(Anti)hősöm igazi önmagát keresi.

BARNÁS MÁRTON:

ÜDV, ÉDES OTTHON!

Klaus Molotov még adott magának és az életének egy pici esélyt, és az ébredésig megpróbált összehozni magában valami álmot. Nem lett volna olyan fontos, hogy jelentős álom legyen, legyen csak álom akár spenótos tésztáról és egy pohár borról, de lehet ennél sokkal szebb is: például álmában zseniális szerelmével lenni, aztán felébred Klaus és a valóságban is szerelmével lehet. Ez aztán a szép álom. Az álom, amit megteremtett magában Klaus, és valósággá is vált. Álmában örültek egymásnak, és ébredés után az úgynevezett valóság még ennél is szebb volt. Hiszen Klaus Molotov felébredhetett zseniális szerelme mellett, és élhetett vele, érte továbbra is. Nemcsak az álmában, hanem a valóságban is. Molotov elmondhatatlanul boldog volt, hogy a szép álom után megbizonyosodhatott arról, hogy kedvese a valóságban is létezik. Nagyon is létezik, sőt, együtt léteznek csak igazán. Együtt, egymásért.

Nagyjából egyetlen perces volt ez az álom, mégis Molotov legjelentősebb álma volt ez az életről, vagyis inkább arról, ahogy érdemes élni. Ahogy elrakta ezt az álmot Molotov egy befőttes üvegbe és szíve egy ismeretlen, legújabb kamrájába helyezte, már meg is szólalt az ébresztő. Kelni kell, magához térni, igazi önmagához, van feladat, cél bőven, pedig már az is elég lenne, hogy élni kell. Persze az élet most már szép, és ezt nem is Begnini filmjéből tudja Molotov, hanem a saját életéből, és zseniális menyasszonya életéből. És az élet igaz is. Egy ideje már minden Molotovról és zseniális szerelméről szólt, de Klaus úgy érezte, mintha mindig is róluk szólt volna minden,viszont csak most élhetnek és szerethetnek igazán.

Szóval ébredés után Molotov felébresztette a tegnapi kukorékolásban elfáradt kakast, kinek neve Benedict volt, aki , mint ahogy azt Benedict elmesélte Klausnak, a trágyadombot otthagyta egy csinos kacsáért, akivel azóta is egy kacsalábon forgó kastélyban él, és tényleg csak Molotovnak tesz szívességet, mikor átvedlik original bevándorlóvá a trágyadombon és nagyjából minden reggel ébreszti Molotovékat, de minimum az ébresztőórájukat. Klaus megszidta a kakast, mert az elaludt, Benedict reklamált, mire Molotov leszidta a kakast : Ne ugass, hanem kukorékolj-mondta neki. Benedict inkább csöndben maradt. Nem nagyon volt már vállalható gondolata, melyet megoszthatott volna Klaus Molotovval.

Klaus, miután felkelt, eltöltött fél órát a fürdőszobában és megmosakodott, főleg az arcát mosta, és komoly figyelmet fordított a friss csipáira, amiket nem is csipált annyira, tehát cselekedett. A fogmosás mindig jót tett neki, mert szájszaga a szájának sem hiányzott. A szájszag mintha csak Molotovhoz tartozott volna, nem is a szájához. Ha viszont jobban belegondolunk, Molotov szája is Molotov maga, hiszen az övé, a része, Klaushoz tartozik, így tulajdonképpen Klaus Molotov gazdatestként funkcionál a szája, és szájszaga számára, ha meg nem sértem a hozzátartozókat.

Molotov bevette reggeli vérnyomáscsökkentőjét, ami Triasyn volt, viszont két perccel később már kávézott. Oda kellett nagyon figyelnie magára, mivel elég komoly tervei voltak és vannak a következő 60-70 évre. Oda figyelt a vérnyomására, meg a gyakori alvás zavaraira is. Nem nagyon akart mosott bélsárként a könyörtelen világ szeme elé kerülni. A világ amúgy is szigorú tekintetet vetett Molotovra, mivel boldog volt, nagyon boldog.

Mielőtt Molotov elindult volna egy helyre, ahol megpróbált munkát végezni, megetette és megsétáltatta két cicáját, akik a Bob és Bobek névre hallgattak, és elfértek a tenyerében.

Amíg sétáltak, Bob A belső tenger című filmről faggatta Klaust. Tudod, Bob cica, A belső tenger legalábbis nagyon komoly film az életről, annak szeretetéről, a halálról, annak akarásáról, a szeretetről, arról, hogy ki szeret igazán. Arról, hogy csoda az, hogy élsz, élhetsz, csoda, hogy szerethetsz, és szeretve vagy. Arról, hogy ezek szerint csodák márpedig vannak.

Mert csodákra is szükségünk van ahhoz, hogy valóban élhessünk. A film középpontjában egyébként az aktív eutanázia, és Javier Bardem kegyetlen nagy alakítása áll. Komoly színész nagy alakítása ez, éljen, éljen! – mondta Klaus Bobnak, de mondanivalóját Bobeknek is szánta. Köszönöm, hogy ilyen szépen beszélt a filmről- mondta Bob. Szívesen, mondta Molotov, de most már indulnom kell. Viszont nemsokára visszatérek oda, ahova kell, azokhoz, akikhez vissza kell térnem, mert mellettük a helyem.

Molotov elbúcsúzott zseniális szerelmétől, és a macskuszoktól, majd elindult útjára, és reménykedett, hogy az út végére kitalálja, milyen módon adhat még formát a saját és a mások életének is.