Végül is akkor is megtörténnek velünk a dolgok, ha fogalmunk sincs mi lenne a helyes lépés. Ha a tanácstalanság éberré tesz, de az érzékeid nyugalmat jeleznek. A démonok a sarokban gyülekeznek, alszanak, szájuk sarkán habos-zöld álomnyál, lecsukott szemhéjukon is átsüt a közöny és a megvetés. Sakkozod a lehetséges lépéseket és variációkat és mindegyik helytelen, vagy nem megfelelő megoldás. Nincs jó döntés,  mert legbelül tudod, vagy inkább nem tudod a helyes választ. A kétbalkezes varázsló, Békés Pál mesehőse is csak azt a megoldást kapta a varázslókönyvtől a megoldhatatlan helyzetre:- csak úgy egyszerűen zumm, bele.- Végül is, mivel tényleg fogalmam sincs a jelen helyzet megoldására, zumm bele, és becsukom a szemem, a becsapódás pedig egyre késik, késik. Dolgozom a problémán persze, foglalkoztat, rágódom, és megoldásokat keresek, és nem tudom mi a helyes, a jó, mi lenne a legmegfelelőbb. Tényleg nem jeleznek veszélyt az érzékeim, pedig a rossz dolgok előérzete savanyú ízt szokott hagyni a számban, és most semmit, de semmit nem érzek. Mintha valami azt sugallná, hogy most várni, és kivárni kell, és megoldódnak a dolgok. A láthatatlan segítséget hívom gondolatban, Iloárt, a szőkét, hátha rámutatna a helyes irányra, hogy a gyűlölködést, a viszályt elsimítsam, a rosszat jóvá tegyem, a dolgok végre és valahára a megfelelő helyükre kerüljenek, a napok csendesen follyanak, a megoldás pedig, mint egy útjelző tábla, végre felbukkanjon az óceán mélyéről, és útba igazítson...