A lovag bátran feszekedett a tükör előtt.

   A körüllengő fogkrémszag

       (mint szinte bármi e-világon)

           mérhetően lassította elméje szárnyalását,

de azért nyomta-tolta maga előtt gondolatainak porló betontömbjeit

a következő pillanat  ismerhetetlensége felé… és egy kicsit elfáradt.

                        “… Rettenetes vitéz támadott belőle,

                         Kalász-módra hullt az ellenség előtte,

                         Védte az erőtlent, a királyt, országot,

                         Csuda dolgairól irtak krónikákat.”*

 …mindeközben, a ló, a páncél, meg a kard ára tovább emelkedett,

bár 

 …Aha…  olcsóbb lett a Nike… meg ezek az újabb keleti bicskák

       nem olyan rosszak

          “Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot,

                  Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott!”*

     Újruha-szagtól-fuldokló buszmegalló, hunyorgó napsütés, orrfújás.

A lovag, meg Áldozat Arnold - a mellette mélazó nyugdíjas -

aki negyven percet hagyott a kétszáz méterre a megállóig,

          ( Kulcs-zsebkendő bal zsebbe. Cigaretta-gyufa jobb zsebbe.

            Pénztárca farzsebbe legombolva

            Slicc fölhúzva.

            Nem rohanunk, van idő a buszig mindenre…)

egymas mellett szótlanul ácsorogva száguldottak

életük rövid-közös-szakasza felé…

majd megérkeztek:

          A pénztárcádat. Nincs erre időm. Kuss..

(…Gyors mozdulat. Kövezetre lökött krumplizsák-hang.

         Arc betonon. Távolodó határozott léptek,

            csend…

                         és talán  - néma robbanásba halkuló rémület…)

…a gyöztes már elhagyta a küzdőteret…

     a buszig volt hét perc,

          de annyit nem várt Áldozat Arnold…

               …utolsó nézésével lenézett a vadiúj bicskára,

                                   amit a lovag

                                          a szívébe barmolt…

 2010.

*Arany János: Toldi