No comment!

                   (angol)

 A VÉGÁLLOMÁS (9) kunkor, Kéregető Félkéz András vadászterülete.

 Kéregető Félkéz András lát el történetekkel rendszeresen, „csak egy húszast, testvérkém, de nyócötven is ölég” a mindennapi prológ.

 Szponzor vagyok, hallgatom.

 – Vót egy kutyám, ne tudd meg, ilyen picike (mutatja), na, ez a kutya most el lett adva itten a kispiacon, t’od hol, flamós vót ő is, én is, hát köllött a suska. Ne tudd meg, vettem egy kóbászt. Ekkorát, ni! Vagy húsz deka (mutatja), oszt a felit behalóztam, a felit meg adnám neki (sóhaj), csakhogy ő meg mán e vót adva. (mutatja) Behalóztam az övét is, oszt ne tudd meg, főgyütt az alsó, az enyim, de min ki a fődre (öklendezést imitál), a kutyámé meg (fuldokolva röhög), hát az övé meg bennmaradt! (csapkodja félkézzel mindkét combját fölváltva) Ne tudd meg, az enyim gyütt ki, az övé meg bennmaradt! (visszanyeli taknyát, nyálát) Tesókám! Hát ez az isten szara! (szeme kihűl) Aggy egy cigit!

 Még hallunk róla, de most menjünk tovább! A végállomás egy kunkor, üvegpagodája megannyi kilökött szem. Megdermedt váltók, igazán fáradt olajtócsák, egy volt halsütő. Zsíros függönyét még tisztességgel be sem húzta. Az Asszony minden karácsonykor itt álldogál töméntelen szatyorral megrakodva és vár.

 – Néni, itt már nem jár villamos!

 – Már nem? Nem baj, akkor megvárom a következőt. Visszaül a huzatos váróterembe, elrendezi maga körül a cuccait. Az öregasszonyok irgalmatlanul türelmesek. Nem tudnak arról, hogy meghalt John Lennon, eltávozott Örkény István és elment az utolsó VONAT.

 – Naccságos csoportvezető úr… legyen má’ kedves, ekkis szívességre kérem. Az onokám irtya eszt egy igen bizalmas helyről (eddig mily eredeti írói élc).

 Csak tuggya, se a szemüvegem nincsen nállam, se nemigen tanultam meg olvasni… (hát ez sem mentes hatások iránt) … Nagy könnyebülésére a fijamnak (mosmár ota figyeleg) nono foktya… óvatossa má (hogy lehet, hogy nem unom) (még mindig ÉN: unom, de leeshet itt még valami, ezért elvállok és a gumikesztyűt is desszantos-türelemmel fel:)

 KEZDEM:

 – Nagymamám mostan áthoztak a… gyházba az ellátás i… jó: anya, ha megérhette volna, amit apa, hála a j… nem, akkor boldog lenne.

 A fia közül egy legalább… lett. És kiállta a… ezerszer kiálltok … hozzátok: be ecedtet. Ez mindannyiunknak maga a … főzde. egy testvérünk által bejutott erjedet a… a már ká…le… kis kenyérrel. Igen, le… és most a meséje bánja, persze meg…ük, mégse küldött fén..pet. De itt sokat go…lok rád és minden … re. Ha megvolna az amin, anya, te nagy…, mg az ap… együtt nézünk a …jónál, amikor… halászott és nem fogott semmm…, és olyan jót röhögtünk, ez kéne, mert a tetoválás… mégis rám tudnák rajzolni, lehet, hogy e miatt most meg… kapok, csókol:… Látom, fiatalember maga is elóvasta. Itt mindenki elolvasta már legalább egyszer.

 Ha nem sértem meg… Plesz… Plesz István… doktor. Na csak névrokona, vagyis távoli a nagyhírű cukrászéknak. Úgy tűnik, szeret olvasni… hát, én meg csak úgy üldögélek. Otthon vagyok idegen. Hidegek a falak, hiába fűtőm őket.

  Könyvkiadó voltam, ha meg nem sértem az urat. Aztán meg könyvkereskedő, de ezen az utcán nem sokat kerestem. Egy Révayt eladni lehetetlen. Maó még szo-szo. Nemde, a már soha vissza nem kunkorodóra vár? Nagyszerű, nagyszerű… Ajánlhatok esetleg valamit…? Mindig van nálam egy-két csemege… Van itt, kérem, használtnak nevezhető könyv is. Ez például lyukas. Feltételezem, asztalbillegést volt hivatott kompenzálni.

      Ez egy keskeny polc áldozata, fölöttébb félbevágták. Ebből eléggé el nem ítélhető módon, kitépkedtek lapokat, ez meg minden sarkán paprikás-zsíros. Ebben egy avítt parizerszelet lehetett a könyvjelző – megjegyzem a gyorsolvasás egyik apostola tehette, mivelhogy az egyik oldalon már a másikat is olvashatjuk. 

 Amit itt lát, ebben a stanecliben, az megmentett példánya egy nagy idők nagy líragyűjteményének. Na, ebben meg a dedikációk tettek némi kárt. Beleolvasok, de olyannyian megírták már… nos, ha vállalja:

 Idézem:

 orulok Van elseje

 MüFordit dr. Peter Hany es csalad

 1881 Berlin

 K. Marx

 A KÖZÖSSÉGNEK

 1907.

 Boda Ferenc

 M. kir. Főügyész

 LEFOGLALVA

 Budapesten, 1920 1895/202-Bt. 39.

 dr. Hertelendy

 halála kapi tallistákra!!!

 szabó Ellek sztallos újPesten!!! győzunku Gyis!!!

 Figyelj Faszikám!

 Kivéstem neked a – na találd meg! – pont elfér benne a román konyakod.

 Zareát tettem bele, mert azt kaptam!

 Ugye ugattam, hogy jól jön még a FOXIMAXI!

 Faszikád

 Na: látni méltóztatik.

 Sárgább a körmöm, mint a diplomám! Kérem, én csak bagózok, batózok, de mit juris utriuque doctor!

 Apám adta a könyvszakmát a kezembe, nem lehetett széttárni.

 Elkaptam, most széttárom, lent vagyok.

 Akar egy Mikszáthot? Jókait? Arany gerinc, jubileumi, van belőle egy nyolcvan centim.

 Ha nem, nem. Én, kérem, nagyon is tudom, hogy ide már nem jön villamos.

 A VÉGÁLLOMÁS (9) elvetélt kunkor. Kéregető Félkéz András és Okos Tóni vadászterülete.

 Most éppen Okos Tóni lát el történetekkel.

 – Nos, uram, föltenném a nagy Albár kérdést. Mi az elem? Túróst, nekem legyen mondva! Nem a vegyi értelemben vett miazmákról szólok.

  Ámbár, amiről szó lesssz (hány esszel írja?), nyilván elem is, de ez elemelem… Hah, jó vicc– szóvicc. Komolyra. Hát nekem lett volt mondva: loptam egy elemet. Egen, ebbe a kisrádióba. Ebbe bele. De viszont igen rövid ideig kulminált szerénysége. Na, most, kérdem én, mint antiamerikai tojásfejű? Panaszkodhatom-e valakinek is, ne adj vacsorát, reklamálhatok-é ott, ahonnan lopatott, minekutána viszont be is vagyok csapva nemde? Mert, ha teszem, ugyanezt a batérkát kifizetem, szerénysége akkor ugyanúgy, idő előtt exitál. Na, jó, akkor nekik legyen mondva, legális panaszt tehetek, de a becsapás ténye változtatlan. Az a Kirkegárd (hahó, most te tévesztettél Okos!), jó, hát elfelejtettem, hogyan kell írni. Na. A lényeg, nektek legyen mondva, az a Søren, igen Søren, ez a keresztneve, erre emlékszem. Hehe, kíváncsi vagyok, hogyan gépeled a svéd ö-t! Hagyjuk. 

 Egy-egál. Na, hagyjuk kibeszélni, jó? Az én Elemi Becsapatásom kérdésköre és a fent említgett Ábrahám problematikája azonos. Nem tudjuk, mi a helyes út, de mindenképp kopik a cipőnk. Vagy teszem azt, veszek egy rosszat, és mellé elcsenek egy jót. Be vagyok-é csapva? Csak félig vagyok becsapva? Vagy maradjak békességben?

 Egyébiránt tudja mennyi választott el a doktorátusig? Hah! egy pár év. Baracskán. Tudom, gyönge volt, de megyek rádiózni. Albanberg lesz a Kossuthon.

 (Ó, már megint ez a szobor – lásd ott!)

 A VÉGÁLLOMÁS (9) egy kunkor, értő kezek abortálták nem olyan rég.

 Kéregető Félkéz András, Okos Tóni és Habán Endre vadászterülete. Most éppen Endre lát el történetekkel.

 – Na, mi van, nem tucc telefonni, vagy mi! Mi? Hanyat doptá’ be, mi?

 Én eccer háromot, az’ mékse tuttam beszényi. Mi? Há’ nem is vót kit hínom, az igaz. Peeg háromféle emberek vannak. Akiknek titkos a számik, de aszok szarnak ránk, magosan. Asztán akik nincsenek othol, asztán csak búg az a kurva. És azok akik magánosok és mindik foglaltat mond a gép, me mindig másokat hívogatnak. Ity mindenki pedobál, a többi mek röhög. Bedobátá’ te is, mi? Láttam, bazeg. Háromat tökőté’ el. Ecce főhivtam a Szilátyit, mi? Akkó még megvót a rágyóm, aztán a geci Okos elopta. Szokol vót, megisme’tem, me’ vót rajta egy karcolás. A Okos az ety moslék, pofázógép. Hát akkoriba’ éccaka hajgattam a Szilágyot. Mek aszt a sok barmokat, akik betefonátak, hogy így a Szilágy úr, meg úgy a Szilágy úr! Én meg fekszem a homokládába’, asztán hajgatom a sok telfonos szerencsétlent. Há’, most má’ nincse rágyóm. Néz’eg, baszkikám, én má’ csak itt lakok a homokosládába. Ez vót régen a sínfékhomok. Este főhajtom a tetejit, bemászok, aszt visszacsukom. A zsaruk se basztatnak. Na, gyere, van e’kis almaborom. Bassza meg, megfagyott! Hát már esz is csupa víz! Má’ mindent meghamisítanak. Megy még a Szilágy?

 Mi? Na, nézzed itt a Nagyjóska, ezs a takaró emmeg egy nejlon, esz van, ha esik.

 Aszongyák, azé vagyok a Habán, mme’ ety pap csiná’ta föl az anyámat. Hát hasonlítok én egy csuhásra? Az a pocsvadék Okos, asz beszé’ ilyen szemécségeket. A Váry, az vitetett e’, mer’ ez a nevem. Ötvenbe’ aztán Barcikán építettünk egy Vegyigyárat. Aszongyák, azokba a rablakásokba’ most a munkások laknak. Fasza, mi? Négy év rabi-ropi vót. Mi? A homok jó, csak ne ázzon meg, me’ akkó mekfagy, mint a almaborom. Ha majd megin gyüssz, fölóvasztom, ha meg nem vónék itt, csak kotorgy bele a homokba, oszt mektalálod. Csak vigyázz, me’ a Kulka szemetes, mek az a Szemét Okostóni, az is kutakszik. Na, becsukok. Mi? Pá!

 A Kulkáva’ megetetem a lapáttyát. Megetetem a szarlapáttyát, ha kutakszik.

 Ott álltam a jeges szélben, ahol valaha villamosra vártam, miután a Kisbulgárt hazakísértem. Karácsony illata lengett a sötétben, és mellettem a sínfékhomokos szarkofágban haldoklott egy ember.

 – A temetőjáratot várom – izzik föl egy pici parázs.

 – Kurt Vonnegut vagyok Cape Codból – tudja, errefelé vermelték el egyik Nagyanyámat és gyermekkori szerelmem.

 – Üdvözlöm, nekem is sok halottam fekszik errefelé, de ha arra elfordul, gyalog öt perc a temető. Ez itt csak az előkészítő. Látja, ebben a faládában egy almabor-felvásárló agonizál, és aki ott jön kétszáz szatyorral, az az Asszony a Végállomásról.

 – Hah, már ide is beosont a jólét. Azt hittem, nálunk New Yorkban van csak ez a kaszt.

 – És az a másik parázs? – Ahogy beleszívott a cigarettájába, úgy láttam, vékony ballonkabát van csak rajta.

 – Az, azt hiszem, Ottlik Géza. Már nincs közöttünk. Ő is író, nagyon jó író volt.

 – A mindenit, én meg azt hittem, hogy csak nálunk New Yorkban vannak csak nagyon jó írók. Na, akkor isten áldja meg, mister…

 – Idegenvezető…

 – Mister idegenvezető.

 K. V. a fejét csóválva eltűnik, még hallom, hogy a jeges földre dörmög:

 – És én még azt hittem, hogy idegenvezetők csak nálunk…

 – Hé, Kurt! Jöjjön vissza… Nem mondtam a koordinátákat!

 Elnyelődött… Bassza meg!

 – Azt meg már tudja meg az úr, akárhonnan is jött, hogy karácsony elsőnapján én már fahéjas diósbeiglit ehettem, és százötven forintos konzervhalat.

 Mákos beiglivel törültem ki a makrélát. Erre Meindl kakaót ittam.

 Hát pénz jobban kellett volna, kenyérre, meg krumplira, és zsír sem ártott volna, de a kakaóvaj meg a mogyorókrém se kutya! Szalag volt rajta, igen profi, meg szaloncukor.

 Na, azt a kunkorított szalagot kössék a faszukra!

 A jövő lila-zöld ígérete!

 Ja, és az a húgyszagú szuperkonzerv. Meg a lógatós Lipton.

 Hát az kurva jó!

 Kétszer voltam kezelésen, és sokkoltak, amikor már tudvalevő, nem szabad! Itthon nincs víz, és kikapcsolva a villany! Tizenhatszor vittek a nedvesbe.

 Félvezető voltam, egy gyönge vicc közepette! Én TUDOM, hogy nem vagyok SKIZÓ, ennélfogva skizó vagyok. Ez logikus. Az uram szintúgy kapott egy karácsonyi csomit, ő arra hivatkozott, hogy három gyerekünk van. Igen ám, de azokat én neveltem, és intézetbe vannak.

 A két lány: Négyike, meg Májusegy, a fiú, Ő már maholnap katona: Ősznek kereszteltettem el egy zsidó temetőbe. Sokra viheti még.

 Az uram Szentes István, én meg Gizella vagyok! Szólítson egyszerűen csak Gizinének! Tessék csak megírni, mi történt velünk! Én ismerem magát! A maga mamája egy szent volt! Mondja meg az úr. Ki volt ez az úr?

 – Valami író.

 – És a másik, csak nem az is…?

 – De igen, meg a harmadik is, meg a negyedik is, tele vagyunk íróval.

 Egyedül én lehetek nem az, ámbár az sem biztos!

 – És maga mire vár?

 – Egy szobára, ami majd nagyobb lesz, mint a mai. Nem kell kerülgetnem a filodendront, és a bejárónőm elnézést kér a rosszul összehajtogatott zoknikért. Vörösmarty úrral fogok szivolázni, és annyi cigány zokog, hogy csuda – az ablakom alatt. Csutoros mester reszketni fog, de nem a félelemtől, Nünüke teával rohangászik, Zsébet levelet fogalmaz valami Bolgár herceg esküvőjére. Szent Ferenc városába képzelem magam, és tele szivarhamuzom a tájat. Könyvet fogok olvasni. Azután írni egyet cserébe. (?) Reggel az Andokba ébredek, a nagyablak előtt hóval teli a Riviéra és Kőbánya kedves éjszakái kísértenek.

 Melasz-patika-kenőolaj illata.

 Köz-költő leszek mégis.

 Elestem.

 Utcagyerek kimetszett nyelvvel.

 Antiavantgard guberáns.

 Elmúlt kedveseim koponyáit görgeti a szél.

 Viszlát!