2011.05.30. 21:13, Közzétette: Kepes Károly
Minden út Kishegyesre vezet
Vanja elköltötte az összes pénzünket, meglopta a szövetkezetet, én meg a kislánnyal ott maradtam majdnem minden nélkül. Elfogyott az összes ennivaló, a lánynak, aki vigyázott a kislányra, azt mondtam, nem kell főznie. Tanítás után, amikor a lány elment, vízzel az utolsó marék lisztet meggyúrtam, gázon megforrósítottam a palacsintasütőt, megpirítottam rajta a lisztet, és a kislányomat a felével megetettem, a másik felét reggelre hagytam. Én akkor már több mint egy hete nem ettem egy falatot sem. Lézengtem, mint a lipántos csirke. Az iskolában sajnos nem tudtam tartani magam tovább, és elveszítettem az eszméletemet. Orvost hívtak, Mikor magamhoz tértem, megkérdezte tőlem az orvos, hogy mikor ettem utoljára. Megmondtam neki. Nem mentem haza, hanem végig tanítottam az aznapi óráimat.
Mikor haza mentem, lefeküdtem, mert közel voltam az ájulához. Utánam nem sokára jött Viki. Hozott egy üveg lekvárt.
- Elfogadod tőlem? Tudod, annyit főztem, nemsokára itt az idei termés. Nem tudok mit csinálni vele.
- Elfogadom. Isteni finom íze volt, pedig nem szeretem a lekvárt. Csipegettem belőle, maradjon minél több a kicsi lányomnak. Evett a szentem tele szájjal, csillogó szemekkel.
Másnap alig értem haza a tanításból, Viki ismét ott volt nálam.
- Ha Istent ismersz, kérlek, gyere el hozzánk. Lali rögtön jön az iskolából, én meg megyek az iskolába, az ebéd meg sehogy sem áll. Segíts nekem.
Barátok voltunk, úgy gondoltam, hogy az természetes ha elmegyek segíteni, csak hogy nem kellett segíteni, mert az étel teljesen készen volt. Rögtön tudtam, azért hív, mert félt engem, mert tudja, hogy semmim sincsen. Odafordultam hozzá, a szemem elhomályosult a nedvességtől. Ránéztem Vikire, aki tudta, hogy én tudom a huncutságának titkát. Mosolygott. Szép arca, mint a pajkos gyereké, jóságtól áradt, és Gócikámmal kezdett játszani.
- Figyelj ide Viki. Elfogadom a segítségeteket, azzal, hogy elsején kifizetem az ebéd árát. Jól tudom, a jóságot megfizetni nem lehet, de értékelni annál inkább kell.
Megbeszéltük azt is, amikor Lali haza jött, hogy az anyámhoz elviszem Gócikámat, így nem lesz szükségem a lányra. Nem sok idő van az év végéig, akkor szándékozom haza menni. Nekik bizalmasan elmondtam, hogy szeretnék visszamenni Kishegyesre. - Azt írta az anyám, hogy beszélt az igazgatóval, szükségük van szakemberre. Adjam be a kérvényt. Most, ha haza megyek, megteszem. Ha sikerül, elhagyom ezt a falut, ahova nem sok szép emlék fűz, ami a családi életemet illeti. A kollegákat, gyerekeket szeretem, az embereket is, de távol a világtól nem szeretnék maradni.
Hazavittem a kislányt az anyámhoz. Elmentem a kishegyesi iskolába, beadtam a kérvényt, és biztosított az igazgató, hogy egyetemi végzettséggel nem jelentkezett senki, tehát vegyem úgy, hogy a kishegyesi tantestület tagja vagyok ismét. Majd megszakadt a szívem, amikor elváltam a kislányomtól. Picsogva váltam el drága kicsi lányomtól, de tudtam, jobb helye lesz az anyámmal. Mivel elváltam, nem lesz, aki elköltse a pénzemet italra, mi ketten a kislánnyal majd vidáman megélünk ha hazajöttem Kishegyesre.
Egy napig kellett akkor utazni Kishegyesről Székelykevére, mert Belgrádig vonattal utaztam, azután várni kellet órákat a páncsovai autóbuszra. Ott megint várni kellett a kovini autóbuszra. Ha az ne adj Isten, de késett, akkor Székelykevére csak gyalog lehetett eljutni, vagy drága pénzért a hotelban megszállni. Amilyen szerencsés ember voltam, persze hogy elment az utolsó autóbusz Székelykevére. Megduráltam magma, és a kukoricaföldeken keresztül elindultam a falu felé. Nem mondom, hogy mindegy volt egyedül átvágni a határon. Utólag még ijesztgettek is, hogy az elmegyógyintézetből van eset, hogy megszöknek a betegek. Volt már olyan eset is, hogy a falutól távolabb levő házban megölte a szökevény az asszonyt, és paprikást főzött belőle, mire rátaláltak. Soha többé ilyen figyelmetlenséget ne kövessek el. Borsódzott a hátam, de mégis van szerencsém, vagy a jó Isten védett meg a veszélytől.
Első utam Vikiékhöz vezetett. Elmondtam nekik, hogy sikerül. Elmegyek, de addig nem mondok fel, amíg pozitív választ nem kapok Pár napon belül levelem érkezett. Benne az állt, hogy állandó munkaviszonyra felvettek az iskolába, igaz, csak szerb nyelvet tanítani, de elvállaltam ezt a variációt is.
- Tudod Viki, egy valami miatt, jobban mondva egy valaki miatt maradtam volna itt Székelykevén.
- Sejtem.
- Igen ?
- Tudod, vagy az új katolikus papnak kellene levetkőznie, vagy nekem kellene elhagyni a tanügyet, mert bizony, ha véletlenül öszetalálkozunk, nem tudjuk egymásról levenni a szemünket. Sajnos kettőnk lelki kapcsolata szemeink játékán túl nem jutott. Én hazahurcolkodtam.