Magyar Napló 2011. május

A Magyar Napló az egyetlen havonta megjelenő irodalmi folyóirat, amit járatok. Természetesen ennek viszonylag prózai okai vannak: a korábbi lapszámok nem érhetők el ingyenesen az interneten (ez azért bosszantó, mert központi lapról van szó). 

 

A májusi számban felfigyelhetünk Filep Tamás Gusztáv és Seres Attila közös tanulmányára, melynek címe: Erdélyi magyar írók előadó körútja a Felvidéken 1937-ben egy magyar diplomáciai jelentés tükrében. Ebből kiderül, hogy a protokolláris rendezvényeken nem igen kerülhetett sor „a neuralgikus nemzeti, politikai és társadalmi problémákra vonatkozó, vagy alkotói, esztétikai kérdéseket taglaló" vitákra, „igazán nyílt és termékeny eszmecserék vagy viták inkább szűkebb körben, a terített asztalnál alakultak ki”. (Ma sincs ez másképp, ha egyáltalán kialakulnak olykor-olykor még érdemi viták.) A tanulmány jelzi, hogy ezeknek a beszélgetéseknek nagy részét sajnos nem ismerjük. Egyedüli kivétel az érsekújvári előadást követő vacsora (az Érsekújvár és Vidéke részletesen beszámolt róla), melyen a felvidéki irodalom helyzete került terítékre. Molter Károly nyers őszinteséggel adta tudtára mindenkinek, hogy szerinte a felvidéki magyar irodalom fejlődését a túlzott rétegeződés és a dilettantizmus elterjedése gátolja (ezt akár párhuzamosíthatnánk is a kárpátaljai magyar irodalommal). De nem csupán ezért szerettem volna kiemelni ezt a tanulmányt, hanem Tamási Áron eredeti hozzászólása miatt is. A Molter által említett problémák megvitatásakor kibontakozó vitában Tamásit szintén megszólították, mondaná el véleményét. Erre ő: „Úgy látszik, én mégsem vagyok politikus természet… Mert ha politikus természet lennék, már négyszer-ötször felugrottam volna a helyemről, s beleszóltam volna magam is a vitába. De én csak hallgattam, s szívtam a szivaromat… Most is csak azért szólalok meg, mert kíváncsi vagyok, hogy mit fogok mondani”. Remek humora volt Tamási Áronnak, talán nekünk sem válna kárunkra a több humor és a kevesebb sértődés. 

 

A Nyitott Műhely vendége ezúttal Jankovics Marcell volt, akit rajzfilmrendezői tevékenységéről, közelebbről a huszonkét éven át készülő Madách Az ember tragédiája animációs feldolgozásáról kérdezett Csontos János. A beszélgetésből kiderül, hogy egy igencsak eredeti interpretáció jelenik meg nemsokára DVD-n, hiszen Lukács Györgytől Hitleren át Kafkáig, Einsteintől James Bondig, az angol királynőtől Marylin Monroe-ig sok 20. századi szereplő feltűnik (ha csak néhány pillanatra is) valamelyik színben. Kedvcsinálóként nézzünk meg néhány részletet: 

 

Prae 2010/04. 

 

 

A negyedévente megjelenő Prae c. folyóirat legutóbbi („e-”-nek keresztelt) száma meglehetősen bonyolult úton-módon jutott el hozzám. Még itt éktelenkedik rajta az árcédula: 34 hrivnya. No igen, nyissa csak ki bátran a pénztárcáját, ha már ilyen „úri huncutságokat” szeretne olvasni az istenadta kárpátaljai. 

 

E-szám: a kialakulóban lévő internetes irodalom egyértelműen égető probléma, a róla való párbeszéd pedig megkerülhetetlen, ha nem mindjárt az egyik leglényegesebb napjainkban. 

 

Balogh Endre átgondolt és problémaérzékeny esszében (Hosszú az internet, rövid az élet) tekinti át a rendszerváltás utáni ún. folyóiratboom, valamint az internet elterjedésével kialakuló különféle médiumok szerepét a mai magyar irodalmi életben. Bár maga az internet nem törölte el a nyomtatott lapok iránti érdeklődést, mindenképp fontos pozíciót jelölhet ki számára az azonnali kommentlehetőség, a gyors reagálás. Míg a napilapok nem adhattak teret mindenkinek, addig ez a hálózati kommunikációban már nem jelent különösebb gondot: „egyes viták átkerülnek internetes irodalmi folyóiratok cikkeihez írt kommentekbe, online médiumok fórumaira, vagy akár a Facebookra. Az itt megjelent rövidebb eszmefuttatásokból a későbbiekben sokszor tanulmány születik”. Áttekintve a legfontosabb problémákat (támogatás, digitalizálás, offline vs. csak online elérhető anyagok közzététele, hitelesség stb.) a szerző arra a végkövetkeztetésre jut, hogy bár demokratikusabb lett a média, még nem lett sokkal több a valóban minőségi kritikaírással foglalkozó ember. Lényeges, hogy „a tudományos jellegű tartalmak éppúgy helyet kapjanak az új médiumokban, mint a könnyű kézzel megírt, tájékoztató jellegű kritikák”. Balogh Endre esszéjében rövid értékelés kíséretében megtalálhatók a legfontosabb internetes irodalmi fórumok nevei is, amelyek hasznos kiindulópontot jelenthetnek bármilyen e tárgyban folytatott chateléshez, facebook-hozzászóláshoz, netalán szakdolgozat-íráshoz. 

 

Kálmán C. György a tőle megszokott könnyedséggel, laza eleganciával folytatja az ÉS-ben 2010 júniusában publikált dolgozatát (Az élő net-irodalom néhány változata). 

 

Facebook-irodalom, minő különös hangzású, elsőre talán művészetidegen fogalom! Ám a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a közösségi portál alapvetően kiváló terep a vitára (ezt már fentebb is említettük). A legnagyobb probléma egyelőre abban mutatkozik, hogy az internet nyilvánossága bizony-bizony eléggé korlátozott (ezzel együtt még mindig szabadabb, mint a kávéházak, szalonok, egyetemi folyosók stb. nyilvánossága). „Az viszont biztos, hogy az internet az irodalmi szövegekkel való találkozás lényeges helyszíne lett”. 

 

S hogy milyen átalakuláson megy keresztül az alkotó személye a hálózat közegében, hogyan születik meg egy mű a Facebookon? Ezekről és még sok egyébről informálódhat az, aki megveszi a 2010/04-es lapszámot. Nem írhatok most többet. Szinte a szívem szakad meg, de más is adjon érte pénzt, ne csak én…