Rövid tipródással, számológép nélkül kiszámítottam, ha sekély röptű terveimet meg akarom valósítani, a legjobb esetben is ötször, hatszor annyi időre van szükségem, mint amennyit várhatok. Mily nagyot spórolhat az ember a felesleges alváson. De hogyan? Az itt a kérdés! Keleti technikák, meditatív pozícióiban, soha nem tudtam eléggé ellazulni, ahhoz, hogy alváspótlónak tekinthessem őket. Pedig egyszer, két napi terheléses nem alvás után, a vonatsín pihepárnájára süppesztettem fejem- mintegy kísérletnek -, hogy két rezgés nélküli időszakot átmeditálva, sikerül-e egy nyolc órás, lecsontosodott gondolkodás gátolt alvás, égett gyertyányi nyugalmára ráharapni. Nem sikerült! Valójában egy pillanatra sem lazultam el, ahogy azt mesteri könyvek elvárják. Attól tartottam, hogy jön a vonat és túlpihentemben, esetleg egészségkárosítást gurít végig rajtam.
Pedig olyan elszántan kezdtem a - három perc, tizenhét másodperc - nyolc órai alváspótlásnak, mintha egy macskát, ásító kutya szájába fektetnének, úgy pihenje ki magát egész napra. Nagyon ráedzettem, biztos voltam benne, hogy sikerül. Hetekig tanultam, hogy véletlenül se fagyhasson a mozdony ábrázatára a "talált, süllyedt" érzés és hogy kiűzzek magamból minden mozdonyfélelmet.
Három perc, tizenhét másodpercnél ritkábban soha nem jött. Bőséges pihenési idő ez, de nekem nem jött össze, váltani kellett! Belevágtam egy három hetes "azért sem alszom" tréningbe, a negyedik napon alvásba ájultam. Csak feküdtem egy lomha bálna tehetetlenségével és a távkapcsoló csodát művelt!
A delfinek alvását aposztrofálták volna, hosszabb műsorban, nekem bőven elég volt az az egy szál mondat, hogy sohasem alszanak, mindig éberek, hiszen csak az egyik agy féltekéjüknek adnak elalvási engedélyt. Ez ugyanúgy működhet, mint sínen alvás próbálkozásomkor az ellazulásgátló, belső mechanizmus, csak az egyik agyféltekének fordítva.
Lebandukoltam a tengerpartra - csak úgy kora esti sétának -, huszonhét nap alatt oda is értem és csoda fogadott, a delfinek szökdécseltek. Nem olyan volt a tenger, mint ötven évvel korábbi felvételeken, hanem ragacsos. Bűzlött és mégis lenyűgözött! A delfinek közismerten szépen szökkennek, saját tengelyük körül, káprázatosan forogva, aztán szép rendezettséggel, a lomha ember várakozásától teljesen eltérő csobbanással, visszarántja őket a tömegvonzás.
Lélegezniük kell tehát, nem alhatnak el, aludni viszont kell. Tehát..., na itt jön a nyuszicsel. Hol az egyik, hol a másik agyféltekéjük alszik. Ilyenkor jobb, illetve baloldali nemes horkolásban teszik majdnem ugyanazt, amit a teljesen éber állapotban.
Nem tudom a halak mit csináltak? Szerintem megszokták a ragacsot, vagy kis méretű kopoltyúszűrőket használtak.
Ja kérem, ezek lebegve úsznak, nem szökdécselnek, csak úgy csendesen, nyugodtan pihengélve. Rá sem csipognak, a folyton odamászkáló emberekre. Néztem őket, végül is az ember okosabb mint a delfin! Lehet, hogy nem sokkal, de különbség van. Ha ők meg tudják csinálni, én is! De hogyan fogok lebegni, mert a delfinek már nem hajlandóak úszni, több méterrel a víz fölött kilendülten, úgy maradtak. Pörögnek, nem úgy repülnek, mint a madarak, csak ősi Zeppelin léghajók módjára, a széllel taszíttatják magukat...Azt hiszem. Leültem és gyönyörködtem, amikor váratlanul odarepült hozzám egy és megszólított. Meglepődni sem időm, sem kedvem nem volt.
- Szia haver!
- Szia!
- Mit ücsörögsz itt?
- Meg szeretnék tanulni tőletek egyet, s mást. Hogyan kell nem aludva aludni? Tudniillik rengeteg a tennivalóm és ehhez úgy száz év kellene, de legalább hatvan.
- Jobbat ajánlok, tanulj meg repülni, hagyd a túróba a nehézkes földi világot, gyere közénk repülő delfinnek!
- Na igen! Látom, megtanultatok szálldosni is. Lábatok nincs, de tüdőtök van, szárnyatok még annyira sincs és teljesen hal formájúak vagytok. A vízben lenne a helyetek, most mégis - nemes egyszerűséggel - röpködtök fel-alá.
- Szereted a műanyagot?
- Hogy jön ez ide?
- Tudod, azt eszel reggeltől estig.
- Nem szoktam egész nap táplálkozni!
- Ó, ti emberek! Milyen egyszerűek és bogarászóan kötözködőek vagytok. Mindig műanyagot eszel, az összes táplálékod már csak disznóízű, csirkeízű, dinnyeízű, vízízű.
- No, ehhez tényleg jobban értesz! Mondd, szerinted a víz, amit iszunk nem víz?
- Nem látod, mi van itt néhány méterrel alattam? Bele nem feküdnék! Sok év gyötrelmével tanultuk meg, ezt a masszív műanyagmasszát elkerülni. Hasonlóan az alvástechnikánkhoz, amit, ha nem akartunk megfulladni, muszáj volt. Sosem fogod megtanulni, csak ha közénk állsz, mert nincs szükséged rá. A repülés szintén egy kényszervállalkozás szüleménye. Míg az egyik tüdőnk, mindig harmincszor annyi oxigént tárol, mint a kapacitása, a másikkal pihenünk. Az felmelegszik és légballonként - látod egész jól - ellavírozunk. Tudod, mi nagyon hosszú ideig bírjuk levegővétel nélkül, aztán a másik tüdőre cserélünk és így, azt hiszem, mi vagyunk az egyetlen szárnyak, vagy ahhoz hasonló nélküli repülő lények, ráadásul nem is alszunk. Tudod, az már úgy belénk ivódott, hogy nem tudunk leszokni, pedig most megtehetnénk. Rosszat mondtam látod, nem tehetnénk meg, most már a tüdőnk - a légzés - miatt nem. Tehát, ha fel akarsz zárkózni, állj közénk, megtanítunk a helyes alvásra, a helyes lebegésre és az általad is lebecsült intelligenciánkkal is beszállunk. Ma már nyugodtan beszélgethetünk az emberekkel is, nem vagyunk a víz alá szorítva. Megcsináljuk közösen, amit akarsz hátralévő életedben, vagy tízszer annyit is. Szépen rászoksz a sirály evésre, a hal már egészségtelen. Beszállsz?
- Gondolkodhatnék egy kicsit?
- Persze, amennyit akarsz, majd gyere vissza!
- Gondolkodtam, beszállok!
- Remek, kezdhetjük is! Gyere, mindenben segítünk.
- Nem tudok úszni, annyit kérek, segítsetek, nehogy a vízbe essek.
- Repülni fogsz!
- Köszi! De akkor hogyan kerülnek a munkáim az emberiség birtokába?
- Ne izgulj, elhalálozásodig mindent raktározunk a delfinagyakban. Addigra az összes delfin beszélni fog. A delfinfejeknél jobb tárhelyet el sem tudsz képzelni. Egyszerűen átadjuk majd az utókorodnak, amíg még itt tartózkodunk a Földön.
- Köszönöm, kezdhetjük!