A

nyám esküdött a legendára. Utána járni nem tudok, marad a szájhagyomány.

1890. körül történt. Anyai szépapám, Ecseki Ferenc Szolnok város képviselőtestületének tagja. Okosságával szerezhetett tekintélyt, hogy ilyen magas polcra került, mert amúgy nem tartozott a tehetősek közé. Dalokat írt, s ezért a D. (Dallos) előnevet használta, megkülönböztetésül más Ecseki családoktól. A szignatúrát aztán vitték a família leszármazottjai. Hat gyermekük született, nemek szerint pontosan megosztva: Ferenc, József, János (a nagyapám), és a lányok: Teréz, Apolló, Erzsébet.

A mondott időben, nyáron, a két nagyobbik Ecseki-fiú, Ferenc és József  napszámot vállaltak az egyik földbirtokosnál. Egy napon, baráti társasággal, maga a földbirtokos kirándult birtokára, csak úgy: ki a szabadba! Ma víkendezésnek mondanánk.

Délben Ecseki tata vitte az ebédet fiainak.

Terebélyes fa árnyékában terítettek, csak úgy a puszta földre, s nekiláttak a fiúk az elemózsiának.

Hogy, hogy nem? Odamentek hozzájuk az urak. Szépapámat, ugye ismerték… Szó szót követett…

Egyszer azt találta mondani felmenőm:

-Uraim, ha hiszik, ha nem, én ma Ferenc Jóskával ebédelek!

Az akkor éltek jól tudták, mit jelentett királyunk neve azokban a boldog békeidőkben! De nem csak a király, még inkább gyönyörű felesége, a magyarság szerető Erzsébet királynő nimbuszában leledzett az ország. Virágkorukat élték a dzsentrik: átdorbézolt éjszakák, elúszott birtokok regéltek róla.

Ősöm szavaira összenéztek az urak. Ki mosolyogva bólintott, ki hitetlenkedett.  Kedélyüket nem hagyták befolyásolni, ettek, ittak tovább, fecsegtek a Zagyva-parti jó levegőn.

Dédi hevítette a tüzet:

-Nem hiszik? Fogadjunk! Az itt elterülő földrészben!

Ez mond valamit! Ferenc Józseffel ebédel a városi képviselő! És ezt be is bizonyítja! De hát hol van ide Bécs!

Parola. Szétvágás.

Ezután az történt, Dédi leült a fűbe, a két fia közé, maga elé igazította a már kibontott ruhaszalvétát, elővette bugylibicskáját, s nekilátott pár harapásnak…

-Nos, uraim, ha nem tudnák: ez a fiam – mutatott bicskájával jobbra -, Ferenc. Ez a fiam pedig – mutatott bicskájával balra -, Jóska. Ferenc Jóskával ebédelek!

Lett elismerő nevetés.

Megnyerte a fogadást.

   Mi igaz mindebből?

Tény: nagyapám megnősült. Több holdas, zsíros, fekete, jól termő földje Zagyva-gátnak futó végén, a Nád utca 12. alatt tanyát épített, melléképületekkel. A szomszédos tanyát Jóska bácsi, testvérbátyja építette. Ezekben a tanyákban éltek halálukig.

Nagyapámnak egy fia, s négy lánya született. A felnőttkort azonban csak három lánya élte meg: Apolló, Mária és Erzsébet. Utóbbi az édesanyám.

A másik ágon, anyai nagyanyám apja: Czinege Ferenc, ő Alcsiban, a Golyófogónál lakott, szemben a Tulipán-kocsmával. Hét családjából nagymamám, Apollónia, hatodiknak született.

Ez az ősöm csikóját korán kocsiba fogta, lovak mellé, mondván: hadd szokja a járást. Hiába volt dédmama könyörgése: fiatal még, megijed, baj lesz ebből! Úgy is történt. A kocsirúdra, a két, megvadult ló közé esett dédapát a hátrarúgó paták sebezték halálra. (Talán ájultan esett a kocsirúdra, a két karjával, a futás ritmusában tehetetlenül verte a két ló hasát, amitől az állatok még inkább megbokrosodtak. A Tiszánál állították meg őket, vasvillákkal.)

Síremlékük a szolnoki temetőben, a templom közelében.

                     Czinege Ferenc

                       1852 – 1914

                            Neje:

                 Munkácsi Erzsébet

                      1855 – 1933

   Ecseki Terike néni a temetőtemplom kriptájában alussza örök álmát.

   Az anyai ág tehát tősgyökeres szolnoki.

Apai nagyszüleimet nem ismerhettem. Batu mama anyám Újszilvásra (akkor még Tápiógyörgye), költözése után két hétre halt meg, „vízibetegségben”.

Érdeklődésemre unokabátyám, Batu Sándor azt mondta, ő úgy tudja az „ős-Batu” a Tiszahátról jött Tápiószelére, az Ábrahámtelki uradalom főmolnárja volt.

Úgy tudjuk, színmagyarok vagyunk.

Apai nagyszüleim Tápiógyörgyén nyugszanak. Hét utódjuk született; nagybátyám, István 1900-ban, apám Sándor, utolsó gyerekként 1910-ben. Köztük: öt lány, nagynénjeim, Erzsi, Ilona, Regina (Ágnesnek hívtuk), Panna, Mari. Róluk közelebbit nem tudok, csak feltevéseim, valószínűsítéseim vannak…

A terebélyes családfán, itt csupán a főágakat rajzoltam fel, két siket akad rajtam kívül: Apám, és anyám egyik unokatestvérének fia: Nagy Jóska bácsi. Mindketten betegség következtében siketültek meg, hatéves korukban.

Ismétlés a tudás anyja. Anyai nagyapám: D. Ecseki János. Apja: D. Ecseki Ferenc, anyja: Ragó Terézia.

Anyai nagyanyám: Czinege Apollónia, anyja: Munkácsi Erzsébet.

Apai nagyapám: Dudás István, apja: Dudás István, anyja: Meggyesi Erzsébet.

Apai nagyanyám: Batu Mária, Apja: Batu András (?), anyja: (?)

Idekívánkozik egy ősökkel kapcsolatos történet: 1979-ben a tápiószelei Múzeumban megnéztük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett kiállítást. Nézelődve, egy tablón: Tápiógyörgye 1919-es négytagú direktóriuma. Mindig érdekeltek szűkebb pátriám történetei, közelebb léptem. A kéziratos dokumentumon: Dudás István… „Nocsak, földi? Névrokon?”- villanyozódott át rajtam. Lakik: Harangdűlő, 1759… Ez meg a mi házszámunk! Nem létezik – ez a nagyapám volt!

-Anyu! Nagyapa tagja volt a direktóriumnak? Nem mondtad.

-Mondta apád. De, mintegy mentegetőzve, hozzátette, nagyanyád nem engedte Györgyére bejárni, ott volt a hét gyerek, a szőlőmunkák. Tata csak meg lett választva.

Egy bizonyíték nem bizonyíték, ennyiben maradtam.

Dudás Pista bátyám, nem sokkal halála előtt, ’93 májusában járt nálunk. (Kertész Pál elnöksége alatt a község párttitkára), nekiszegeztem a kérdést:

-Tudod, hogy nagyapánk tagja volt a direktóriumnak, tizenkilencben?

Bólintott: tudta.

Az 1998-as Györgyei kalendáriumban, a helyi históriák közt közzétéve az 1919. évi április 8-i Jegyzőkönyv. A tápiógyörgyei munkástanács vezetésében ott szerepel a rám öröklődött vezetéknév.

A múltat be kell vallani.

Igaz, tata nem sokáig „tündökölhetett”, hamar leverték a Tanácsköztársaságot. A megtorlást elkerülte, holott a Tápiómentén, mint ezt a tápiószelei Helytörténeti kiadványban olvashatjuk, kegyetlenül leszámoltak a volt tisztségviselőkkel, vöröskatonákkal a fehértiszti különítményesek.