" Az emberben folyton összegyűlnek kóbor, névtelen fájdalmak, melyek mindig keresik arcukat, és felnagyítják a fájdalom valódi alakját." / Moldova György/

A semmi szélén

Mezítláb állok a sziklán, magam vagyok. Egyedül születtem, remélhetőleg egyedül és magányosan halok, ne lássa senki szenvedésem. Meztelen vagyok, Szent Tükör a szomszéd szikláról gúnyosan integet. Magamba bújnék, de nem lehet. A csigaház ajtaját maga Holdistennő zárta rám, a Holdleányra, védve, óvva a külső sérülésektől. Ezüst-hidat bocsát az éjre, és hívja választottját. Holdleány álmodón néz ki az alabástrom fal mögül, ahonnan nekem kellene ugyanúgy integetnem, és elfelejtenem mindent. Rosszat, szépet, gonoszat, vágyat keltőt. Egyszer megkérdeztem, ha a semmi szélén állok velem leszel-e, és te azt felelted szeretnél. Nos, itt állok és nem vagy velem, nem bízhatok benned, nem számíthatok rád. ...Mivel oly sokszor égettem meg már magam, nem hittem, hogy te sem vagy más. Én komolyan veszem a szerelmet. Mást nem tehetek. Nekem fontos. És kiállok érte. Nem a veszteség fáj, hiszen annyit csalódtam már, az fáj, hogy kiadtam magam. Ha neked, akkor neked. Pedig soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tényleg nem érek semmit. Hallom nap, nap után és nem hiszem el, mert nem akarom elhinni, mégis kénytelen vagyok. Hiszen újfennt bizonyosságot nyert. Hol a széles váll, amit felajánlottál? Magamba bújnék már, de nem lehet. A sziklák pedig ridegek, sehol barlang, odú, rejteket adó menedék. Szívfájdalom elől elbújni képtelenség. Kiordítani nem tudom, elmondani nem lehet, a legkönnyebb utat választani a legcélszerűbb...Magányos csillag lennék, de nem tudok. Nos a sajnálat ideje sosem fog eljönni, a közhelyeké is lejárt már réges-rég. Fojtogat a valóság. És nem szabadulhatok. Nincs kihez. Nincs mihez. A sziklatetőn egyensúlyozok, és várom a pillanatot amikor alázuhanok. Mikor már semmi nem számít, senki sem köt. Isten, ember vissza nem tart. Talán a szerelem egyedül... Várom, hogy a semmi sötétje teljesen átfogjon, gúzsba szorítson, megfojtson. Nem tudom akarok-e egyáltalán szabadulni. Pedig akarok. Csak nincs ragyogtatás, nincs csillogtatás. Néha megállok egy-egy pillanatra, mert annyira fáj a szívem, hogy várom kiszakadjon. De ez túl könnyű és egyszerű lenne. Nem ez a mese vége. Pedig én írom. És nem ezt szeretném, de ezt te is tudod....