A kút tündére kicsit csepegő hajjal, hínárosan, zöld mohákkal ízlésesen körbeszegett köpenykében megállt előttem, zavarbaejtőn ragyogó zöld kristályszemmel, mosolyogva. -Íme, mert tiszta a szíved, tiszta a lelked, teljesítem két kívánságod. Éjjel eljön hozzád Lilith, ne félj tőle, szabad, tiszta vagy, s mert régről tudod már a törvényt, a Hold Leánya vagy, kristályosan csillogó, csillagzafírt néha megmutató szemedben a kétség szikrája sincs immár, nem vetheted le önnönmagad... Holdleány vagy újból, és mindenkor, kiállsz az igazadért, megveted a gyávákat, ellenállsz a hazugságnak, a Hold Istennője szólít, mert újból kiálltad a próbát... Ma éjjel Lilith visszavisz a tündemesék világába, a lelked szállni és repesni fog, átéled a gondot, bajt éppúgy, mint az igaz varázst... És mert igazán tisztán kérted: ezt is megkapod, a régről áhítottat, a csodálatot, egy maréknyi szőr, tiszta ártatlan odaadást, egy macskát küldök neked, feketét, Holdleányhoz illőt, jámbort, szelídet, ölben alvót, öntörvényűt, mint te, akinek a lelkét ugyanúgy nem birtokolhatod, mint senki a tiédet...- A kút tündére ellibbent,az álom elszállt, fényes-arany délelőtt és kopott-szürke délután lett,  és hazafelé tartván a barátnőmtől éktelen nyávogással egy fekete macska rohant egyenest a karjaimba, letettem, mert hittem, visszamegy ahol eddig lakott, nem kiscica, de nem is kifejlett macska még, sírt keservesen, mikor letettem, követett, hát mit tehettem, hazahoztam, körbejárt, mint egy ifjú király, megtekintette birodalmát, számba vette alattvalóit, első pillantásával meghódította a lakás eddigi lakóit, és mintha mindenkortól itt élne, a lábainkhoz feküdt, összegömbölyödött, dorombolt egy verset, aludt, depressziót űzöt, csodálatot váltott ki, kegyesen megtekintve a felkínált macskaételt és macskaalmot birtokba vett birodalmát. Messze nappali fényvarázson át mosolyog rám a Hajnal, kócosan, szőkén, kék bárányfelhős köntösben, Szent Rita mosolyog rám fehér-alabástrom kezével int, Lilith összehúzza bő fekete köpenyét és szétrázza éjszín sörényét, és túl messze Etelka nagymamám néz rám könnyesen-nevető szemmel, és suttogja nevem alig hallhatón, mélyen élt, régvolt, szelíd szeretettel....