2010.09.02. 05:51, Stolmár Aladár
A Soproni Piknik 20. évfordulójáról visszatérve szinte az első hír, ami eljutott tudatomhoz a magyar államelnök, Sólyom László szlovák határról visszafordítása volt. A szabadon átjárható Európai államhatár immár átjárhatatlan a magyar állam feje számára… Mindez a Soproni Páneurópai Piknik huszadik évfordulóját árnyékolja be, ha úgy tetszik az ellentéttel még-hangsúlyosabban meghatározza annak jelentősségét. Mert a fogalmak ellentétükben kerülnek meghatározásra, úgy általában, ahogy Hegel tanít minket.
Elválasztattunk hát északi véreinktől – a magam részéről a felvidéki szlovákok is legalább olymértékben véreim, mint a magyarok, mint annyi más (mindahány?!) Kárpát-medencei honfitársamnak. Komolyan, apai nagyanyám tót menyecske volt és kitudja hány ma szlovákként nemzetesedett unokatestvéremtől szakítottak el a második világháború utáni kitelepítések és határlezárások. Gyermekkoromból emlékszem, hogy a nagynéném a konyhában szlovákul suttogott a hozzánk látogatóba, no meg bevásárolni átszökött rokonokkal – de ezek a látogatások a határok – és lelkek – szorosabbra zárásával teljesen elmaradtak. Az egyik unokatestvérem még emlékszik a családnevekre, legalábbis a másod-unokatestvérekére, de bizony már ötven éve nem tartunk semmi kapcsolatot. A Stolmár találkozón meg 2005-ben olyan ausztriai meg németországi Stolmárokkal is találkoztunk, akik a határon átlökésükkor megfogadták, hogy többet nem szólalnak meg magyarul – merthogy nagyon is magyarok voltak, de sváboknak nyilvánította őket a házukra, földjükre, bútorukra áhítozó hatalom. Én azért nem tanultam meg apám német és szlovák anyanyelveit, mert veszélyes volt abban az időben a nemzeti hovatartozásnak ez a többessége – pedig ma milyen jól jönne az egyesült Európában. Anyai ágon meg horvát és szlovén vért is örököltem, a családnevek tanúsága szerint. Magyar vagyok, a népeket az avaroktól, hunoktól kezdve itt megőrző és integráló és nem egymástól határokkal elválasztó, nemzetállamoskodó európai. Nálunk nem véletlenül volt a latin a hivatalos nyelv: nem akartuk a nemzeteket a nyelvük elhagyására, elvesztésére kárhoztatni, hiszen felismertük, hogy nyelvében él a nemzet.
Mi Sopron-pusztánál húsz éve nemcsak Magyarország (a csonka) határát nyitottuk meg, hanem ledöntöttük az Európát kettészelő vasfüggönyt. Ez a határnyitás annyira jól sikerült, hogy a szocialista világrendszer is összeomlott a berlini fallal együtt. Legyen ez figyelmeztetés a szlovák határzáróknak is. Ha ennyire ragaszkodnak a szlovák államnyelvhez, a szlovák államiság mítoszához (a magyar rovásírás GY betűjének a címerükre, zászlajukra tűzése mellett), nehogy a jövő határnyitogatói a szlovák államot is elsöpörjék, mint anakronizmust.
Csehszlovákia felbomlása csak az első lépés volt, és ha mi 1990-ben elfogadtuk volna az autonóm Horvátország visszatérését a Magyar Királyság vagy akármilyen államformájú állam keretei közé, ahogy a horvátok Jugoszlávia felbomlása idején felvetették, akkor ma nem is állnánk olyan messze a felvidék beintegrálódásától. Szlovák autonómiával, de Magyarország keretein, a Kárpát-medence határai által meghatározott ország határain, a történelmi és a földrajzi viszonyok által meghatározott határokon belül, soknemzetiségű államként. Ma persze egy alternatív megoldás, az európai integráció útját járjuk, amíg az ilyen atrocitások, mint az államfők szabad mozgásának korlátozása meg nem akadályozza a továbbhaladást.
Megint személyes élményeket kell elővegyek. 1988-ban Clevelandban a magyar és az ukrán emigráció vezetői megállapodtak abban, hogy a kialakulóban lévő átalakulások megvalósulása érdekében a magyar emigráció beveti minden súlyát az ukrán felszabadulás érdekében és ezért cserébe az új független Ukrajna visszaadja a számukra egyébként is nyűgöt jelentő Kárpátalját Magyarországnak. Amikor Antall József, első szabadon választott kormányfőnk New Yorkba jött és feleségemnek, Stolmár G. Ilonának interjút adott, beszélgetésük idején Kovács László velem társalgott. Én elmeséltem neki, hogy van egy ilyen megállapodás, és készüljenek fel erre, hiszen az ukrán függetlenség is elérhető közelségbe került. Ő a határok eszmeivé válásáról, az európai nagy közös államról beszélt, majd faképnél hagyott.
A Soproni Páneurópai Piknik huszadik évfordulójára ugyanez a Kovács László pofátlanul odajött a hétfői történész konferenciára. (Egyébként a hétfői nap érdekesen alakult. Volt egy történész konferencia, majd Kovács László történelemhamisító felszólalását az SZDSZ újjáélesztését erőltető csúsztatósdi zárta. Nem hiszem, hogy ez többet érdemelne, de a reakciók a keddi emlékülésen annál inkább:) Németh Miklós ugyanis pontosan ugyanezt a Kovács Lászlót nevezte meg, mint a Kohl Kancellár hozzá intézett köszönő levelének legvalószínűbb elsikkasztóját!
Az emlékülésen egyébként Erwin Teufel Baden-Württemberg korábbi miniszterelnöke így fogalmazott: az önkormányzat, önrendelkezés alapvető jog Európában; utána következik a régiók és csak ezután a nemzetállamok nagyobb egysége, ami feloldódik a közös Európában, a félmilliárd európai közösségében. Természetesen, mindenkinek joga van az anyanyelvéhez, és ezt is megsértette a feloldódóban lévő szlovák nemzetállam kitudja milyen beteg gondolatoktól vezérelt vezetése.