Kárpát-medence zászlóvivői a legdélebbi sáncokon2011.03.07. 06:37, Turcsány Péter
(2004 július, Beszéd az Irodalmi Társaságok Szövetsége zentai találkozójának megnyitójára)
Tisztelt Juhász Attila polgármester úr!
Tisztelt mgr. Hajnal Jenő igazgató úr!
Kedves Szloboda János tanár barátom és Vicei Karcsi művész úr!
Kedves barátaim, a Kárpát-medence magyarságának élő lelkiismeretei, irodalmi társaságok szervezői!
Kedves zentai és Zenta környéki barátaim, kedves délvidéki házigazdáink!
Ismét, és hányadszor már a történelemben, nehéz helyzetben van a déli Duna-Tisza-táj magyarsága. Vártuk, hogy derüljön fel végre a Nap nemzetünk legdélebbi síkságának népe fölött is, együtt a történelemtől mellé sodort népekkel. Szurkoltunk, hogy ne legyen itt háború, azután hogy ne borítsa itt is lángba falvaink és városaink lakóit a háború. Azután a NATO repülőgépeinek hulló bombái, szőnyegrepülései idején szinte egyenként féltettük az e tájon élő barátainkat, telefonkapcsolatainkat gyakran szakították meg az áramkimaradások. Azután elkezdtünk reménykedni, valamely egyenrangú békére, békeidőre számítottunk a számukra – a számotokra, barátaink, akik most – bármi félelemkeltő fenyegetőzések és atrocitások ellenére is – vendégül láttok minket itt, Zentán, tömbben élő magyarságunk és az egymásra utalt délvidéki népek legdélebbi közös városkájában. Ebben a ma is szép és nagy múltú és jövőt akaró, a jövőért építkezni és tenni tudó városban.
Igen, most is a népek, nemzetiségek közötti egyenrangú és önrendelkezésű (autonom) békében reménykedünk, nemcsak az itt élők, hanem szerte a Kárpát-medencében és Balkánon élő nemzetek számára, hanem közöttük a magyarságunk számára is.
Hatalmas öröm, hogy olyan városban tartja a kárpát-medencei magyar irodalmi társaságok szövetsége (ITÁSZ) évente nemcsak ismétlődő, de mindannyiszor megújuló közgyűlését, amely az utóbbi években gimnáziumi kollégiummal, s a nemzeti jelentőségében is felbecsülhetetlen Thúrzó Lajos Művelődési Központtal gyarapodott, s hagyományőrző rendezvényeivel együtt méltán hirdeti, hogy nemcsak önmagának épít itt a magyar, de a Balkán és Európa alkotó együtt működésének ad nagy értékű otthont.
Mi építő, alkotó, tervező, s szép terveinket végrehajtó munkára áhítunk, békés munkára, itt és szerte a világban élő nemzet-társainknak, akkor is, ha vízumhatár, ha EU-határ választ is el egymástól, ezzel az elhatározással és üzenettel jövünk ide tanácskozni.
Minden vándorgyűlésünk konferenciával és előadóesttel egészíti ki együttlétünket. A mostani hétvége is hasonló élményekkel kecsegtet. Elsősorban tapasztalatcserére, közös erőgyűjtésre jövünk össze, de egy különös feladattal is, amit kiemelnék: egy lélekben, polgárosodásban megújuló magyarság szeretné egymást átsegíteni a humánusabb jövő felé a szétszabdalt térben és hovatovább a szétmetszett fejlődéstörténeti időben. Az irodalmi társaságok eszményt tudnak adni a hatáskörükben élő embereknek. Ez elsődleges feladatuk. Akkor így együtt, e társaságok képviselői is kötelesek megfogalmazni, hogy a tömbmagyarság és szórványmagyarság szomorú gondjain és egymásrautaltságán túl a már EU közösségében élő magyarság és az EU- kívül élők mit tehetnek egymásért!
Hogy tenni kell öntudatunk és nemzeti önazonosságunk érdekében, azt nap, mint nap erősen megtapasztaljuk. Mi magyarországiak csak a határainkon túli magyarokkal együtt lehetünk számottevő, erős nemzet Európa nemzetei között!
Helyzetünk, szétszakítottságunk mégis több mint sajnálatos, ha nem tudunk változtatni rajta, már-már véglegesen tragikussá válhat. Szövetségünk közel tizenhárom éves történetében először fordul elő, hogy nem tudtak hozzánk jönni, vándorgyűlésünkre jönni az erdélyi és a kárpátaljai társaink! Miért? Egyetlen átkos szó a válasz. Vízumkényszer. Új akadály állt, egységtörekvéseinket orvul meggátolva, rokon és rokon, szellemi bajtárs és szellemi bajtárs találkozásának útjába! Most: ők nincsenek itt. A tavalyi találkozónkon, Aradon még velünk sírók-nevetők közül Pávai József volt házigazdánk, Egyed Emese egyetemi előadónk, Vajna György elnökségi tagunk, s a tavalyelőttiek meg azelőttiek közül Gazda József tudós, Gál Éva Emese költőnő, Dupka György könyvkiadó és még annyian. Fájdalmas névsor, hiszen tudjuk, hogy idekívánkozókról, hozzánk tartozókról van szó.
Itt: délen békés harcot kell folytatnia a magyarságnak, s egyenként minden magyarnak is, nem csak egzisztenciális, de hovatovább hétköznapi, fizikai létéért is. Ebben a helyzetben minden eddiginél nagyobb egymásra figyelésre, megértésre, cselekvő diplomáciára van szükség, s ez a dolgunk nekünk is, a magyar kultúra végvári zászlótartóinak, zászlóvivőinek mindenhol a Duna-menti népek között, hiszen Európához képest a teljes magyarság is végvárakon él ma is.
Összefoglalva gondolatainkat és gondjainkat, kérlek benneteket, kedves összegyűlteket, a magyar kultúra örökös megünneplőit, hogy majd Közgyűlésünkön nagyobb egymásra figyeléssel, segítséggel, cselekvőszándékkal és megvalósító tettek sorával alakítsuk további terveinket. Ha nehezebb a történelmi helyzet, legyen erősebb bennünk a történelmi felelősség és a helytállási készség, a segítő készség! Ezt kaptuk örökségül Szövetségünk alapítóitól, Varga Domonkostól, Czine Mihálytól, akik már nincsenek közöttünk. Ezt sugallja itt a történelmi táj, Nándorfehérvár szelleme is, sőt, erre ad példát a már említett módon e déli Duna-Tiszaköz-i táj a fejlődésével, a gazdaságos élni akarásával, polgármestereinek és társaiknak példamutató erőfeszítésével, egyházaik megújuló feladatvállalásaival, a kultúra lovagjainak mindennapi munkájával.
Utóbbiak közül külön köszönetet mondok az óriási munkabírással dolgozó Délvidéki Ifjúsági Szövetség fiataljainak, továbbá a Találkozónk szervezésében fáradhatatlan Szloboda János tanár úrnak és Vicei Károly barátunknak. Az otthoniak – Zsíros Kálmánné, Földessi Gabi és Kanizsa József – mellet ők segítettek legtöbbet az előkészítő munkák során.
Kérlek benneteket, Vándorgyűlésünk résztvevőit, hogy jelezvén a mai helyzet szokatlan jelentőségét, éppen most, soron következő közgyűlésünkön nyilvánítsuk ki egy akarattal, hogy mi nem csak ITÁSZ vagyunk, nem csak irodalmi társaságok laza szövetsége, hanem a Kárpát-medenceí Magyar Irodalmi Társaságok Szövetsége.
Fejezzük ki az eggyé tartozó magyar kultúra egységét éppen itt, ez épülni-szépülni akaró végvári városban, hogy együtt is akarunk maradni, hogy egy nemzeti kultúra ápolói vagyunk a népek bábeli tengerében, és a jövőben is eggyé kívánunk tartozni, bármi közigazgatási határok is akadályoznak szabad mozgásunkban, nemzethez méltó szabadságjogaink megvalósításában. S megújult nevünk, amit már több mint tíz éve terveztünk magunknak, kötelezzen is minket az e faladathoz méltó megvalósításra. Erről szóljon majd találkozásunk, konferenciánk üzenete. Ehhez kívánok jó munkát és élményekben gazdag ismerkedést a várossal, az itt élőkkel.
2004. július 17.
Turcsány Péter
A (KI)TÁSZ ügyvezető elnöke
|