2011.01.09. 09:27, -esKá-
III/2. rész. Maradt-e remény? Hogy lehet kitörni?
Alkotmány és közerkölcsök
Elvileg a tiszta környezetre alkotmányos jogunk is van (szinte minden országban). Ezen csak röhögni lehet, vagy sírni, esetleg dühöngeni, kinek-kinek kedve szerint. Ha valaki beleszagol egy nagyváros levegőjébe csúcsforgalom idején akárhol, azonnal megtudja, hogy mit ér akkor és ott az alkotmány, meg azok is, akik „vigyáznak” a betartására.
Az olaj-, autóipari konglomerátum nagy fegyvere ebben a küzdelemben az „aszimmetrikus információ”. A közgazdászok nevezik ezt ilyen tudományosan, hétköznapi nyelven csak sumákolásnak hívják. Joe Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász figyelt fel arra, hogy San Diegoban a taxisok kétféle árat alkalmaznak. Aki a reptérről jön (és feltehetőleg idegen), azoknak magasabb árat számolnak, és hosszabb útvonalon viszik be a városba, mint a helybélieket. Az idegenek ugyanis nem ismerik a helyi árakat és a legrövidebb útvonalakat, ezért könnyebb őket átverni. Ezt a taxis trükköt persze Budapesten is jól ismerjük, és Ázsia minden egyes nagyvárosában találkoztam ezzel. A lényeg az, hogy az idegent, aki nem ismerős a helyi dolgokban, könnyű átverni, és ha könnyű átverni, át is verik.
Mind az olajipar, netán a dohányipar esetén megtaláljuk az asszimetrikus információk felhasználását. Az olajiparnál fontos érdekük, hogy elhallgassák a régóta meglevő technikai lehetőséget, hogy a fogyasztó ne ismerje, ne követelhesse. A tömegmédia lehetett volna ennek az információs csatának a színhelye. Pénz viszont csak az olaj- és autóipar zsebében van információk terjesztésére vagy elhallgattatására. A koldusszegény feltalálók alig és ritkán mondhatják el eredményeiket. Ha a hírfogyasztó állampolgár konkrétan nem követeli, a média nem beszél az üzemanyag-megtakarítási lehetőségekről. De honnan is tudná a médiafogyasztó, hogy ilyen információk léteznek, és követelhetné? Talán ebből az írásból. Ezért is kérem, hogy terjesszék a benne levő információkat.
Nem mindegy, hogy milyen a morális közeg. Nem hallottam még arról, hogy valaki nyilvánosan leköpte volna egy dohánycég vezetőjét. Pedig köztudott, hogy csak a mi kis országunkban évente kb. 20-30 ezer ember hal meg a cigarettázás miatti betegségekben. A Földön ennek többszöröse, több millióra tehető a dohányzás miatti halálozás évente. Dohányzás miatt már jóval többen haltak már meg, mint háborúkban vagy éhínségekben. Mégsem tudok arról, hogy akár egy nő is visszautasított volna egy dohánykufárt azzal, hogy tömeggyilkoshoz nem megy feleségül. A dohányipar ügyesen használja az emberi hülyeséget, a kognitív disszonanciát (miszerint „azt látom, hogy mások belehalnak, de hátha én nem”). Az olajipar esetén is ez a helyzet. Vezetőik a társadalom legmegbecsültebb tagjai, mindenki lesi a parancsaikat (mint ahogy annak idején Hitlerét is vagy Sztálinét is). Nagyon kevesen mertek és tudtak tiltakozni. Csak egy félretájékoztatott, technikailag képzetlen közegben lehet azt megtenni, hogy adófizetők pénzéből teljesen irracionális projektekre költenek. Például 2008-ban Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Tervben a legmagasabb összegű vissza-nem-térítendő pályázatot a Coca-Cola cég nyerte. A pályázati bírálók úgy gondolták, hogy ez az óriáscég rászorul a magyar adófizetők támogatására – vagy más áll a dolog mögött. . .
Az energetikai fejlesztéseknél is elképesztő dilettáns fejlesztésekre költenek pénzt – hogy értelmes dologra már ne maradjon. Ilyen például az üzemanyagcella, a „hidrogéngazdaság” víziója, ahol mai, 2008-as áron akár százmillió forintba is kerül egy üzemanyagcellás autó. De a belevaló hidrogén is háromszor annyiba kerülne, mint az egyébként is drága benzin, ráadásul a hidrogén elosztása, hidrogénkutak létrehozása további irdatlan összegeket követelne.
De ugyanilyen rejtély számomra, hogy az egyébként drága Toyota Prius Otto-motor és elektromotoros hibridjénél miért nem engedte meg a cég, hogy az autó akkumulátorait az elektromos hálózatból tölthessük föl. Szerintem azért, mert tudják, hogy a környezetvédelem csak egy igen kis csoport szívügye, az emberek 2/3-a pedig teljesen közönyös ez ügyben. Ha a pénzünkről is szó van - és ezt nem győzöm hangsúlyozni - akkor az embereknek már legalább 2/3-a figyel az érvekre.
Egy közönyös társadalomban elképesztő lépéseket is megtehet egy ellenforradalmi, veszélyes ipar. A dohányipar nagy ötlete például, hogy az is fizet, aki nem cigizik. Az egészségügyi hozzájárulásnál ugyanis nem tesznek különbséget a dohányzók és nemdohányzók között, így nyilvánvalóan a nemdohányzóknak kell befizetni a beteg és leszázalékolt emberek gyógyítására szánt összegeket. Ez a dolog az öncsonkítás egyik nehezen látható változata, de attól a lényeg még nem változik. További marketingfogás a kötelező dohányzás fenntartása. Évtizedek óta nem lehet a buszmegállókban, aluljárókban elérni a dohányzás tilalmát. Hiszen a dohányos eldobja a cigit ha bejön a busz, és ha leszáll újra rágyújt. De a füstöt mindenki szívja . . .
Az olajiparnak is vannak ilyen kevésbé látványos, de nagyon ügyes húzásai. A legnyilvánvalóbb ezek közül, ha drágább a benzin, megemeljük a földgáz árát is. Ez a lépés kereslet-kínálat klasszikus elvét teljesen fölrúgja. A „piszkos trükkök” közé tartozik, hogy a politikailag instabil, neuralgikus helyeken szétosztanak pár száz kalasnyikovot a kormányok ellenzékének. Ilyen eset történt meg Algériában, Kongóban, Irakban, Nigériában, Szudánban: így a termelés bizonytalanságára lehet hivatkozni. Így akár 30%-os áremelést is elérnek. Ezzel az olcsó beruházással igen gyorsan hatalmas hasznot lehet elérni. Nem érdemes technikai fejlesztésre költeni, mert az lassan, bizonytalan módon hozza a hasznot. Ugyan sokat szónokolnak a „tudás alapú” társadalomról, de látszik, hogy nem az, hanem a géppisztoly-osztogató fogás az az innováció, amivel leggyorsabban, pici beruházással hatalmas profitokat lehet elérni. De ez nem az, amit az „élni és élni hagyni” elvének neveznek.
Jövedéki törvények tiltják például a házilagos, kisüzemi benzin-víz szuszpenzió készítését is. Hiába lenne olcsó a környezetkímélést és üzemanyag-fogyasztást jelentő benzin-víz keverék elkészítése, ezt a törvények nem teszik lehetővé: az állam valószínűleg ilyenkor a vizet is durván megadóztatná. Ez a „másodfajú benzinszőkítés” nem legális, nem pancsolhatunk magunknak otthon üzemanyagot.
Az olvasóban persze nyilván ott mocorog a kisördög, hogyha ilyen sokan feltalálták már a különböző vízautókat (részben a víz, mint üzemanyag hozzáadása, részben a kizárólag víz segítségével működő tértechnológiai gépeket), akkor miért nem terjedtek el ezek? Ha olyan jók, akkor már réges-rég az utcasarkon látnánk ezeket működés közben!
Ez az ellenérv igen erős például a tértechnológiánál, ahol az átlagember nem hallott a vákuumfluktuációról, a téridő szerkezetéről, arról, hogy erőterek meggörbíthetik, megtorzíthatják a téridőt. Nehéz egyszerű szavakkal elmagyarázni, hogy itt a jól ismert energiamegmaradási elv megkerülhető. Nehéz közérthetően elmagyarázni azt is, hogy részleges töltésárnyékolással miért egyszerűbb, előnyösebb a fúziós folyamatok megvalósítása.
Magamon is érzem ezt a problémát, mert hasonló módon én sem tudok például eligazodni a genetikailag módosított termékek ügyében, vagy az intelligens tervezés ügyében, ami a fajok eredetére vonatkozik. Mindkét oldalon vannak értelmes érvek, de olyan mélyen én nem ismerem a biológiát, hogy biztosan dönthessek.
A vízhozzáadás témája viszont egyszerű. Mindenki megérti, hogy a belsőégésű motorokban képződő, nagy mennyiségű veszteséghőt fel lehetne használni, kár a hűtőn és kipufogón át a környezetbe kiengedni. Azt persze már kevesen értik, hogyan működik a 200 éve feltalált külső égésű Stirling-motor. Valójában annak működése jóval bonyolultabb, mint a szokásos gőzgépé, de jó hatásfokú, megbízható – viszont csak drágán állítható elő. Házilag nem lehet elkészíteni, komoly gyár kell hozzá, és otthon nem tudjuk hozzábiggyeszteni az autónk motorjához. Ez a motor annyira ritka, hogy én még sosem láttam ilyet működés közben (még filmen sem), kizárólag fényképen és szakkönyvekben találkoztam vele. De termo akusztikus motorokat sem láttam élőben, pedig ezek ősét Tesla mintegy 100 éve már kitalálta. Ezeket már kisebb üzemek Magyarországon is tudnák gyártani, s ezeket utólag is rá lehetne „fusizni” az autómotorokra. Bár hatásfokuk rosszabb, mint a Stirling-motoré (kb. 20%), viszont könnyebbek, olcsóbbak az azonos teljesítményre számítva.
A Peltier-típusú félvezetős konverter ötlete is könnyen megérthető. Ez a kipufogóra, netán a hűtőre szerelhető, és a veszteséghőt 10-20%-os hatásfokkal elektromos energiává alakíthatná át. Ezeknek az installálása egyszerű lenne, és utólag is ráfusizható lenne az autó-kipufogó rendszerére. Erre ideális lenne egy nemrég elkészült magyar találmány, amire viszont nem találtak eddig gyártót, beruházót, pedig egy közepes üzem is tudná gyártani. Azért, mert nincs meg az a társadalmi közeg, az a társadalmi háttér, amelyik befogadná, netán aktívan keresné ezeket a megoldásokat, mint ahogy a dohányzásellenes kampányok – legalábbis nálunk – sorra buktak meg. A mai társadalmi közegben automatikusan arra gondolnak az emberek, hogy a kormány majd megoldja a gondokat, ez az ő dolguk. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy a kormány nem oldja meg. Az ő érdeke az, hogy drága legyen az üzemanyag, hogy sok adót húzhasson le rólunk, és hamar haljunk meg, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetnie. Sajnos nálunk ritkán állt a hatalom a kisember oldalán, történelmünk jelentős részében a kormány, a hatalom vagy hazudott, vagy aljas volt, vagy tévedett. Ezen okok miatt látom sötéten a jövőt, legalábbis nálunk, ezért tartom reális veszélynek a társadalom megrokkanását, stagnálását, kiúttalanságát. Most még (2008-ban) valamelyest szerény jólét van. Jól nézzünk körül, valószínűleg utoljára látjuk.
Miért 2012?
A 2012 azért feltűnően vészes, mert előreláthatólag három baljós dolog esik egybe. A legfontosabb az olajtermelés csúcsa. Néhányan csak 2020-ra várják ezt, de a valóságos adatok azt mutatják, hogy már 2007-ben tetőzött a kitermelés, a szükséges többletet már cseppfolyós földgáz felhasználásával érik el ma is.
2011-ben egy újabb 11 éves periódusú „ideges év” következik. (Lásd a külön fejezetet „ideges évek” cím alatt.) Ezenkívül körülbelül ekkor várható a körülbelül 45-55 évenként megjelenő „Kondratyev ciklus”, ami utoljára 1968 táján alaposan átrendezte a gazdaságot.
A 2009-2012 körüli periódusban ugyan újra megjelennek már a tömegesen gyártott, éjszakai árammal működő villanyautók – de azok már elkésnek ahhoz, hogy a változás sima, zökkenőmentes legyen. Még újabb 10-15 év kell, hogy a változások kiforrják magukat, letisztázódjanak a gazdaságos és használhatatlan eljárások. Csak a bizonytalanság lesz biztos, s az, hogy:
Nehéz évek jönnek . . .