Felelős vagyok- e tetteimért?

Hogy felelősek vagyunk-e tetteinkért??A választ mindenkinek magában kell megtalálnia. Én csak egy kis útmutatót adok, néhány történetet melyek az élet nagy kérdéseit rejtik magukban (vagy tárják elénk)

Első történetünk egy picike faluban játszódik az Alpok hatalmas hegyláncai között. Nem volt híressége, látványossága, de egy testvérpárnak mégis ez a hely jelentett mindent. Itt születtek nevelkedtek, szinte minden idejükben a környék erdőit, völgyeit járták. Szabadlelkűek voltak, nem lehetett volna őket egy helyben tartani különösen a kisebbik lányt Kyarát. Nem érdekelték a szabályok, a szülői tiltások egyedül félelmei a sötéttől, az éjszaka gyermekeitől, a denevérektől s az árnyaktól tartották vissza. Nővére, Sara éppen ellentétje volt. Nem félt, de nagyobb volt felelősség tudata. Tetteit a féltés és az óvó gondoskodás hatotta át. Személyes ellentéteik miatt gyakran veszekedtek, bántották egymást. Kyarának átlagon felüli lelke volt végtelenül érzékeny, együtt érző ugyanakkor kifelé, mint egy kemény páncélt öltött volna magára semmit sem mutatott ki érzelmeiből. Pedig sokat szenvedett egy-egy veszekedés alkalmával, ilyen kor a hegyeknek sírta ki szíve fájdalmát és lovagolt a végtelen természetbe mely mindig vigasztaló (védelmező vagy tárt, vagy ölelő) karokkal várta. Remek lovas volt a testvérével együtt a legjobbak a faluban.

Történt azonban egy nap hogy Sara lovaglás közben egy csörgő kígyóval került szembe. A ló ijedtében megbokrosodott és levetette a hátáról. Sarát viszont megmarta a kígyó és a halálos méreg gyorsan terjedt fiatal testében. A sors kegyelme hogy pont arra járt Kyara. És meglátta haldokló testvérét.. Odasietett. Megpróbált segíteni rajta, felvágta majd kiszívta a kígyómérget. Azonban az már felszívódott és Sara kezdte elveszíteni épp ítélőképességét. Látomásokat látott, kiabál félrebeszélt, majd kis időre újra visszatért!

A lány nagyon megrémült szörnyű volt ilyen állapotban látnia nővérét. Kyara segítségért akart menni, de Sara nem engedte azt mondta:

-„Már késő és nem akarok egyedül meghalni. Legalább te legyél itt velem. Tudom, sokat veszekszünk, de, csak mert szeretlek, és mert féltelek! Ne haragudj rám ezért, kérlek! Bocsáss meg! Szörnyű hogy megannyi értékes percet az életemből veszekedésre pazaroltam!-Majd újra a méreg vette át a hatalmat testében. Két világ vívta harcát Sara testében.

- Kérlek, te ne haragudj annyiszor használtam ki, hogy fiatalabb vagyok ezért úgy éreztem nem nehezedik rám annyi felelősség, sőt, még ami volt is azt is a nyakadba akasztottam! Sajnálom!- suttogta nővére fülébe- Sara én is szeretlek!-most mondta ki először Kyara. Eddig mindig csak „én is” volt a válasza. Te vagy a legjobb testvér a világon! Azonban ezt már nem hallotta. Nővére fölött egy másik világ győzedelmeskedett

Reggelre hatalmas hó esett és mindent beborított tisztasága. A táj is új külsőt öltött magára, így mutatva ki együtt érzését. A fák , bokrok, és az egész völgy tündöklött és a nap fénye ezer csillagot szórt a havas tájra. Ebben a környezetben feketéllett a falu. Minden helyi elment a templomba, majd a temetésre és soha nem látott egységként vigasztalták egymást s főképpen a családot. Kyara egyszerre volt végtelenül szomorú és döbbent. Megdöbbent mennyire össze tudnak fogni a falusiak, azok, akik eddig-talán- haragosak voltak egymással. Érdekes az emberi lélek s amit magában rejteget. Sokszor a tragédiák hozzák ki az emberekből az emberséget. Akármennyire fáj is, az élet teli van csapásokkal, fájdalommal, reménytelen helyzetekkel és megpróbáltatásokkal, de szükség van rájuk, mert ha nem lennének, nem tudnánk kelőképpen értékelni a mindennapok szépségét, apró csodáit. Minden óra, perc és másodpercnek megvan a varázsa és elég egyetlen pillanat az életedben, hogy mindent megváltoztasson. Az értékrendedet teljesen felforgassa. Az, amit a legfontosabbnak tartottál csak másodlagos lesz vagy már nem is érdekel többé. És amit a világ legtermészetesebb dolgának tartottál, hogy van és létezik, hirtelen semmivé válik és ssoha nem tér vissza.

t            A történtek után a család figyelme Kyarára összpontosult. A szülőktől természetes reakció, hogy megijedtek és esetleg túlzó óvással, féltéssel közelednek megmaradt lányuk felé. A lány nagyon szomorú volt, de nem mutathatta ki mert nem akarta hogy aggódjanak miatta. Úgy érezte most testvére helyet is neki kell életvidámnak és energikusnak lennie. Ezt meg is tette. Látszólag egy hét alatt képes volt feldolgozni történteket, s habár úgy tűnhetett egy erős és vidám lány áll előttük belül szenvedett. Barátaira , szeretteire támaszkodott és egyre több időt töltött lovaglással és a templom körüli harangozóval, Bellával beszélgetve. Nagyon kedves, harminc év körüli nő volt, aki igazán törődött az emberekkel. Ennek az lehetett az oka hogy az ég nem áldotta meg gyermekkel és férjét is elveszítette. Így teljes figyelme Kyarára és keresztfiára, Sky-ra irányult. Gyakorta mondogatta: „Minden okkal történik, nincsenek véletlenek! Isten így akarta kár ellene küzdeni, mert akkor úgyis elbuksz!” A lány hallgatott rá, maga se értette miért, de feltétlenül megbízott benne. Már ha messziről meglátta vörös kontyos haját elébe futott és széles mosollyal ölelték át egymást. Igazi lelki társak voltak, szinte mindent megbeszéltek!Rengeteg időt töltöttek egymás társaságában és ha nem volt vele lovagolt!

Történt egy nap, hogy Kyara messzire kilovagolt. Csak vágtatott és vágtatott a messzeségbe. Nem tudta merre vezet az útja, de bátran haladt előre.Haját a szél könnyen csapkodta s csak úgy porzott utánuk a földút. Sebességük előtt fejet hajtottak a piros pipacsok, a lila szarkalábak és a rét megannyi virága. Az ég madarai versenyre keltek velük és a magasból csodálták a lovast. A természet szelleme átölelte a lányt és végtelenül boldognak, de legfőképpen szabadnak érezte magát. Szabályok s határok nélkülinek. Úgy érezte semmi sem állíthatja meg és nem is állt meg. Már réges régen idegen völgyekben járt, amikor megpillantott egy hatalmas sziklaszirtet, mely keménysége, magassága megálljt parancsoló volt. A lány leszállt gesztenyebarna lováról és eltűnődött, milyen csodálatos lehet odafentről a völgy. Nem telt bele három perc már a meredek sziklafalon mászott fölfelé. Már félúton járt,  amikor lába alól leomlott egy kis kő de sikerült megkapaszkodnia és tovább mászott. Már nem messze volt a csúcs, amikor hirtelen Kyara egyik keze megcsúszott. A szikla egyik oldala csúszós, mohás volt és a szél is feltámadt és a lány nem bírta tovább tartani magát. Zuhant, sikolyát messzire röpítette a szél, de nem most volt megírva a végzete, ugyanis az alatta lévő tóba esett. Szerencséjére a víz elég mély volt, és a sziklák sem törték meg testét. A felszínre úszva, meglepődve tapasztalta, hogy bizony valaki nagyon vigyáz rá az égből! Kiúszott a partra. Egyáltalán nem bánta meg kis kalandját meleg nyári nap volt és „legalább felfrissültem” – gondolta, majd leheveredett a fűbe. A nyári szellő kellemes zenét játszott a rét virágaival és a nádassal. A napsugara pedig lágyan simogatta, miközben a lány mély álomba merült. Álmában egy hideg kéz megragadta a karját és az ég felé húzta, ám amikor felébredt nem volt ott senki. Nem volt átlagos álom, de nem volt ideje ezen töprengeni ijedve tapasztalta, hogy már esteledik, és nagyon messzire van a falutól. Sietett, ameddig a Nap vörös sugarait látta, eddig vágtatott. De hiába, ráesteledett és most nem volt ott Sara, hogy megvédje, megvigasztalja. Teljesen egyedül lovagolt a sötét erdő legmélyén. Bár telihold volt és a csillagok is látszottak. A fák lombjai rengeteg fény fogtak fel és így száznál is több árnyék jelent meg, majd tűnt el pillanatok alatt. Közeledett a vihar egyre nagyobb volt a szél, ami zörgette a fák lomjait és a bokrok ágait. Kyara már nagyon félt és eluralkodott rajta a kétségbeesés. A baglyok huhogása, a denevérek vijjogása és a farkasok üvöltése teljesen kiborították. Nem bírta tovább és vad vágtába kezdett a sűrű erdőben, ami nagy ostobaság volt részéről, hiszen nem látta merre megy. Nem sokkal később egy farönk került az útjába, amit a lova átugrott, de ő nem volt összhangban az állattal így leesett. Feltápászkodván a hideg földről gyalog folytatta az útját, futott, ahogy csak a lába bírta. Egyszerre csak beleütközött valakibe. Megragadta, átölelte és nem eresztette

-„Nyugodj meg, most már semmi bajod nem eshet, itt vagyok!”-mondta és még szorosabban magához ölelte. Kyara kíváncsi szemekkel fürkészte az arcot, de az éji sötétben csak egy tündöklő szempárt látott és egy különös, de kellemes illatot érzet

-„Ott, látod a fáklyákat? Téged keresnek! Édesapád már nagyon aggódott érted ezért csapatot szervezett a fölkutatásodra!Menj!”- mondta és eltünt a sötétben.

 -„Köszönöm!”- mondta a lány, de már sehol se látta titokzatos megmentőjét. Szüleihez futott és hazaindultak…

Megtudtuk tehát, hogy az életünkben is lesznek végtelenül sötét és erdők, de akármilyen lehetetlennek tűnik egy-egy akadály, melyet az élet elénk állít, nem menekülhetünk el és nem adhatjuk fel. Bátran vágunk neki a legsötétebb és legijesztőbb erdőknek, mert valami természetfölötti erő – és nevezhetjük ezt akár Istennek akár a sors kezének vagy csak saját erőnknek- nem hadja hogy elbukjunk. Számomra ez Isten akarata, aki pontosan akkora terhet bíz ránk, melyet biztosan elbírunk. Persze csak ha mi is akarjuk és elfogadjuk a keresztünket. Nem szabad siránkoznunk magunkon vagy másokon semmikor és semmilyen körülmények között, mert azzal hogy sajnálatot közvetítünk, valaki felé rányomunk egy lemoshatatlan bélyeget. A szerencsétlenség bélyegét és ez által az illető elhiszi a legsértőbb szavakat is, melyen eddig csak nevetett most véresen komolyan magára veszi és már fel is adta. Ettől kezdve nem akar majd küzdeni és megelégszik bal (V. szerencsétlen) sorsával. Pedig ez is csak egy próba. Az élet próbára tesz bennünket megannyi megpróbáltatásával. Figyeli, mennyit fejlődünk, hogy jó vagy éppen rossz felé fordultunk az úton, melyen járnunk kell. Kyara életében is szörnyű csapás volt Sara halála, de eme pillanat nélkül nem úgy élte volna meg a jövőjét. Kevésbé figyelt volna a csodákra és még kevesebbet élt volna meg egy szerelemből, melynek még csupán apró bimbóját láthattuk.

Az egész falu fellélegzett, amikor megérkezett a hír, hogy megkerült az elveszett leányzó. Szülei végtelen féltésükben megtiltották, hogy elhagyja faluja határait Kyara a vártnál jobban fogadta a tilalmat, mivel az óta a  bizonyos éjszaka óta nem bírta kiverni a fejéből a titokzatos fiút és az illatát , melyet szinte minden percben érzett. Sokat töprengett „–Vajon ki lehet ő?”-bizonyosan falubeli, máskülönben nem tudhatott volna a keresésemről. De hát ez egy kis közösség és én mindenkit ismerek, biztosan felismerném azt a szempárt és persze az illatát, ha újra élhetném azt a percet.”-De jó is lenne!- ”Efféle gondolatok keveredtek lehajtott fejében. Mély gondolataiban elmélyedve sétált fölfelé a főutcán fölfelé, mely kül9önösen szép volt az évnek ebben az időszakában. A kis parasztházak ablakában fehér vörös és rózsaszín muskátlik élvezték a tavaszi napsütést. A háziasszonyok mind kint szorgoskodtak a kiskertjükben, némelyikük veteményezett, mások a virágaikkal babráltak, megint mások csacsogtak a szomszédasszonyuk kapujában és rendületlenül beszélték meg a (heti) Friss híreket, melyek cseppet sem mondhatók hiteles információknak Kyara máskor mindig elmosolyodott rajtuk, ám most fel sem tűnt neki csupán továbbment/ ment tovább. Már a templom előtt, amikor a megmozduló szélkellemes illattal simogatta meg a lány arcát. Kyara felismerte-„-Igen ez, azaz illat, tisztán érzem!”-kapta fel a fejét és sietve körbetekintett. A templom hatalmas tölgyfa ajtajában ott állt, egy ministrásfiú. S mikor pillantásuk találkozott, lelkük összeért. Lágy szellő támadt mely megfodrozta a lány lágyesésű világoskék szoknyáját és hosszú hullámos, gesztenyebarna haját. Úgy érezték megszűnt körülöttük a világ és habár nem szólaltak meg, beszélt helyettük a pillantásuk, szemeik csillogása s a selymes szellő mely lágyan simogatta arcukat. Kyara kivirágzott, csak úgy sugárzott a boldogság fiatal rózsás arcáról. Felismerte. „Ö volt az, vele találkoztam az erdőben, ő volt a titokzatos idegen,”A következő pillanatban Sky- mert, hogy így hívták- elindult Kyara felé s ugyanekkor a lány is megmozdult, mintha valami belső késztetést éreztek volna. A templom előtti terebélyes bükkfa alatt találkoztak félúton és mintha már ezer éve ismernék egymást remekül elbeszélgettek. (Bár teljesen különböztek mégis találtak közös témát.)De vajon van- e olyasmi, ami mindenkit érdekel?Ami minden embert érint, függetlenül attól hogy kicsoda és hol él? Bizony léteznek ilyen dolgok Pl., hogy mi a legfontosabb az életben? Ha olyasvalakit térdezel, aki szomjazik, azt feleli majd, hogy a víz. Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát. Azt a választ fogod kapni az emberek társasága. És vajon akad- e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van? Igen van, a szeretet és a gondoskodási s nélkülözhetetlen. Legyen az szülői törődés, vagy amit a szerelmünktől kapunk Csakhogy van még valami, ami fontos tám pillére életünknek és ez nem más, mint a hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk.

Másnap az iskolában semmire sem tudott odafigyelni úgy érezte, tanára csupa lényegtelen dologról fecseg. Miért nem arról beszél, micsoda valójában az ember és hogyan keletkezett és milyen a világ? Váratlanul az a sejtése támadt, hogy az iskolában, mint ahogyan a környezetében mindenütt, az emberek ötletszerűen foglalkoznak mindennel. Pedig az iskolai tantárgyaknál vannak fontosabb és jelentőségteljesebb dolgok is. Kyara biztos volt benne, hogy érdemesebb ezen tűnődni, mint megtanulni az igék ragozását. Amikor végre az utolsó óráról is kicsöngettek, Kyara villámgyorsan összepakolt és már kívül is volt az iskolakapun és egyenesen Sky házához sietett. Ám Ő nem volt otthon, így Bella keresztanyja nyitott ajtót, aki nyugdíjas magyartanár lévén igen sokat beszélt a filozófiáról . „-Elmondta hogy a filozófia alapja a kérdés feltevés : Hogyan jött létre Van-e oka a történéseknek? Van- e élet a halál után? És mindenek előtt hogyan kell élnünk életünket? Amióta világ a világ, az emberekben mindig felmerültek hasonló kérdések. Hiába akarjuk lexikonokból megtudni, létezik-e Isten vagy, hogy van-e élet a halál után. A lexikonok arra sem adnak tanácsot, hogyan kell élnünk. Ám ha arról olvasunk miként éltek és gondolkodtak mások, nagyobb hasznunkra válik, ugyanis nagy segítséget adnak saját életszellemünk kialakításában és formázásában. Kyara érdeklődését borzasztóan felkeltette a Bella állat feltett kérdések megválszolása iránti vágy és mohon itta minden egyes szavát. „-Úgy gondolom –folytatta Bell- a legfontosabb kérdés még hátra van: Felelősek vagyunk-e tetteinkért? Ha nem, ha úgy gondolkodunk, hogy életünk minden egyes perce előre meg van írva ellenkezhetünk-e a nagy forgatókönyvvel vagy sem?Kyara szeme felcsillant! Még sosem gondolkodott ilyesmin és mély töprengésbe esett. A kis szobában feszült csend lett úrrá, melyet csak a sarokban álló nagy kakukkos óra hangja tört meg.  Néhány perccel később pedig Sky viharzott be épp az esti miséről érkezett haza és meglepődve tapasztalta, hogy igen kedves vendégük van.

-„Csatlakozhatok?”- kérdezte a lánytól, aki némán bólintót, hogy igen. –„Keresztanyáddal nagyon érdekes témáról a sorsról beszélgettünk!

TE mit gondolsz?”- kérdezte és kíváncsi szemekkel pillantott a nagyfotelben ülő fiúra.

-„Hmm…- töprengett el majd rövid idő múlva így válaszolt.:

-„ Isten nekünk, szabad akaratot adott, éppen ezért úgy gondolom, hogy tetteinkért egyedül csak mi felelünk, és nekünk egyedül kell majd számot adnunk rossz döntéseinkért az isteni ítélőszék előtt halálunk napján.”-Jegyezte meg Sky.

És? Halljuk a te véleményedet is???- kérdezte a fiú s hangjából a sürgetés érződött!

-  „én úgy gondolom nem ilyen egyszerű a helyzet. Szerintem igen is vannak olyan helyzetek melyekben a rossz döntés, helyesnek tűnik, ezért azt válasszuk, és csak később jövünk rá hogy rosszul döntöttünk. De akkor abban a helyzetben azt hittük helyesen járunk el. Felmerül a kérdés hogy hibáztunk-e vagy sem? Hiszen akkor abban a szituációban valóban és őszintén úgy gondoltuk helyesen cselekszünk. Én ilyenkor azt mondom, emberek vagyunk, és az emberek tévedhetnek. De nézzünk egy másik esetet, amikor kicsi voltam a szüleim gyakran mondogatták, hogy a gereblyét mindig tegyem a helyére, vagy ha lerakom mindig úgy, hogy a fogai a földbe menjenek, nehogy belelépjek. Százszor is elmondták, de én mégse figyeltem. Nem gondoltam volna, hogy bárki belelépne, azonban egy este Sara kiment megetetni az állatokat és én kint hagytam a gereblyét melybe belelépett. A vasfog teljesen átszúrta a lábfejét és iszonyú fájdalmat okozott neki. Ezáltal tehát én okoztam neki a fájdalmat és bajt, hiszen az én gondatlanságom miatt történt meg. De vajon enyhítő körülmény-e hogy alig voltam 5 éves és csak azért volt nálam aznap a gereblye hogy édesanyámnak segítsek a kertben. Talán csak egy ostoba balesett volt melyet figyelmetlenségem okozott. Egy biztos soha többet nem fordult elő ilyesmi. Mindent pontosan visszaraktam a helyére s figyelmesen hallgattam végig a néha igen hosszúra nyúló szülői intéseket. Úgy gondolom ez is okkal történ, mert talán ha nem esett volna meg ez a „kisebb”balesett sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Korán meg kellett tanulnom ezt a leckét.

-  Még kicsik vagyunk kevesebb mindenért kell viselnünk a következményeket, nem fogjuk fel tetteink okozatát. Helyettünk a szüleink gondolkodnak s kezdetben övék a teljes felelősség. Ahogy telnek és múlnak az évek, értelmünk egyre növekszik, s vele együtt felelősség érzetünk is illetve az igény, hogy felelősséget vállaljunk tetteinkért. De ezt mi is érezzük. Egy kis belső hang figyelmeztet minket, hogy ezt nem kéne, vagy ha már megtettük, hogy bizony rosszul cselekedtünk. Ekkor viselkedésünk megváltozik. Szüleim gyakran csak onnan tudták, meg hogy rossz fát tettem a tűzre hogy a szokottabbnál jobban viselkedtem. Sarával sok bolondságot csináltunk és ekkor rendszerint igen szorgosak és csendesebbek voltunk. Történt egyszer hogy túl messzire hajtottuk ki a bárányokat legelni és eltűnt közülük kettő. Édesapánk onnan tudta, meg hogy másnap az egész pajtát kitakarítottuk és feltűnt neki, hogy azt a munkát, amiért ő napokig szokott könyörögni, hogy végezzük el most önszántunkból, szó nélkül megcsináltuk.

-  Azt is biztosnak tartom, hogy minden okkal történik, szerintem nincsenek véletlenek. Ahhoz néha túlságosan is összecsengenek a történések. Például Én nem ebbe, a helyi középiskolába akartam jelentkezni, ám Sara halála után mivel csak én maradtam szüleimnek nem akartam elmenni így ide jelentkeztem. Sky sem ide akart járni, de nem vették fel a másik iskolába. S lám ha másképp alakultak volna a dolgok ha Skynak teljesült volna, a kívánsága most nem járnánk, és nem lennénk ilyen jó barátok!”- fejezte be Kyara és a fiúra nézett.

-  „Igen ennek én is örülök, hogy végül mégis csak így alakultak a dolgok!”- válaszolta és összemosolyodtak.

-  „ Lehet, hogy többet tanulhattunk volna a másik iskolában, de nem élhettük volna ki gyerekkorunkat ilyen gondtalanul és felhőtlenül.

Sara egyik kedvenc mondása volt, hogy:„Ne aggódjék a szíved, mert a vonuló felhők mögött mindig kék az ég!” Tehát nővérem szerintem vannak örök és megváltozhatatlan dolgok. Akárcsak Platón szerint, aki az örök és megváltoztathatatlan, valamint a változó dolgok viszonyával foglalkozott. Ellentétben a szofistákkal és Szókratésszal, akik elfordultak a természetfilozófiai kérdésektől, és az embert meg a társadalmat helyezték vizsgálódásaik középpontjába.

- De azért valamilyen módon a szofistákat és Szókratészt is érdekelte az örök és megváltozhatatlan, valamint a változó dolgok viszonya-vágott közbe Bella. A szofisták véleményét nagyvonalakban így lehetne összefoglalni: annak megítélése, hogy mi a helyes, és mi a helytelen, városállamról, nemzedékről, nemzedékre változik. Szókratész nem fogadta el ezt a nézetet. Értelme segítségével minden ember felismerheti a változatlan normákat, mivel az emberi ész ugyancsak örök és változatlan.

-  Őszintén szólva, éppen ez a filozófus dolga. Nem az, hogy szépségkirálynőt válasszanak, vagy hogy az újságok leárazás rovatát böngésszék. A filozófusok mindig elrontják az ilyen hétköznapi örömöket. Az örök igazságot, szépséget és igazságot keresik. - szólalt meg hosszú hallgatás után Sky.

- Empedoklész és Démokritosz rámutatott arra, hogy az összes természeti jelenség „ folyik”, ugyanakkor kell hogy létezzen olyan anyag is, amely sosem változik( a négy őselem vagy az atomok).

- Platón is elfogadja e probléma létezését, de más oldalról közelíti meg. - mondta Bell. Szerinte minden, amit a természetben valamiképpen érzékelünk, mozog, változik. Nincsenek tehát „őselemek”, amelyek nem vesznek részt a mozgásban. Minden, ami az „érzékelt” világhoz tartozik, olyan anyagból áll, amelyet könnyen kikezd az idő vasfoga. Ugyanakkor minden jelenségnek van egy időtlen formája, amely örök és változatlan. Értitek gyerekek?

- Hááát…

- Hagy segítsek! Miért egyforma minden ló? Tudjátok? Bizonyára felmerült bennetek, hogy nem is egyforma. Pedig van valami,, ami közös minden lóban. Az egyedi ló természetesen változik, „folyik”. Egy ló lehet öreg és sánta, idővel pedig bizonyára megbetegszik, és elpusztul, míg a „lóforma” örök és változatlan. Platón számára az örök és a változatlan szellemi, elvont minta, amely alapul szolgál minden természeti jelenség megalkotásához. - magyarázta Bell. Képzeljük el –folytatta – hogy harminc diáktársatokkal együtt ültök egy tanteremben. Tanárotok megkérdezi, melyik a legszebb színe a szivárványnak. Egészen biztos, hogy a legkülönbözőbb válaszokat fogja kapni. De ha azt kérdezné, mennyi 8-szor3, feltehetőleg az egész osztály ugyanarra az eredményre jut, mivel az utóbbi esetben az értelem dönti el a választ. Az értelem tehát szöges ellentétben áll

 az érzékeléssel. Mondhatjuk, hogy értelmünk „az” ész örök és általános, éppen azért, mert csak örök és általános viszonyokat vizsgál. Platón igen sokat foglalkozott matematikával. Ennek az volt az oka, hogy a matematikai viszonyok sohasem fognak megváltozni. Tehát mégis létezik olyasvalami, amiről biztos tudást szerezhetünk. Mindenről, amit érzékelünk, csak bizonytalan benyomásunk lehet. Ezzel szemben arról, amit értelmünkkel felfogunk, belátunk, biztos tudást szerezhetünk. A háromszög belső szögeinek összege örökké 180 fok. Az „ideális” ló mindig is négy lábon fog járni, még ha az érzékelt világban az össze ló lesántult is. Platón tehát, gyakorlatilag kettéosztotta a valóságot.

Az egyik az érzékelt világ, amelyről tökéletlen tudást szerezhetünk öt megbízhatatlan, tökéletlen) érzékeink segítségével. Ebben a valóságos minden változik „folyik”semmi sem örök. A dolgok ebben a világban nem „léteznek”, hanem keletkeznek és elmúlnak.

A másik az ideák világa, amelyről biztos ismereteket szerezhetünk értelmünk segítségével. Ezt a világot nem ismerhetjük meg érzékeinkkel. Viszont az ideák (vagy formák) örökké léteznek, és változatlanok.

Platón szerint az ember is két részre osztható lény. Van egy testünk, amely változik, elválaszthatatlan az érzékelt világtól, és ugyanarra a sorsra jut, mint minden más ebben a valóságban. Úgy vélte, a lélek már azelőtt is létezett, hogy egy halandó testbe költözött volna. A lélek egykor az ideák világában volt otthon. Ám amint a lélek a tökéletlen testben felébred, megfeledkezik a tökéletes formákról. És akkor történik valami. Igen, valami csodálatos folyamat indul el. Amint az ember meglátja a természetben létező formákat, lelkében halvány emlékképek kelnek életre. Az ember meglát egy lovat-persze tökéletlen lovat, de ez éppen elég ahhoz, hogy felidézze a lélekben az egykor látott tökéletes ló képét. Így támad fel a lelkében a vágy egykori lakhelye iránt. Platón ezt a vágyat erósznak nevezi. „ Erósz” azt jelenti, szerelem. A lélekben „szerelmi vágy” ébred régi otthona iránt. Ettől kezdve tökéletlennek és jelentéktelennek tartja mind a testét mind pedig az egész érzékelt világot. A lélek a szerelem szárnyán szeretne kiszabadulni az ideák világába. Szeretne kiszabadulni a test börtönéből. - Figyeljetek csak, gyerekek!Ha árnyékot láttok, feltételezitek, hogy van valami, ami  az árnyékot veti. Mondjuk, meglátjátok egy állat árnyékát. Talán egy ló, gondoljátok, de nem lehettek egészen biztosak benne. Akkor megfordultok, és megpillantjátok az igazi lovat, amely természetesen összehasonlíthatatlanul szebb és tisztábban látható, mint tünékeny árnya. Platón szerint a fizikai világ összes jelensége csak árnyképe a tökéletes formáknak, illetve ideáknak.

Sajnos nagyon sokan elégedettek az árnyképek között eltöltött életükkel. Eszükbe sem jut, hogy az árnykép maga is tökély; tehát nem ismerik fel, hogy valójában csak árnyék Ezzel megfeledkeznek saját lelkük halhatatlanságáról is.

-Bella! Mondd csak te hiszel a sorsban vagy szoktál horoszkópot olvasni??- vágott közbe Kyara és közelebb hajolt a választ várva.

- Hmmm…A sorsban való hit azt jelenti, hogy mindaz, ami velem történik, tőlem függetlenül dőlt el. Még ma is sokan hisznek a sors szerepében. Itt északon a régi nemzetségmondák tanúskodnak a sorsba vetett hitről. Jó példa erre a görögök, de rajtuk kívül a világ más népei is hittek abban, hogy az ember a jóslás segítségével beavatkozhat sorsa alakulásába. A jóslásnak különböző formái ismertek. Sokan hisznek a kártyajóslásnak, mások abban, hogy sorsuk a tenyerükben van megírva. Megint mások a csillagokból olvasnák ki a jövendőt. Norvégiában igen kedvelt a kávézaccból való jóslás. Bizonyára felfigyeltettek már arra, hogy a kávéscsészék alján mindig marad egy kis zacc. Ha alaposan megnézitek, és kellő kreativitással vagytok megáldva, észrevehetitek, hogy a kávézacc valamilyen mintát, képet alkot.

Láthatjátok, hogy a „jós” a kideríthetetlent igyekszik kideríteni. Ez a jóslás minden formájára jellemző. Mivel az, amit szeretnének megjósolni, rendkívül bizonytalan, nehéz a jósnak bebizonyítani, hogy amit mond, nem igaz. Gyertek, menjünk, ki az udvarra szeretnék valamit mutatni nektek. Ha feltekintünk az esti égboltra, világító pontocskák összevisszasága tűnik fel szemünk előtt. Évszázadok óta sokan hisznek a csillagokban. Még manapság is előfordul, hogy, politikusok asztrológusok véleményét kérik ki fontos döntések előtt.

A görögök úgy tartották, hogy a híres delphoi jósdában megismerhetik jövőjüket. Maga Apollón volt a szentély istene. A szentély papnője, Püthia révén közölte jóslatait. A papnő egy hasadék felett ült. A hasadékból kábító gázok törtek fel. Amikor a jóslatot kérők megérkeztek Delphoiba, kérdésükre a papnő általában teljesen értelmetlen, többféleképpen értelmezhető volt, ezért mindig a papok tolmácsolták a kérdezőknek. Így részesült mindenki Apollón bölcsességében. A görögök szentül hitték, hogy a jósisten mindent tud arról, ami a múltban történt, és ami a jövőben történni fog. A jósda fölé ezt vésték: „Ismerd meg önmagad!”A híres felirat talán úgy értelmezhető, hogy senki emberfia ne képzelje többnek magát, mint ami, de figyelmeztet arra is, hogy nem kerülhetjük el kiszabott sorsunkat. A görög hagyomány számos olyan történetet ismer, mely ez utóbbi kijelentés igazságát bizonyítja. Számos tragédia is született az ilyen „szerencsétlen” sorsú emberekről Talán Oidipuszé a legismertebb ilyen történet. A sors természetesen nem csak a hétköznapi emberek életét befolyásolta. A görögök hite szerint a világtörténelem menetét is a sors irányítja, vagyis az istenek kezében van a háború és béke alakulása is. Még manapság is sokan hisznek abban, hogy Isten vagy más misztikus erők alakítják a történelmet.

A betegségről is úgy vélték, hogy az istenek jó vagy rosszindulatától függ. A járványokat isten büntetésének tekintették. Úgy gondolták, megfelelő áldozat bemutatása után meggyógyulnak. Bár be kell vallanom ez az elképzelés nemcsak görög sajátosság. Más népek hite szerint is az istenek szabják ki az emberekre a betegségeket vagy az egészséget. A modern orvostudomány kialakulásáig az a nézet uralkodott, hogy a betegségek kialakulása természetfeletti erők beavatkozásával magyarázható. Maga az „influenza” szó sem a jelent mást, mint hogy az ember a csillagok gonosz „befolyása” alatt áll. Tehát akkor, amikor a görög filozófusok megpróbálták új szemlélettel megközelíteni a világot, a görög természettudomány is természetes magyarázatot keresett a betegség és egészség miben létére. Valószínűleg a Kr. E 460 táján Kósz szigetén született Hippokratész vetette meg a görög orvostudomány alapjait. A hippokratészi gyógyítás hagyomány a mértékletességet és az egészséges életmódot tartja a betegség elleni legjobb védekezésnek. Szerinte akkor beszélhetünk betegségről, ha az ember testében vagy lelkében megbomlik az  addigi egyensúly Az ember mértéktartással, testi lelki harmóniával őrizheti meg egészségét.( ép testben ép lélek.)

Szókratész azt állította magáról, hogy isteni hang parancsol neki, és ez a „lelkiismeret” mondja meg, hogy mi a helyes s mi helytelen.” Aki tisztában van azzal, hogy mi a jó, jót is fog cselekedni!” Tehát a helyes gondolatok helyes cselekvéshez vezetnek. És csak az válhat” igaz” emberré, aki helyesen cselekszik. Ha helytelenül cselekszünk, azért tesszük, mert nem ismerünk jobb megoldást. Éppen ezért fontos bővíteni ismereteinket. Szókratész a szofistákkal ellentétben azt állította, hogy az emberi értelemben, nem pedig a társadalomban rejlik az a képesség, amely képes elválasztani a jót a rossztól. Szerinte az ember nem lehet boldog, ha meggyőződése ellenére cselekszik. Az az ember, aki tudja, hogyan érheti el a boldogságot, meg is próbálja elérni. Hiszen ki akarna boldogtalan lenni?