Öregedni annyi, mint felnövekedni.

Szememben az öregség nem a halál mogorva előszobája, hanem az élet után, ami az érzékek, az érzelmek és szellem túlhajszolása volt, valami igazi nagy szabadság.

A bölcsesség lényege. Miután a teremtés művét élveztük, a magunk számára és önmagunkban visszavezetjük a „semmibe”, ahonnan Isten kezéből elindult.

Milyen elégtétel és megkönnyebbülés, úgy gondolni a földre, mint valami túlsó partra, anélkül, hogy elhagytam volna, úgy gondolni az örömökre, mint valami bűvös földrészre, amelyet Istennek hála megismertem,  s amelyhez nincs többé közöm, csak emlékezetben.

Néha oly mértékben érzem távolinak magam, hogy magánosságom megrészegít. Ez az élő halál állapota, amit jól ismerek. Valóban ahhoz, hogy meghaljunk, nem szükséges felvennünk a halál alakját. Halálunkat megidézhetjük és megérezhetjük anélkül, hogy az élet ellen merényletet követnénk el. A halál nem más, mint lelki állapot.

Halálom után kevésbé leszek halott, mivel nem fogok tudni róla, és mivel ezt tudom.

Élni annyi, mint folytonosan születni. A halál az utolsó születés. A szemfedő utolsó pólyánk.