Nézd, Kedvesem, a telihold fénye becsorog az ablakon, átfolyik ezüstfénye rajtam, rajtad, a holdkő medál átveszi a szívem lüktetését,mély belső kék színe lilára változik,  a napkő amit tegnap kaptam forrón simul szívem fölé, csodálatos arany-lüktető színei barna szikrázó pontjai belesimulnak kinyújtott tenyerembe, átveszik az aurámat. Az ölelésed vágyom, a simogatást, a megnyugtató közelséged, az karod, amely úgy ölel, erősen, de biztosan, hogy a nyugalom átárad rajtam, az illatod beborít, átjár, szívverésem csitul, hogy utána teljesen elvesszek benned-általad. A csók felforrósít, a telholdnak suttogom halkan, hogy félek, rám mosolyogsz, hozzád simulok, nézzük a Hold hogyan sápasztja el a csillagok ezüst fényét, fáradt-arany felhőrengeteg mögé bújik a Hold, játszik velünk, de már csak engem figyelsz, a szemem nézed, én is figyelem hogyan homályosodik el az öleléstől a szembogarad, aztán csak az éj susogja csendben, halkan, titkokkal teli álmokkal szőtt fekete bársonyleplén át, hogy ne féljek, minden okkal történik, szerelem akkor robban be az életembe, mikor szívem tágra nyílt, szemem megtalált, mosolyom káprázatos, igéző, varázsos, ezt is neked köszönhetem, hogy sugárzón-titkos belső mosollyal, megigéző szemmel járok, a belső robbanás-sugárzást is neked köszönhetem, hogy itt vagy velem, szeretsz, lecsókolod könnyem, hallgatom a szíved, nézem a Holdat,  hagyom átcsorogjon minden sejtemen, legyek én a titok, hogy vagy nekem...