Demeter, akit valamiért köpcösnek is neveztek, 163 cm magasságával és 54 kg járulékos testsúlyával, szokásához híven, egykedvűen nézett ki a fejéből, miközben mestere épp az elvégezendő munkát igyekezett a nem túl bőbeszédű, amúgy közismerten jó szakembernek körvonalazni.

Demeter meg sem rezzent. Nézett. Egy adott pillanatban a marógép asztaláról, egyetlen lökéssel, a rettentő nagy vasdarabot megtaszította, ami 2 mm-rel a mester lába előtt szerencsésen földet ért. Ez utóbbinak elakadt a lélegzete, meg sem mert nyikkanni, miközben Demeter – minden hebegést, vagy tántorgást mellőzve a csontrészegség felsőbb

fokú fázisában – elkiáltotta magát.

– Mi vagyok én, vízvezeték szerelő?

Majd fellépett gépe melletti magas székére, rákönyökölt az asztalra, lezuhant a feje és elaludt. A közösség ismerte Demeternek azt a nem feltétlenül makkegészséges hobbyját, hogy napi 18–20 sör, konzerválva 1,5 liter pálinkára, esténként 5 liter borra, dukált neki. Ez volt a szenvedélye, ha úgy tetszik a hobbija. A nap nyolc óráját átdolgozta, 1,5 órát oda, 1,5–et visszavonatozott. Tömegközlekedett a városban, várt az állomásokon. Nagy túlzás lenne azt mondani, hogy – egyáltalán – aludni hazajárt. Az életét a gyárban, vonatokon és állomásokon töltötte. Valami szórakozás neki is járt! Igen, ez a fajta hobby veszélyes, ugyanis Demeter gyakorta 50 km–rel a születési helyétől távolabb eső településen ébredt fel, a nemcsak hobbyjából fakadó álmából. Az alvása leginkább vonatokon, munkahelyen, csak kivételes esetekben történt ágyban. Így fél napot várt egy másik vonatra, már haza nem tudott menni, simán visszaingázott a munkahelyére. A zsebében levő pénzből beszerezte a hobby anyagot.

Ismert volt az is, hogy aranykezű a szakmáján belül, nála kevesen dolgoztak jobban. A mester, miután felmérte lábfeje aznapi pozdorjává menésének megúszását, két másik kollégával nyugodt helyre szállítatta a merevrészeg Demetert, hogy aludja ki magát. Jólelkű fiú volt Demeter, álmodozó, két lábbal a földön álló. Álmai nem repültek beláthatatlan messzeségekbe, ébren és alvás közben is sörös, jobban, mint bármi mást! Valószínűleg a földkerekségen nem volt semmi és senki, amit és akit megközelítő mértékben is úgy kedvelt volna, mint szeretett hobby anyagát. Nem akart amatőr lenni, ahogy a szakmájában sem. Valójában kimagasló tehetség volt! Ha valakinek egy komoly hobbyja van, akkor abban is teljesíteni kell! Józanság közeli állapotban, a műszakvégzés előtti 2–3 órával, Demeter idegesen vibrálva várta a találkozást, fél órával pedig munkavégzés előtt boldog tenyérdörzsöléssel ismételgette: "Sör, sör, sör, megyek sört inni!" Ez természetesen igen tág fogalom volt, mert az alkohol bármelyik formája megfelelt neki. Ne feledjük, ő nem volt vízvezeték szerelő. Sosem tudjuk meg, hogy miért gondolta ezt olyan dehonesztálónak abban az ominózus pillanatban, de ez szállóigévé vált. Ha valakinek valami derogált, akkor attól a naptól kezdve egyszerűen kijelentette, hogy ő nem vízvezeték szerelő, függetlenül attól, hogy történetesen vízvezeték szerelő volt a gyáron belül. Tökéletesedni vágyott, így a 15–20 sört emelte egészen addig, amíg megtörtént vele az, amit oly gyakran dalolt. Tudniillik a Metropol együttesnek az egyik dala így szólt:

„Ó a rum,ó a rum,ó arum, a rumsegít…

Így énekelt Flórián, s egy szép napon,

Megállott egy gyászkocsi az udvaron.

Ó a rum, ó a rum, rajta rum már nem segít.”

Azt mesélik, hogy szorgalmas, fáradtságot nem kímélő ivása közben, Demeter egy alkalommal alkoholos kómában majdnem megélte, pontosabban meghalta, az előbb idézett dalt. Boldog mosollyal feküdt, miközben rutin gyomormosás mellett már lemondtak az életéről. Demeter túlélte!

Innentől kezdve még szorgalmasabban énekelte a dalt, és tudta, mekkora bepalizás ez az egész hobbyja általi meghalással való fenyegetőzés. 30 évesen 50–nek nézett ki, de jól tudta mások által kártékonynak nevezett hobbyjáról, hogy az valójában a világ legegészségesebb dolga. Sokkal jobb, mint bélyeget gyűjteni. Konzervál, erősít, sterilizál! A hosszú élet kulcsa.

És Demeter élt, amíg rajta rum már valóban nem segített.