A diplomavizsga

A kilencedik hónapban voltam a terhességgel, amikor kimentem a diplomavizsgára. Két részből állt. Először le kellett tenni az írásbelit, ha az sikerült, akkor mehettünk ki szóbelire. Megkaptuk a témát, és hárman ülhettünk egy padsorban, messze egymástól. Már elkezdődött a dolgozatírás, amikor bejött Ágoston Mihály, és valamit halkan motyogott nekem, én meg sehogy sem értettem mit akar. Nelli, aki a bal felemen ült, és közvetlen a tanár mellett, nézett rám, és látta, hogy egy szót sem értek, hangosan odaszólt, hogy mindenki hallhatta.

- Azt kérdezi tőled, hogy hány hónapos terhes vagy.

-A kilencedik hónapban vagyok.

- Csak dolgozzon, írja a dolgozatát - mondta furcsa idegességgel.

Én vállat vontam, nem értettem mi akart ez lenni, csak akkor, amikor átadtam a dolgozatomat, ott vártak Penavin tanárnő, Bori Imre tanár úr, és közölték velem, hogy a szóbelin, amelyik pár napon belül zajlik, nem vehetek részt, mert senki sem felel értem, ha idegességemben elveszítem a gyereket. Egyre tiltakoztam, hogy nagyobb idegességet okoznak nekem azzal, ha nem engednek ki a vizsgára. Nem nyugodtam meg. Felkerestem szív-lélek Sinkó Ervin tanáromat, akinél vizsgáznom kellett, és előadtam neki a problémámat. Jóságos tekintetével megnyugtatott, és azt mondta, hogy jöjjek ki szóbelire, elvégre ő vizsgáztat, más ne szóljon bele a dolgába. Megnyugodtam, megköszöntem neki a jóságát, és elmentem a szóbelire. Nem tűzött ki névsort, hanem mielőtt elkezdte volna a feleltetést, megkérdezte: “ Ki szeretne elsőnek felelni?” Én jelentkeztem, azzal a nagy hasammal nem tudtam gyorsan mozogni. Mirnics Zsuzsa felkelt, hogy kimegy, majd ő lesz az első, de a tanár úr rám mutatott, és felkért, menjek ki a vizsgázó helyére. Minden probléma nélkül levizsgáztam, semmi bajom sem esett. Amikor kimentem a teremből, ott állt az ajtó előtt Sinkó tanár úrnak a felesége, az alacsony, törékeny Mici néni, aki kiváló orvos volt. Az én tanárom, a biztonság kedvéért elhívta a feleségét, hogy ha netán valami komplikáció adódna , ott legyen az orvos rögtön kéznél.

Nekem ilyen áldott jó tanárom volt, akinek nem csak a szíve volt aranyból, de a tudását is szivacsként szívtuk magunkba.

Ezzel befejeződött életem gondtalan korszaka.