Wass Albert életművének megbecsülése és nemzeti önbecsülésünk egy alapvető kérdés párhuzamos tételei.

Önértékelésünk része és – műveit megismervén – beteljesítője az Erdélyben született író minden mondata, minden munkája.

Trianon előszelének, Kolozsvár román megszállásának sokkja tíz éves korában érte, s élete további nyolcvan esztendeje e magyar és Kárpát-medencei traumára adott válaszkísérletek sora volt. Versben, oratóriumban, novellában, tanulmányainak tudatos kiválasztásában, gazdálkodóvá válásában, családalapításában, regényeinek témaválasztásában, katonai helytállásában, kitüntetéseiben, emigrációs szerepvállalásaiban, kultúránk értékeinek és nemzeti igazságaink önkéntes külképviseletének ellátásában, sőt angol nyelvű népszerűsítésében.

A magyar nemzet történelmi sorskérdései és az ezekre adott egzisztenciális válaszok adják novellái és regényei nagy részének fő témáit. Utóbbi negyed évezredünk társadalmi kérdéseinek úgymond Mengyelejev-táblázata rajzolódik ki művei által.

Mire a fák megnőnek című regénye az 1849-es oláh bosszúállástól a Kiegyezésig tartó időszak erdélyi középosztályának túlélési stratégiáját helyezi vizsgálódó tekintetünk elé. A kastély árnyékában című munka a Millennium úri és polgári osztályainak megdöbbentő önbírálata, a Kárpát-medencei nem magyar nemzetiségek alantas eszközökkel való előnyszerzésének időszaka.

A Farkasverem című Baumgarten-díjas alkotás a Mezőség történelmi vezető osztályának társas-lélektani élveboncolása és egy szárnyabontó nemzedék lélekelemzése: szerelmeké, irodalmi szárnypróbálgatásoké, nagycsaládok egymásba kapaszkodó megmaradásáé egy elnyomó és idegen impérium alatt.

E műnek mintegy folytatása a Csaba című nagyszerű munka, amely az említett nemzedék népnemzeti összefogásának és eszmélésének kulcsregénye.

A szerző mintegy predesztinálva volt arra, hogy a Jönnek! című újabb könyvében a 2. Bécsi-döntés fájdalmas-reményteli, boldog-szomorú pillanatainak hiteles történetét dokumentálja.

Az Adjátok vissza a hegyeimet! című méltán legközkedveltebb pamflet-regénye Trianon után a másodszor is igazságtalan politikai diktátummal megpecsételt háborúvesztés drámája.

Az Átoksori kísértetek és az Elvész a nyom a második világháború megpróbáltatásait élő erdélyi ill. közép-európai társadalmi összképet vizsgálja – önmetsző elemzésekkel, heroikus emberi értékek pusztulásra ítéltségével.

A Tizenhárom almafa és az Elvásik a veres csillag a bolseviki embertípus és diktatúra hétköznapjait sötét szatírába mártva állítja pellengérre. Az író e munkákban tér- és időbeli távolságból tud hiteles képet festeni a magyarországi és az erdélyi mentalitás különbségeiről, majd a Duna-delta gulágjában szenvedő székely társairól. E könyveket már a 60-as években írta Amerikában.

Műveiben ugyanakkor helyt kapnak a magyarság és Európa sorskérdéseinek válaszkísérletei is. Még a második világháború alatt megírta az Egyedül a világ ellen című kisregényt, amelynek kamasz-hőse az igazságkeresés és az emberi segítőkészség emblematikus alakjává vált. A háború lezárása után megírt Ember az országút szélén és a későbbi Antikrisztus és a pásztorok című regények fölemelő férfi- és nőalakjában az iszonyatokkal szembeszálló életút-mintákat találjuk fel.

Az Örökösök című DP-regény a legyőzött nemzetek hontalanjainak összefogását példázza egy fiatal közösség életében: kis- és nagynemzetek, győztesek és vesztesek demokratikus Európájáért száll síkra!

Két remekműve pedig világirodalmi szinten szólaltatja meg emberi társadalom és kozmikus természetvilág elvesző összhangját. A Funtineli boszorkány a nősors Kárpát-világi, havasi nagyregénye, a társadalom kivetettjei között élő asszony – kamaszlány, anya majd szent – csodás történetei a leghétköznapibb realitások bugyraiban, megrázkódtatásai és apoteózisa. Életének legutolsó novellafűzére a Hagyaték egyfajta história-fölötti összegző munka. A hitevesztett történelem érclapjai alatt vergődő áldozatok világában keresi, találja meg és mutatja fel a magyar táltos-papok csodákra képes cselekvési terét!

Wass Albert életműve a nagy lélek válasza egy kisstílű, egy emberségünkben vérig alázó korszakra, éppúgy a fasizmus éveiben, mint a bolsevizmus fél-földrésznyi „imperializmusa” alatt.

„Amit ők nem őrizhetnek meg, azt kell nekem megőriznem számukra. Amit ők nem mondhatnak ki, azt kell nekem kimondanom helyettük is. Amit ők nem sírhatnak világgá, azt kell nekem világgá kiáltanom.” (W. A.: A magyarságtudat gyakorlat)

Amit ő tett, azt a nemzet minden tagjáért tette. Sőt, munkái alapján mondhatjuk, hogy a Kárpátok alatt élő, egymásra uszított népek megbékéléséért és Közép-Európa többszörösen megtört nemzeteinek önbecsüléséért is.

Humánuma meggyőző párhuzamba állítja a középkori bolgár eretnek-mozgalmat az ötvenes évek koreai és a huszadik századi erdélyi függetlenségi harcokkal a Magukrahagyottak című, filmért kiáltó kisregényében. Wass Albert folyamatos nagyvilág felé tekintésében is elsősorban Erdély írója volt és maradt. Erős szellemi gyökereit ez az autonómiára képes, nagy történelmi tradíciójú népközösség adta. „Erdély a legyőzhetetlen erő” – írta egy halála előtti vallomásában. A porig alázott, a Romániába beolvasztott Erdély edzette mégis írói egyéniségének makacs, kitartó és küzdő vonásait. Hajthatatlanságát, következetes becsületességét, eltántoríthatatlan igazság-követeléseit – és töretlen hitét.

A hontalanná, bozgorrá tett erdélyi magyarság szavát halljuk ki a nyugati emigráció Canossa-járásának idején írott verseiből is:  (Dalol a honvágy, Mikor a bujdosó az Istennel beszél, Hontalanság elégiája, A bujdosó imája, Magyar cirkusz, Nagypénteki sirató, Üzenet haza, Hontalanság hitvallása)

„Hontalan vagyok,

mert hiszek jóban, igazban, szépben.

Minden vallásban és minden népben

és Istenben, kié a diadal.

Hontalan vagyok,

de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,

és maradok ez úton, míg csak élek

töretlen hittel ember és magyar.”

Ha róla szólunk, ha érte, és életművének becsületéért és minőségéért kell szóra emelkednünk, akkor a magyar nemzet egészének önértékelése és önbecsülése a tét. Ezt nagyon is tudhatták azok az olvasótársaink, akik szerte e kis hazában és a tőlünk leválasztott Kárpát-hazában őt és írásait választották a humánum és túlélés zsinórmértékéül.

Wass Albert nemcsak az elmúlt negyed évezred hiteles tanújaként szólalt meg, hanem látomásai, nemzetünk elé állított célképzetei és hagyományos értékeinket sugalló erkölcsi üzenetei magyar jövőnk kibontakozását előlegezik. Írói és költői munkássága - jól forgatva az utókor kezében - iránytű lehet erkölcsben, szépségben és igazságkeresésben.

Ha életszentségét és irodalmi munkásságát egyesek el kívánják szakítani a magyar olvasóközönség szívétől és értelmétől, akkor – ezek az őt még holtában is rágalmazó senkik - a magyar nemzet kulturális öneszmélését akadályozzák, jelentős értékeink elszegényítésére és elsorvasztására törnek. A média bértollnokai, sőt egyetemeink álságos kultúrharcosai is megszenvedett múltunkat hamisítják, apáink és nagyapáink becsületét tépázzák – jövőnket építő eszméinket sötétítik el.

Mit érne Hemingway nélkül az amerikai irodalom? Mit érne Baudelaire nélkül a francia, vagy Pessoa nélkül a portugál? Sorolhatnánk a párhuzamokat. Az ötven hosszú esztendő össznemzeti felejtése után a tőlünk eltiltott író-óriás mégis föltámadt a róla hallgató esztétáink és politikusaink által megásott tömegsírból.

Írásaival itt él közöttünk, küzd értünk és jövőnkért. Mesélőkedve szétárad közöttünk, nemcsak történelmi tablóiban – mint például a Kard és kasza című nyolcszáz évet felölelő tanú-regényében – hanem a Tavak könyve, az Erdők könyve és a Mondák könyve illusztrált képeskönyveiben is gyermekeink kezében.

Ünnepet készítünk elő. 1908. január 8-án született és 1998. február 17-én halt meg Wass Albert. Centenáriumának megünneplése kötelesség, feladat és díszszemle. Munkássága mellé kell felsorakoznunk, ki-ki a maga képességei szerint: gyermek a szavalatával, tanár az értő és szerető szavaival, irodalomtörténész és történész az elemzéseivel és következtetéseivel, színházi rendező és színész a tehetségével és megelevenítő-képességével, múzeulógus az emléktárgyak és gyűjtemények tárlatba rendezésével, önkormányzatok a rá emlékeztető szobrok felavatásával, művelődésszervezők műsorok és szavalóversenyek rendezésével, ifjúsági szervezetek emlékének és igazságainak hű őrzésével, a történelem-csinálók pedig megalázott tömegeink újból nemzetté-emelésével.

Ünnepelni nem elég. Wass Albert életműve azt sugallja, hogy álmaival, céljaival kötelességünk eggyé válni – csak akkor vagyunk folytatói ennek az örökségnek. Az ő álmai kultúránk megszenvedett álmai. Zrínyié, Csokonaié, Petőfié, Kemény Zsigmondé, Adyé, Babitsé, Móriczé, Máraié, József Attiláé.

Azt kívánom, hogy a 2008-as centenáriumi év kulturális tradícióink és nemzetteremtő politikánk megújulásának évét hozza el mindnyájunk számára. A gondjainkkal való szembenézés, a társadalmi összefogás, a politikai tisztánlátás, az igaz és a szép egységének újra megtalálása jelenti a Wass Albert emlékéhez méltó feladatokat számunkra.

1949-ben megírt ars poeticája soha nem veszti érvényét.: „Az emberiség nagy pereiben a szellemi ember a koronatanú: eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja, csak az igazat és elhallgatás nélkül a teljes igazságot. Tanúvallomásától függ a perek kimenetele, és ha hamis tanúnak bizonyul: világkatasztrófákat von maga után. Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben.”

Wass Albert igazságszeretete és Erdély igazságaiért való kiállása a legfőbb példa számunkra. És ha Erdély igazsága, akkor a magyarság igazsága. S ha a magyarság igazsága, akkor a függetlenségükért küzdő nemzetek igazsága. Akkor az emberhez méltó jövőt kereső és megtaláló humánum igazsága.

(Elhangzott  2007. november 9-én a marosvásárhelyi Vártemplom dísztermében, a Wass Albert centenárium megnyitó ünnepségén)