Olvasólámpa(VI.)2010.08.09. 08:48, Turcsány Péter
Pünkösd utáni nyár
A nyárforduló utáni hónap számomra a Szentlélek kiáradásának
hétköznapi csodáitól, felismeréseitől gazdag. Az ember „üdvtörténetében” mintha ekkor állt volna be a krisztusi fordulat hétköznapokba osztódása. A görögség nagyszerű „ismerd meg önmagad” parancsa és az ótestamentumi tíz parancsolat ekkor egészül ki a személyiség szentségét kinyilvánító, láthatatlan, tizenegyedik felszólítással, egy felbecsülhetetlen lehetőséggel: „Tisztulj meg, ember!” – szólít meg minket, egyenként és közösségként is, a Szentlélek megérintő, tüzes nyelve. A Tisztaság forrását Isten, Krisztus közbenjárásával, belénk helyezte.
De milyen kevesen vagyunk meghallói ennek a legszebb nyárközépi üzenetnek. Ha minden emberben annyi bűnbánat-vágy ragyogna, ahány csillag a júliusi égbolton, akkor átfordulhatnánk – akár egyik napról a másikra is – az emberiség megtisztulásának korszakába.
Pünkösd utáni nyár. Krisztus, oly hihetetlen, hogy elmentél már, de mégis örökké velünk maradtál. Mint verembe pillantó csillag, lelkünk mélyén is fölragyog a Te tisztaságod. Csak magunkba kell pillantanunk, és immár örökké Te jössz velünk szemben az úton, te emeled szánkhoz az éltető falatot és a szomjoltó italt, és te csepegteted jóságod gyógyító pillanatait betegeink ajkai közé. Nyári szárazságainkban te fakasztod fel a lélek forrásait.
A Rákóczi Szabadságharc jubileumi évében gyakorta forgatom a Fejedelem fohászainak 2001-ben megjelentetett, zöld remény-borítású, küllemre is szép könyvecskéjét. Ő maga – helyettünk is – a megtisztulás forrásáért fohászkodik: „Fordítsd el tőlem, Uram, a világias megszokás rohanó patakját, nehogy attól elragadva elbukjak és elpuhuljon szívem a világ gyönyörűségének mezein. / Miként ez a víz megtisztítja testemet, a romlásnak és rothadásnak ezt a tömegét, ó, bárcsak ugyanígy mosnák meg a bűnbánat és a fájdalom könnyei lelkemet, amit annyi és oly nagy bűn mocskolt be életében!” (Mosakodás és öltözködés közben)
Közeledvén az első kenyéráldás néhai megünneplésének július 15-i napja, érdemes még tovább időznünk II. Rákoczi Ferenc lelkünknek oly tetsző gondolat-párhuzamainál, szimbolikus lelki (és nyelvi) fordulatainak társaságában. Megtisztulásaink fohászos fejedelmének is mondhatjuk őt: „Ó. Élő kenyér, ki az égből szálltál alá, légy lelkem tápláléka, miként ezek az elém tett ételek testem táplálékai lesznek. Add, hogy ezeket mértékletesen ízlelve szüntelenül téged éhezzelek.” (Étkezés előtt)
Korunkban, a kommunikáció és a média ál-mindenhatóságának behízelgő áradásában milyen szellem-frissítő meghallanunk a Fejedelem különös fohászát beszélgetéseink üdvösségéért: „Megváltó Krisztusom, te beszélgettél az emberekkel üdvösségükért. Add kegyelmedet, hogy beszélgetésed ereje beszédemet is megszentelje. / Add éreznem jelenlétedet, Istenem, hogy míg az emberekkel foglalkozom a földön, beszélgetésem veled legyen az égben. / Ó, szívek világossága, szeretet, ne hagyj el engem, mert ha nem lesz velem világosságod, üres és hasztalan lesz beszédem.” (Beszélgetéseink közben) Nyári munkálkodásaink, nyaralásaink, meghitt családi szalonnasütéseink fohászos sóhajtásai maradnak e megszentelt imaszavak. Kinek nincsen füle a lét súlyos kiáltásaira, az nem érdemli a létezés könnyű örömeit sem.
Milyen különös, hogy július öröknaptárában sorra fedezhetjük fel a bűnbánattal, az üdvözítő utáni vágyakozással telítődött szenteket: Mária Magdolnát, Szent Kristófot. Példájuk kísérje nyarainkat. Jusson eszünkbe csavargásaink, útra keléseink idején, hogy a legfontosabb a legnagyobb Úr, a legnagyobb kincs: Krisztus meglelése. Elsősorban őérette kerekedünk fel megszokott otthonainkból, s az Ő útjára, a szeretet útjára lépve lesz osztályrészünk a legszentebb hazatalálás.
|