Lop. Hát, mit csináljon az Istenadta?! - mondaná valamelyik "mohácsiviktória", aki népjóléti kérdéssé avanzsálná a bűncselekményt.

Megérkezett a tavasz, immár hivatalosan is, március 21-én.

Ideje van az aratásnak, és ideje a vetésnek.

A vetésnek most van itt az ideje. Minden porcikámban érzem a tavaszt, ahogy hív a föld, gyere, művelj meg, vess, ültess, és én meghálálom, gyümölcsöt, termést adok neked akkor, amikor eljön az ideje.

Panelben élek, még erkélyem sincs.

Három, mondhatni, satnya szobanövény vegetál velem együtt a betonfalak közé zárva. Az egyikről egy hajtás már hónapok óta egy sörösüveg vízében gyökerezve vár arra, hogy földbe kerüljön.
Már itt van az ideje.

Múlt héten vettem húsz kiló virágföldet, és elhatároztam, hogy, ha fát nem is, de virágot ültetek. Innen – onnan, lépcsőházba kitett, ismerős által nevelt növényről lecsippentek egy-egy hajtást, az néhány hét alatt kigyökerezik, és ha nem is lesz azonnal dzsungel a lakásomban, de talán idővel javul a helyzet, és több zöld növény vesz majd körül.

Másik álmom a konyhakert, lakáson belül.

Anyám régen, mindig nevelt snidlinget a konyhában, az ablakpárkányon. Snidlinget én is tudok ültetni, és talán még mást is, ki tudja? Talán megmaradna a bazsalikom is, oreganó, lestyán, majoránna…
A Kertész Áruház felé veszem az irányt.

Az áruházban a magok tasakján lévő ismertetőt olvasom, vajon melyik növény az, amelyik beérné egy kis cserépnyi földdel, és megelégedne az ablakon keresztül besütő nappal, melyik az, aki képes lenne alkalmazkodni a számára természetellenes állapotokhoz.
Nagy a tömeg, mindenki keres, kutat, de türelmesen, kedvtelve nyüzsögnek, válogatnak a kerttulajdonosak.
Egyikük, egy középkorú hölgy beáll a konyhakerti fűszernövények tartója elé, nem férek oda tőle.
Bazsalikomot keresek, de az okra akad a kezembe. Hajolok jobbra, hajolok balra, a kampókon lévő feliratokat böngészem, végül megkérdem tőle, lát-e valahol bazsalikomot.
- Ismeri? – kérdi az asszony, miután felém fordul, és meglátja a kezemben lévő tasakot.
Nem ismerem, azt sem tudom, mi ez.
Ő is levesz egyet a kampóról, úgy magyarázza:
- Minden évben ültetek – mutat a zöld, hosszúkás termésre a képen. - Amíg zsenge, addig fogyasztható. Ezt nem lopják le a cigányok. Perecesen lakom – teszi hozzá, és én, mintha ez a szó egy titkos nyelv része lenne, amit csak mi értünk, bólintok.
- Nekem azt is kell néznem, mi az, amit nem lopnak el – folytatja. - Tavaly négyszer szedték szét a kerítésem.

És mondja. Csak így, természetesen. Pedig nincs rajta sötét bakancs, sem fekete, oroszlánnal díszített mellény. Nem teszi a mondatai végére, hogy „szebb jövőt!”. Egész biztos vagyok benne, hogy nem gárdatag. Egy egyszerű néni, lódenkabátban, ondolált hajjal. Most elárulja, kertészmérnök. Neki, természetes, hogy így él. Hozzászokott már. Teljesen hétköznapi esemény az, hogy szétszedik a kerítését. Négyszer. És ő nem adja fel. A maga módján védekezik. Alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, és olyat ültet, amit nem lopnak le. Pedig biztos szeretne mást ültetni.


Az ablak előtti polcon egymás mellett sorakozik a metélőhagyma, oregánó, bazsalikom.
Nagyon szeretnék egy kertet.
Van telek a családunk tulajdonában, de évek óta nem műveli senki. Mért gondozná bárki is, ha nem azé a termés, aki megdolgozott érte?
De most én is rafinált leszek és vakmerő.
Kerítés nincs, nem is kell, még felfigyelnének rá, hogy újra gondozza valaki a földet.
Már benőtte a gaz, az sem baj.
Több parcellát fogok egyszerre gondozni, több, egymástól távol eső területeket. A gazt meghagyom köztük, hogy takarja a vetést.
És okrát fogok ültetni.







Bámia, okra
Hibiscus esculentus L. - Malvaceae

A növény neve sokáig Abelmoschus esculentus volt. Az utóbbi években a rendszertankönyvek már Hibiscus esculentus néven említik, a mályvafélék családjába sorolják. Magyarul okrának vagy gombónak nevezik. A trópusi, szubtrópusi országokban terjedt el. Indiától Ausztráliáig, a csendes-óceáni szigetvilágban szinte mindenütt megtalálható. Indiában, a Maláj-félszigeten viszonylag nagy területen termesztik, de Amerikában is megtaláljuk. A mérsékelt égövön kísérleteznek a meghonosításával. Magyarországon is megkísérelték már a termesztését.
Karógyökere közepesen mélyen hatol a talajba, viszonylag sok oldalgyökér fejlődik rajta. Szára 30-50 cm magasra nő meg, a földfelszín közelében ágazik el, vagy elágazás nélkül marad. A szár, majd később a termés is sűrűn szőrözött, érintésük a csalánszőrhöz hasonló fájdalmat okoz, de míg a csalánnak mirigyszőre van, addig az okra bőrbe fúródó, élettelen serteszőrei okoznak fájdalmat. A szórt állású levelek karajosak vagy enyhén szeldeltek, ujjasán erezettek. A növényre jellemző, hogy szinte valamennyi részében van több-kevesebb nyálka-anyag, ezenkívül a levelekben buzogányfej alakú kalcium-oxalát kristályokat tartalmazó sejtek vannak.
A harang alakú virágok szirmai sárgák, a külső csésze korán lehullik. A portokok egyrekeszűek, szálaikkal csővé összenőve körülölelik a bibeszálakat. A szétterülő, szabadon álló bibeszálak végén lapos, harang alakú bibe van. A termő felső állású, többüregű toktermés fejlődik belőle. Az éréskor rekeszesen nyíló toktermések meredeken felállók. Két típusuk van: az egyik termése vékony, ujjszerű, 10 cm-nél hosz-szabb, a másiké rövid, kúpos, csak 8-10 cm hosszú, igaz jóval szélesebb. Az ősz elejére beérő magok a hosszanti irányban szétnyíló tokokból kihullanak. A magok ovális kerekded formájúak, szürkésfeketék, felületük finoman recés, helyenként kissé nyomottak, kemények. A magok kevés olajat és viszonylag sok aleuronszemet tartalmaznak.

Zéna rovata (zena.virtus.hu)