Annuska néni és Anti bácsi

Lakást mentünk keresni, amikor elindultam a középiskolába. Nem tudom honnan szedte az anyám a címeket, de eljutottunk a Kujundľity családhoz. Nagyon kedves szép asszony fogadott bennünket, és mondta, hogy neki két fia van, ezért fiúkat szeretnének felvenni. Én kérő tekintettel néztem rá, mert úgy éreztem, hogy itt nekem jó lenne. Az anyám azt felelte, hogy nem probléma, hiszen nem egy szobában aludnánk a fiúkkal. Annuska néni megkérdezte tőlem, hogy éhes vagyok-e. Én igennel feleltem. Hozott nekem tejet, meg kenyeret. Mellém felvettek még egy lányt. Kihúzható rekamién aludtunk a kis szobában, ahonnan a házi gazdáék hálószobájába lehetett menni. Mi este, amikor lefeküdtünk, beszélgettünk, kuncogtunk. A házi bácsi mikor már nem győzte kivárni, hogy mi elaludjunk, hallottuk a hálóinge susogását, amint nagy dirrel, dúrral közeledett szobánk ajtaja felé. Alvást színleltünk, ő minden alkalommal elmondta, hogy nem úri lányokhoz méltóan viselkedünk, mi meg tudtuk, mért kellett volna aludnunk igazából.

Iratkozás az egyetemre

Nelli barátnőmmel mentünk Újvidékre, azzal a szándékkal, hogy beiratkozunk a főiskolára, magyar nyelvből előadói diplomát szerezni. Útközben a Bölcsészeti egyetem épülete előtt mentünk el. Mindketten az épületen tartottuk a szemünket tovább, mint amikor elmegy az ember valami előtt. Folytattuk utunkat a főiskola épülete felé. Mikor oda értünk, sorfalat álltak az iratkozásra várók. Szinte egyszerre mondtuk ki, hogy nagyon sokan vannak, gyerünk, megnézzük hányan várnak az egyetemen, Mikor oda értünk, ott is kígyózott a várakozók sora, de minket itt nem zavart. Beálltunk a sorba, és beiratkoztunk a Bölcsészeti Kar Magyar Tanszékére. Mi voltunk az első generáció, akiknek megnyitották a Magyar Tanszéket az egyetemen, addig csak főiskola létezett.

Mikor hazaértem, az anyám megkérdezte, hogy sikerült-e beiratkoznom, én azt feleltem, hogy igen, csak azt nem vallottam be neki, hogy nem a főiskolára iratkoztam, hanem az egyetemre, ugyanis szegény körülmények között éltünk. Én azt javasoltam az anyámnak, hogy magán úton fogok tanulni tovább, munkába állok. Abban az időben középiskolával könnyű szerrel el lehetett helyezkedni. Az anyám nem fogadta el az ajánlatomat. Azzal érvelt, ha én magán úton tanulok, gyorsan férjhez megyek, a tanulásból meg nem lesz semmi, ő pedig megígérte az apámnak mielőtt elment a partizánokhoz, ha ő elesik a háborúban, engem taníttatni fog . Kijárta nekem az ösztöndíjat, tehát tanuljak rendes úton. Két év múlva már könnyebb lesz a sorsunk, mert már csak az öcsém taníttatása marad. Nem mertem előhozakodni mikor hazaértem, hogy én nem főiskolás, hanem egyetemista vagyok. Látta az indexemet, de nem nézte meg, hogy mit ír rajta. Az egyetemen minden előadáson ott voltam, igyekeztem tanulni, mert bizonyítanom kellett, hogy itt is megállom a helyemet. Abban az időben nem lehetett vizsgát átvinni egyik évről a másikra, vagy leraktál minden vizsgát, vagy évet ismételsz. Nekem arra, hogy évet ismételjek nem volt lehetőségem, mert elveszítem az ösztöndíjamat, és a tanulásnak annyi, meg vissza kell fizetni amit felvettél pénzt a tanulásra. Becsületesen készültem egész évben a vizsgákra.