Nem értem a fejedelmeket, akik oly könnyen elhiszik magukról, hogy csak ők számítanak, sem a népeket, amelyek oly készségesen elhiszik magukról, hogy ők semmit sem számítanak.

Mily fájdalmas az emberi sors! Szellemünk alighogy megérik, testünk már hanyatlani kezd.

Figyeljük csak meg: az értelmes dolgok csak igen ritkán az értelem művei, és az ember úgyszólván sohasem az értelem által éri el azokat.

A gyönyör a nagyuraké, az öröm a népé.

Aki a szellemre vadászik, az ostobaságot ejti foglyul.

A nők, akik egyszer Párizsban nők voltak, sehol másutt nem tudnak többé nők lenni.

Így szóltam Chatelet asszonyhoz: „Ön nem tud aludni, mivel a filozófiát tanulmányozza. Tanulmányozza  inkább a filozófiát abból a célból, hogy aludni tudjon.”

Sokat kell ahhoz tanulnunk, hogy egy keveset is tudjunk.

A fejedelmek és a miniszterek legtöbbször igen jóindulatúak, csak nem tudnak mit kezdeni a jóindulatukkal.

Ha az embernek mérsékelt alapelvei vannak, úgy jár, mint én. Franciaországban nem tartanak eléggé vallásosnak, Angliában túlságosan annak tartanak.

A papok, ha nem tudnak a fejedelmek zsarnokaivá válni, talpnyalóikká válnak. Félek a jezsuitáktól. Ha a fejedelmet sértem meg, csakhamar megfeledkezik rólam, s én őróla. Más vidékre, más birodalomba költözöm. Ám ha Rómában megsértem a jezsuitákat, akkor Párizsban viszontlátom őket, mindenütt körülvesznek. Leveleket írnak egymásnak, így táplálják az ellenségeskedést. Az angolok, ha valamely gaztettet akarnak szidalmazni, azt mondják: ez jezsuita hamisság.