Karácsonyos szemmel, karácsonyos lélekkel tallóztam a fekete karácsonyokat igen sokszor megélő, de a betlehemi csillag reményét soha szeme elől nem tévesztő író gondolatai, írásai között.

Az elvált szülők gyermekeként korán anya nélkül felnövekedő Kicsigróf legkoraibb és talán legszebb karácsonyi emlékét az anyjával ünnepelve, idegen távolban, idegen városban élte meg. És aztán Vele már soha többé.

„Emlékszem, azon a karácsonyon becsaptam anyámat. Már ünnep előtt titokzatos dolgok történtek, angyalhaj hevert a szőnyegen, fenyőszag volt, de én tudtam, hogy mindez csak érettem van. Tudtam, hogy nem angyal hozza a karácsonyfákat, s a játékokat sem ő, hanem boltokban árulják, s pénzért veszik. Láttam otthon, mikor a cselédek a karácsonyfával bajlódtak, apám vadászni volt, s estére készen kellett legyenek vele. Én is segítettem nekik olyankor a díszítésnél. Nem kívánta senki, hogy higgyek az angyalban.

De éreztem, hogy anyám nem tudja ezt, s szeretné, ha hinnék benne. És hittem. Színészkedtem neki s szaladtam az ablakhoz, ahol éppen akkor röpült át az angyal. Örvendtem a fenyőszagnak, s megtaláltam az elhullatott aranyhajszálakat. Itt járt az angyal – súgtam titkolódzva, s anyám örült neki, mint egy gyerek.” (A titokzatos őzbak, Elindul egy élet)

A csodálatos apai nagyszülők gazdag hagyomány- és mesevilággal bűvölték el a természeti világgal már korán meghittséggel azonosuló gyermeket, majd ifjú embert. A nagypapa és nagymama meséi az elpusztíthatatlan szeretet magányos, de hódító pillanataival gazdagítják a gyermek ábrándvilágát.

„Minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.” (Karácsonyi mese)

Az I. világháború utáni román megszállás gyásza ráborult a családi ünnepekre is, csak lopva, még a szülői házban is lázadva, magányosan tartotta meg a kamaszodó fiúcska az ünnepet. A gyász, a tragédia árnyéka még ezt a legszentebb estét is maga alá gyűrte, némává tette nem egy akkori erdélyi család életében. A „maga teremtette” Ünnep mégis feledhetetlen, s egy életre Istennel eljegyzetté, meggyűrűzötté tette a majdani írót:

„Mikor elkészültem a díszítéssel, hallgatóztam. Csend volt a házban, nem mozdult senki. Előszedtem gyorsan az ünneplő ruhámat, s felöltöztem úgy, ahogy illik. Aztán meggyújtottam a gyertyacsonkokat. Elfújtam a lámpát. Sötét lett egyszeribe, csak az öt kis sárga láng dideregte be félénken a szobát. Kinyitottam a kályhaajtót, hogy világítson a tűz is. Aztán felkuporodtam az ágyra és ünnepeltem.

Táncolt a tűz lángja a falakon, rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és nagy csöndesség kereken. Valami szomorúan szépet éreztem akkor. Fájdalmasat, mert egyedül voltam s mert nem volt ajándék az asztalon. De komoly és dacos érzést is, mert magam teremtettem ünnepet magamnak s most már nem csak románok ünnepelnek ebben a faluban.

Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca, s a reménység meg a jövendő beléptek ünnepelni hozzám a szobába. S talán, azt hiszem, úgy is volt.” (Wass Albert: Az én titok-karácsonyom, A titokzatos őzbak)

A felnőttkor embert próbáló sodrában Wass Albert – miközben feleségétől hat gyermeke látta meg a napvilágot – soha nem feledkezett meg a gyermekek karácsonyáról, a szegénységben is lelki gazdagságot árasztó Jézuska hatalmáról, a kérő hit világot változtató erejéről. Egy páratlan közösségi alkotás születik meg az I. világháború kirobbanása előtti szorongó élethelyzetben. Az író a gyerekekkel közösen írja meg és állítja össze a szeretet új, gyermekien naiv és felemelő himnuszait az Ötven erdélyi gyerek levele a Jézuskához című füzetben. (Az írást becses kortörténeti ritkasága miatt a gyerekek javítatlan írásmódjában tesszük mi is közzé, a szerk.)

„A szeretet nevében nyitok ma be Hozzád, Ismeretlen Olvasó. A szeretet nevében állok

meg párnázott ajtódon belül, sürgős ügyek, fontos tanácskozások, alázatos kérések és nagyra törő célok nyomán, melyek egy küzdelmes és nehéz esztendő belső szobádat annyiszor megjárták.

Én csak most jövök. Most is csak azért, mert küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül.

Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté s egyetlen csak a többi dolgoké s még annak is elég az estéje. Hidd el, kérlek, nem olyan ez a világ már régen, mint amilyennek Isten teremtette volt. Új teremtés játékát űztük benne mi, emberek s a játék veszedelmesen jól sikerült. Úgy elrontottuk ezt a világot, hogy néha már magunk sem ismerünk reá, s zagyva célvesztettségében tétovázva állunk, mint ijedt gyermekek.” (Wass Albert előszava)

A 20. század középső harmadának rettenetes korszakát félelmetes előérzetek készítik elő, főként Európa művészei alkotnak felrázóan maradandó műveket ebben az időben. Képzőművészek, szobrászok, színházi- és filmrendezők, látomásos költők. Kötetünkben először lát napvilágot az I. világháború halottaira emlékező A temető megindul című kórusmű, amely  tekinthető egyben a Nagy világégések, Hirosíma és Szeptember 11. előérzetének. (A kis füzetkében megőrzött művet nem tárolták a könyvtárak ezertonnányi archívumai, egy Wass Albert emlékéhez hű család őrizte csupán meg az utókornak az 1933-ban kiadott alkotást.) Az emberiséget ért későbbi döbbenet és sokk utólag teszi igazolttá az erdélyi költő vízióját.

„EMBERISÉG HANGJA (Kitörve) Itt vagyok!

(Sötét kórus) Itt vagyok, fekete bányamélyben!

(Vegyes kar) Itt vagyok: a lappangó veszélyben!

(Sötét kórus) Itt vagyok koromban, szennyben, porban!

(Világos kórus) Itt vagyok: a mámoros pokolban!

(Női kar) Itt vagyok a lázban és a vágyban!

(Sötét kórus) Itt vagyok: minden haláltusában!

(Női kar) Itt vagyok a kínban és a jajban!

Panaszban, könnyben, csókban, diadalban!

Zúgó iramban! Felcsattanó szóban!

(Szoprán szóló) Itt vagyok a kitépett sikolyban!

(Sötét kórus) Gyilokban, pénzben, gépfegyverzenében!

(Sötét szóló) A gyűlöletben!

(Szoprán szóló) És a szenvedélyben!

(Mind, fokozódó tempóval, egyre hangosabban)

Örült iramban kavarogva, forrva:

itt vagyok! ha még nem tudtad volna!

Pénz csörög és ágyú dübörög!

Vér csöpög és máglya füstölög!

(Női kar) Kiáltás csattan és sikoly hasít!

(Világos kar) Acél sziszeg és villámfény vakít.

(Mind) És vér… és vér… és mindenütt a vér…”

És természetesen ismét a gyermek szeretet- és Isten-kereső hangja mutatja meg a gyászból is kiláboló lelki csillagok ragyogását. Az apját elvesztett, a mindörökre szeretet-éhes és nyugodt életre éhező gyermeknek szól az angyalok kórusa:

„Hozsánna néked, szárnyas büszke szó:

emberszavak legtisztábbika!

Hozsánna néked, tavaszi vihar!

Szívtetőről-szívtetőre dobbanj

új álmodások jelszavaival!

A szeretet van homlokodra vésve,

áldott vagy te a szavak között:

Béke! Béke!”

Wass Albert hazája – Erdély és Magyarország – kényszerű elhagyása után elsőnek a szeretet verseivel szól szeretteihez, sorstársaihoz (Karácsonyi mese, Karácsonyi vers). Később a menekült-lét, majd az emigráció politikai hitvallásaiban is Krisztust és Nemzetét vallja irányelvei fundamentumának.

„Nézzetek a szívetekbe karácsonyos szemmel, őszinte és becsületes lélekkel. S ha azt látjátok az ön-keresés során, hogy szíveteknek valamelyik zugában rosszindulat, irigység, keserűség vagy bármiféle más tisztátalan érzés lakozik valamely magyar testvéretekkel szemben: gyomláljátok azt ki gyorsan. Mielőtt véglegesen és halálosan megmérgezné bennetek az életet.

Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódások, pártoskodások nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé, s meglássátok: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten.” (Karácsonyi levél)

Összeállt végre Wass Albert karácsonyainak könyve. A teljességhez hozzá tartoznak szeretett honfitársaihoz írott körlevelei a tengerentúlról. Szüntelen szeretetre és békére buzdítás, nemegyszer imaszavak szólítják meg ma már nemcsak kortársait, hanem az utána következő nemzedékeket, sőt gyermekeinket is. Tanúságtétel részünkről, a könyvet kiadók és összeállítók részéről is ez a gyűjtemény, a keresztény magyarság több mint ezer éve virágzó hitének tanúsága. Karácsonyos lélekkel nyissa fel, ki benne lapozni kíván.