A homlokomon a közepén, pontosan, néha mikor még elvarázsoltabb vagyok még a szokásos áldott, esetleg áldatlan saját magamhoz képest is, felizzik valami, valami ismerős bizsergés, érzés, érzet, hullámokban tör rám, bármit is csináljak éppen. Némelykor csak elringat, sokszor viszont éberré tesz, minden jelre figyelmeztet. A gyerekkori félelmeim veszem sorra, nem tudom honnan hozzuk, hoztam azt az ősi rettegést, ami elkapott, elkap néha: sötéttől, villámtól, vihartól egyenként féltem, ma már elbűvölten nézem a villámok vakító fényét, várom a csattanást, a mélyről, szinte belőlem is jövő dübörgést. A Tiszán, sátorban eltöltött nyári viharok után, ahol a rettegéstől egy percre sem tudtam lehunyni szemem, nem, nem attól féltem, hogy meghalok, hanem, hogy ennyire kicsi vagyok, miközben a családom a legmélyebb, igaz-álmát aludta. Féltem a félelemtől. Éveken át a tetteimtől, a szeretőktől, mert önmagam sem szerettem, sem azt ki igazán közel állt, s legkönnyebb volt tőle rettegnem, nevet adtam belső félelemeimnek, a fémes íznek, a szívet marokra fogó jeges iszonytanak, a szemembe költözött rettegésnek. Most már tudom ezt is csak a mérhetetlen, mindenen átívelő, semmivel nem törődő szeretet oldotta, oldhatta csak fel, s a mai napig és mind tovább igazán hálás lehetek érette, hogy a szívem mindezt felismerte, s beengedte a szeretetet, hogy viszont szerethessek. Elindultam forrófejűn számosszor, hogy már most én megmutatom: mindenkor ólmos fáradtság vett erő rajtam, egy pohár vizet sem tudtam felemelni, a lelkem pedig a szép emlékeket sodorta felém. Tényleg, sokszor akartam egyedül lenni, és mindig beteg lettem, annyira legyengültem, hogy megmozdulni sem bírtam, vascsizmák kerültek lábaimra, acélgolyók szívemre, s az önvizsgálat és beszélgetés után a megbocsájtás kék hullámain lebegve megnyugodtam, ellazultam, a béklyók lekerültek, a szívemet elengedték a vasabroncsok, a szemem álmodó-kékké vált újból, s köszönöm Iloárnak, az angyalomnak, hogy soha-soha nem engedi egy perre sem elfelejteni mennyire kicsiny is vagyok valójában, és mindenkor megmutatja, ha én is akarom persze, hogy ki az ki tényleg velem és nem ellenem van, talán....