A gúny

A diákokkal nyolcmilliméteres filmet készítettünk. Versenyekre neveztünk be. Sok szép eredményt értünk el. Egy alkalommal Jugoszláv szintű versenyen vettünk részt, és második díjjal jöttünk haza.

Ha figyelembe vesszük, milyen kis iskola vagyunk, Zágráb, Belgrád, és ne soroljam a többi nagyvárosokat, tele volt a lelkünk boldogsággal. A gyerekek is repestek, meg velük együtt Én is.

Az első díjat Art nevezetű moravicai tanár, és a gyerekei vitték el az orrunk elől, de mi így is nagyon elégedettek voltunk önmagunkkal.

Mikor haza értünk, az iskolában már sokan tudták a hírekből milyen szép helyezést értünk el.

Jött az igazgatóm, rám sem nézett, csak úgy a vállán keresztül annyit mondott, hogy elküld engem Arthoz, majd az megtanít, hogyan kell filmet készíteni, hogy elnyerjük az első díjat. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Egy szó sem hagyta el az ajkaimat.

Jó pár évre rá, igazgató lettem az általános középiskolában. Egy megbeszélés előtt közvetlen beszélgetés során megkérdezte tőlem az egyik ember, hogy volt-e mintaképem, milyennek kell lennie egy igazgatónak.

- Igen. Volt. Itt ül Ön mellett a volt igazgatóm. Tőle tanultam meg, milyen ne legyen egy igazgató.