néhanap2011.01.14. 20:10, csárádi edit
Ha az álmok kusza sűrűjéből kibogozom a reggelt, és némán várom, hogy a kávéfőző életre hozza az illattal teli teljes ébredést, sokszor nem is a kávé ízét várom, hanem az illatát, és eltűnődöm, mint ma hajnalban is, hogy hová tűntek az évek?...A napok amelyek néhol kuszán, néhol varázsosan, néhol harcosan, vagy csak némán suhannak tova és nem törődnek az idővel, sokszor megállok, mert nem értem az életet, álmodozom kitartóan, álmokat szövök és kergetek, érzéseket fojtok el, hogy átsöpörjenek rajtam újból és újból, könyveket keresek, amelyek talán megsúgják miért is vagyok itt egyáltalán...Zenéket fülelek, hátha a mögöttes tartalmat is kihallanám, templomok csöndjében várok valami hangra, hogy segítsen. A tükröt kémlelem, hátha mögé láthatnék, a csontok és szövetek között, a vérhálók alatt keresem azt a valamit, ami talán vagyok. Sárga csekkekkel vitatkozom, magyarázok nekik kitartón, hogy miért és hogyan kellene... Egy időben próbából elkezdtem egy kockás füzetbe leírni a kiadásokat, bevételeket, egyebeket, sóhajtva vettem tudomásul, hogy annak ellenére is elfogyott a pénz, bár talán azért is, mert soha nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, jobban örülök egy színpompás naplementének, vagy egy pohár zamatos-illatos-édes vörösbornak....Nem érdekelt soha a gonosz pletyka, automatikusan elkapcsolok vérlázító kibeszélő-showról, az nem lehet megoldás, hogy pár forintért eladod a problémádat egy látszólag közönyös műsorvezetőnek, aki szemlátomást undorodik az egész cirkusztól, és szemmel láthatón csak a pénzről szól az egész...Próbálok nem ítélkezni,elfogadni mindent és mindenkit olyannak amilyen, és mégis vannak kivételek, mert a gyerekkoromtól érzett fura zavar,ami a vér szerinti szüleimmel szemben fennáll, igaznak bizonyult, hogy hiába hoztak a világra, egyszerűen nem a szüleim, és már csak a közöny fura szürke köpenye borul rám, amikor valaki emlegeti őket... Ez lehet faragatlanságnak tűnik, bár csak igaz...Most már lassan el kell indulnom valami új felé, több utat is felvázoltam magamnak, várom a belső hangot, hogy intsen melyik lesz a helyes,s az útra hívó nyugati szél is borzolja már szívem...
|