Egy szegény kis fényes-fekete bundájú kiscica panaszai2011.03.04. 12:05, csárádi edit
Szabó Magda: Örömhozó, bánatrontó című csodálatos könyve ihletésére
Kérem szépen, én igazán nem tehetek semmiről. Én csak egy kis talált kiscica vagyok, mostani Eltartóm az utcán talált, kétségbeesve nyávogtam, futottam az autó alá, utána a mostani Gazdanéni karjába, és onnan én már nem is akartam elmenni, sőt megmutatni sem tudtam, hogy hol laktam eddig, így idekerültem ebbe a másik lakásba. Tessenek kérem szépen megérteni: csak egy kis fényes-fekete bundájú kiscica vagyok, a szüleim ismeretlenek, árva vagyok. Először is: engem itt kérem szépen sérelem ért. Több is, menjünk rajta végig lépésenként. Első: engem itt kérem lefiúcicáztak, heteken keresztül Ferinek, meg Luci-ferinek hívtak, engem a Macskahercegnőt! Már ezen sérelmet is nehéz volt megemésztenem, nyávogtam is érte eleget, hogy kérem szépen én lány vagyok, ne tessék engem Ferinek, meg Luci-ferinek szólítani, beszélhet itt az ember, mit ember macska lánya, mintha falnak. Aztán ez a rend végülis helyrebillent, kiderült, hogy macskaleány vagyok, hajadon. Erre mindenki nagyon megörült, hogy nem fogom végigjelölgetni a lakást, merthogy azt lánycicák nem teszik, mert jól neveltek és satöbbi. Jelentem: ez nem igaz, már kétszer is sikerült megjelölnöm a lakás különféle pontjait, de csak egyszer vették észre. Szóval visszatérve, minthogy örvendetes hír lett, hogy mégiscsak leánycica vagyok azonnal megkaptam a Lucretia Borgia nevet, engem! Felháborító! Egy rég meghalt méregkeverőhöz hasonlítani, mert az biztos fekete hajú volt! Gyalázat! Hát kérem ez az egész nem igaz egy szó sem, a múltkor a Gazdanéni nézte a nagy fekete dobozt amiből képek, vagy mik jönnek, hogy Lucretia Borgia csodásan szép, hosszú szőke hajú álomnő volt, és igazából a kistestvér volt a hunyó a méregkeveréses dologban, akiből a végén elhíresült pápa is lett, de ez már csak mellékes. És kikérem szépen magamnak, hogy a Gazdafiú mindig lezavar az asztalról, ahol a legjobban lenni szeretek és soha nem nyúlhatok a mancsommal a halacskák közé a vízbe, és nem piszkálhatom azt az egérszerű izét, akit Zizinek hívnak, és csak messziről mozizhatom, sőt még rosszabb: a teknőst is békén kell hagynom, mindig ledobnak az asztaláról és azt üvöltik sicccccccccccc! Sőt még az is megesik sokszor, hogy megvádolnak, hogy állandóan csak nyávogok, meg kényeskedem, és kiabálnak velem, hogy Rinya-cica! Meg Hisztis-macska! Hát tehetek én róla, hogy itt semmit sem szabad? Nem szabad kárpitot szaggatnom, a tapétáról is mindig üvöltve szednek le, mert a körmeim élesítem rajta, igazán felháborító, komolyan! És kérem szépen nem képesek tudomásul venni, hogy én éjszakai állatka vagyok, és igazán sérelmezem, hogy az éjszakai nyivákolásomat nem és nem értékelik, pedig már néha még a konyhába is kimegyek, csak hogy senkit se zavarjak, és néha egész halk próbálok lenni, de hát itt ez sem elég. Szegény, szerencsétlen kis fekete-fényes cicák sorsa ez, már most mit tehetnénk. És néha igazán sérelmezem, hogy nem lesik minden nyávogásom kiszolgálók hadával, és nem kényeztetnek nap és éjjen át folyamatosan. Én a legnagyobb zajban is tökéletes nyugalommal tudok aludni, aki álmos aludjék én igazán nem zavarom, néha beleszuszogok a fülébe, meg az arcában, meg megbökdösöm a puha mancsommal, hátha felkel és enni ad, meg tejet, és én nem szeretem a házitejet, tessék tudomásul venni, csak a zacskós tejet ismertem idáig, és azt szeretem és pont. Fura dolgok ezek kérem szépen, nagyon furák. És én igazán mindenkit nagyon szeretek, mert kis odabújós cica vagyok, és időnként nehezményezem, hogy állandóan rám szólnak, de azért időnként betartom mit szabad és mit nem. De itt kérem semmit sem szabad! Hát macskaélet az ilyen? Tessenek engem nagyon szeretni és egy kicsit szánakozni. Nagyon szépen köszönöm: Lucretia Borgia a macskalány
|