A tüskeszedő pár, Tüskeszedő remény2011.02.14. 08:43, Turcsány Péter
A tüskeszedő pár
Négy napig szívemen felhők vonultak át,
de lelkem fölött erősen sütött a nap,
ma már a fájdalomtól beborult agyam,
s tegnap gátakat tört a szennyes indulat.
Ne sírj, te szív, megnyugtatnak még az évek,
kárvallott lélek miért indítson hadat?
Ne szikrázzon, Kedves, szemedből a düh,
bennem a szerelem már mindent elfogad.
Ó, én hányszor mondtam, hogy nincsen igazad,
de most mondom, én nagyon megbántottalak:
apró tüske volt, mi világnagyra nőtt,
de életünk szívébe gyilkosan döfött.
Lesz-e pillanat, hol kisüt még a nap,
vagy én sorsom, örökre elhantoljalak?
Isten, Kedves és világ, s ti mindannyian,
én csak jóságotokra bízhatom magam.
A poklok és a vezeklések évada jön,
Orpheusért szállj alá, Euridiké,
jaj, szörnyű álom, ne teljesülj valóra,
lehessünk még egymásé – és mindenkié.
(Pomáz, 2011. február 6.)
Tüskeszedő remény
Már-már csak hálni járt
lelked házába
a lélek,
mégis fölébresztettem benned
a reménységet!
Ne mondd, hogy hiába volt
a csoda három napja,
Miért, miért fekszünk most
szerte, összeroppanva?
Szépségeinket újra
szürke homály borítja,
Ördöglakatunknak, Istenem,
lehet-e még nyitja?
Tüskeszedő remény
ellátogat-e szívünkbe,
vagy lángunkból marad csak
kínunk porhanyó üszke?
Önzésem véste ki
pokoljáró lépcsőinket,
vagy fölfelé kapaszkodva
botlottam a mélybe:
ki nyomainkra néz majd,
csak vesztesége nőhet,
mint fájdalmaink törnek
Istent pillantó égre.
(Pomáz, 2011. február 7.)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum