Az esti iskola Székelykevén

Szerb nyelvet tanítottam felnőtteknek az esti iskolában. Volt közöttük egy ember, aki részegen jött be az órára, hangos kommentárokat fűzött a többi társa számlájára. Megállítottam az óra menetét, és felkértem, hogy hagyja el a tantermet. Legközelebb józanon jöjjön az iskolába. Nincs ellene különben semmi kifogásom, nem is ismerem, de az én órámon bárki legyen az, részegen nem vehet részt. Eleivel nem akart kötélnek állni, végül azonban nagy nehezen, de elment.                                                                               Amikor az órának vége lett, odajöttek hozzám a férfiak, és azt mondták, hogy elkísérnek haza.

- Itt lakom, pár ház van csak az iskola és a lakásom között. Köszönöm, de nem félek.

- Tanárnő, nem tudja kit zavart ki az óráról. Ez az ember kisebb sérelemért is majdnem agyonvert már másokat. Higgye el, az a legbiztosabb, ha mindannyian haza kísérjük. Nagyon erős ember. Ő a falu kovácsa.

Most már elfogadtam a felajánlott díszkíséretet.

Nem történt semmi.

Másnap ott volt az én kovácsom az órán, tiszta józan volt, és bocsánatot kért az előző napi viselkedéséért.

Utólag hallottam meg, hogy el volt ragadtatva bátorságomtól, meg lenyűgöztem a szerb nyelv felépítésének ismertetésével, latin kifejezéseket is használtam. Eszembe se jutott kezdő tanár létemre, hogy abból, amit mondtam, senki sem értett egy megveszekedett mondatot sem.

Most már tudom, hogy néha a nagyképűsködéssel is győzni lehet.