Végre egy igazi férfi.
Természetes, hogy egy nőben?

Jár-kel. Egyre hosszabb és rosszabb a
sorsa. Babonás félelem foglya.
Sors-istennő akarja így. Rajta
hosszabbodik meg a karja.

Ide-oda vált. Rögzít. Zár.
Az áldozat ráng, vibrál.
Egy pillanat - és fennakad:
egyetlen pillanat marad.

Így tekeredik tovább
Sors-istennő fonalán.
Gombolyagja fojtogatja.
Orsója körül forgatja.

Ujja köré tekeri.
Bolyong zárt lénye teljében.
Hamis, örök énjére
kárhoztatva, ítélve.

Énje nem mond le róla.
Egy flört, kettő: csak próba.
Kísérti máshogy, újra.
Hátha valamelyik végre végleg

elnyeli. Kiút? Kinyújt
egy kérő kezet.
Elátkozott lélek: dibuk.
Ember már nem fogadja be.

Eleresztett árnyak
fölöslege ráfagy.
Létezése végleg örök.
Nem kértem, de megöröklöm.