Nem tiszteljük eléggé árnyékunkat – nem gondolunk rá eleget… én azonban, aki tudatában vagyok ennek a hibának, szeretném ezt jóvátenni, én üdvözlöm, beszélek hozzá, néha csakis az ő kedvéért kimegyek oda, ahol a legjobban kiemelkedik, és megsétáltatom.

Este a nappal behunyja szemét. Most látni, hogy a fehér lapnak megvan a sajátos fénye, a valódi fénye.

Vannak éjjelek, amikor a hold egységesen összeolvad az egész éjjellel, az összeolvasztást valami igen gyakorlott kéz végzi.

Az ember sose hinné el, hogy a kéz, amelyikről hiányzik egy ujj, valóban elvesztette azt, nem csupán elrejtette.

A múzeumokban van valami természetellenes légkör s ez bűnöknek, együgyű és gyáva szadizmusnak, bizalmatlan és gonosz önzésnek, elfajzott romlottságnak melegágya. Minden múzeum között az archeológiai múzeum csontosodott meg legjobban, tele a komoly osztályozással, sötétséggel, aggodalommal, elvakultsággal. Itt a legyőzött, a leigázott, az elfojtott dolgok elvesztik bájukat, erdőből hozott értelmüket, kiszáradnak. Ó, ha csak egy órával lenne hosszabb a nap, egy kivételessel, egy ráadással, ez lenne a huszonötödik!… csak erre az egyetlen órára lenne szükségünk, s akkor mindent befejeznénk.