Gerzson, a baromfiudvar gúnárjainak főnöke, aki korai kislibakori emlékei alapján jól megjegyezte, hogy a leveses tálba való jutás elkerülése érdekében első gúnárnak a legcélszerűbb lenni, vagy legalábbis az első gúnárt követő, két–három élve hagyott egyed közt maradni, így teljes erejéből – egész rafinériáját összeszedve – segítette társait a leveses tál irányába.

 Sem erősebb, sem ügyesebb nem volt a többinél, sőt gyengébb, butább, de ravaszabb. Körmönfont módon, sikerrel hitette el a gazdasszonnyal, hogy ő a főlúdi posztra legalkalmasabb gúnár. Már öregen totyogott, kövéren, hájtól lógó – korántsem csábító – tokás libanyakkal, uralma alá tartozó lúdhölgyei között, mint pasa a háremben. Három-négy fiatalabb gúnár élte túl –átmenetileg – a levesestálat. Rájuk fittyet sem hányt, azok sem őrá... Végül is, nem volt mitől félnie.

 A libahölgyek soha nem mertek volna két–három méternél távolabb menni tőle, retorziótól való félelmükben. Megszokták, végül is, amint azt is megszokták, hogy Szerafina, a legidősebb, nagyjából Gerzsonnal egykorú lúdhölgy, önjelölt titkosszolgálati főnökként szolgált saját, egyszemélyes titkosszolgálatánál, amire Gerzson, bár, nem kérte, de esze ágában sem volt azt megtiltani neki. Libaként, műszaki felszereltség hiányában, fáradságot nem kímélve, egész nap két fülére hagyatkozva gyűjtötte az információt, a szerteszét totyogó pletykáló oktondi, vagy annak tűnő rebellis libahölgyemények között.

 Lázadás nem törhetett ki, az uralom, a Gerzsoné, öröknek építtetett. Bármi, akár a legcsekélyebb, elsőbbségét megkérdőjelező lúdleányi megnyilvánulást, a vasárnapi, – köztudott és jól ismert – horror megkoreografálásával manipulálva küszöbölték ki, így a zendülő nem számíthatott, csak töltött liba, húsleves, vagy sült liba karrierre. Be kell vallani, egyikőjüknek sem ez volt az álma, ezért nagyon óvatosak maradtak, még egymás közt is, Gerzsont a hatalmas manipulátort, dicsőítő szövegekkel magasztalták. Valójában soha nem féltette posztját, csak annak elnyerése utáni rövid időben. Megszédült, elhitte magáról, hogy mindenki valóban szereti, másfelől tett is róla, nehogy véletlenül másként történjen. Sosem figyelt oda a néhány nyikhász fiatal gigerlire, bár nem estek ki a látóköréből, de olyan passzívak voltak egész nap, hogy meg sem fordult fejében pozíciójának és háremének valamelyikőjük általi puccsal, csínnyel történő elvesztése.

 Szerafina naponta többször jelentett. Cserébe Gerzson az első feleségi státusszal ruházta fel, ő minden libák anyja, Gerzson pedig minden libák atyja volt. Az öregedő Gerzsont már rég csak a hatalom érdekelte igazán, a fehérnéppel sokkal kevesebbet foglalkozott, mint messzetűnő ifjú korában. Egyben biztos lehetett Szerafina hűségében és abban, hogy részéről a tekintély, ravaszság, Szerafina részéről a fondorlat által uralmuk örök lesz. Ezt a többes számot csak Szerafinának négyszemközt mondta, maga sem gondolta komolyan. Az uralkodó csakis egyedül ő lehetett.

 A hódoló libahölgyek serege esténként a liba ólban ugyanúgy elhelyezkedett, mint Gerzson és Szerafina, de ez utóbbi kettő, idős korára való tekintettel pillanatok alatt álomba merült. Ekkor kezdődött az idill, mikor a Gerzsonra napközben fittyet sem hányó fiatal gúnárokhoz, a libahölgyek egymás után szöktek ki egy–egy légyottra. Reggel fitten és jókedvűen ébredtek a fiatal gúnárok, mint vadnyugati fickók, akik nem beszélnek, csak cselekszenek, egész napjukat átmélázták, egy lyukas kukoricaszemet sem adtak volna Gerzsonért, de eszük ágában sem volt fölösleges intrikába keveredni.

 Reggelente Gerzsonék is kitotyogtak az ólból, mindnyájan élték önmaguknak áltatott s elvtelen behódolónak tűnő, vagy Gerzson részéről pöffeszkedő diktátori életüket.