Az antikvárium menedékhely, ide menekülhet a humanitásnak minden kiközösített gondolata. Itt rejtőzködik elszánt rablóhoz hasonlóan, vad, sötét, önmarcangoló szívünknek egész nemzetsége. A könyvesbolt lőszerraktár, dinamitkamra, kábítószerek üzlete, mámorító italok kimérése, ópiumbarlang, szirének szigete.

Mindenfajta „nyilvános ház” közül – melyek előtt a zsarnok, a bürokrata, a propagandaember, a moralista, a törvény és a rend valamilyen bajnoka, a népet saját érdekében tudatlanságban meghagyó, gyors léptekkel siet el szemlesütve, vagy fenyeget meg csatlósaival – a könyvkereskedés a leghíresebb.

Platón, a költők e költő ellensége bizonyára azt ajánlaná filozófus királyainak, hogy semmisítsék meg az antikváriumokat. Az antikvárium az egekig röpítheti a ravasz politikusok évszázados cselszövevényeit. Szembeállítja a prófétát a pappal, a rabot a társadalommal, a nincstelent a plutokratával, az egyént a világegyetemmel. A nemi kérdések kedves huncutságaival éppen úgy tele van, mint valamely vasútállomás zugos helye vagy Szent Antal képzelete.

Itt vannak a mérgek, melyek ölnek, a kábítószerek, melyek enyhítenek, a tüzes víz, mely megőrjít, az isteni ichor, mely lángra gyújt, a nektár, mely megdicsőít. Az összes nemzedékek végtelen szenvedélye nyugszik itt, faldöngetéseik, kétségbeesett meneküléseik, gyötrelmes megbékéléseik. Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala – és az ördög kilopta az Igét a bölcsőből. Az örök ellentét, mely a világot megindította, forr és erjed a könyvekben, minden könyvben; és a könyvek fagyos jégmezeiről zúdulnak le a végső tagadás halállavinái, melyek mindnyájunkat a mélybe sodornak.

 (befejezés köv.)