Turcsány Péter:

A paradoxonok paradoxona.

Felcsattanó őrület, tisztesség a tisztesség-

telenségben, szeretet a szeretettelenségben.

Széltoló hétköznapok fenséges derűbe,

dicsőségbe vágyó kegyetlen hajszába

forrt önmarcangoló exhibicionista béke.

Turcsány Péter:

Égre csapó fényesség, lángcsóva,

üstököst romboló pokoli tűz,

kétségbeesett bizonyítani vágyás,

öröklétben – halál, kígyó-tépő

harapófogó, frázispufogtató –

valóság, közhely-pecsét, s mégis

egyedi, megismételhetetlen törvény.

Turcsány Péter:

Szerethető és utálható. Követel és

tartozik, vitáz és odáz, mérlegel

és tovaszáll egy óvatlan pillanatban,

megbabonáz, felemel és letaszít,

imponál és elsuhanunk mellette,

megtaláljuk és mégis keressük.

Turcsány Péter:

Nem tudom ki, ő. Lassan jobban

tudom ki ő, mint ő, ki nem tudja,

ki más, és mégis mindent tud, ért, szeret.

Turcsány Péter:

Poeta doctus. Az új, a sokadik, a régi, az első.

Száguldó anapesztusok, nyugodt jambusok,

ősi nyolcasok, tizenkettesek, szabadon

szárnyaló formák zárt világa.

Turcsány Péter:

A paradoxonok paradoxona.

El kell dönteni, hogy kell. Tudom,

hogy nem tudok tárgyilagos lenni,

mert nem lehet tudományosan szeretni!

Turcsány Péter:

Gyerünk, gyerünk. Menjünk, haladjunk. Tovább, tovább,

élni, élni, meghalni a túlélésért.

Turcsány Péter:

Költő.

Pomáz, 1997. október 24.          Szeretettel

                                        Péternek               András