Tüspöngés helyben2010.08.07. 05:39, Jépont
Jaj, pezsdül fel az Olvasó, megint kórházsztori, még mindig az egészségügy (igen, mindig és örökké). Állítólag ebből állna a munkaképesség, az életszerű élet, a Földet idomtalanul és érdemtelenül benépesítő emberiség feltétele, Nos hát. Kórház. Ritkán, de nagyon szükségem volt rá. Mint most is, amikor az évekig jelzés nélkül hurcolt és növögető daganatom felfedezték, és már csak nyiszi-nyuszi vált lehetségessé és jelen írásomkor meg az eredmény is kétségessé. Az már nem is téma, hogy bemászásomkor megkérdezték, otthon mit szedek. Mondom: csak ilyen B6-ot meg Cerukált, ami egy kicsit segített rohamos fogyásom megállításában - most 50 kg, 174 magas vagyok.
- De hoztam magammal - vágtam ki büszkén.
- Hát jól tette, mert nekünk az nincs - közölték rezignáltan.
- Gondoltam. Benne vagyunk a reformban. De ne aggódjanak, szike is lesz, csak az asszony később hozza be a banánnal - gyümölcsünk sincs -, mer" elvitte a köszörűshöz a többi konyhakéssel együtt. Altatót viszont nem hoztam. Úgy tudom, van altatóorvosuk - még -, az majd énekel nekem, és a bal vesém vígan távozik a döggel együtt. (Majd meglátjuk vagy nem.)
Most hát itt tartunk és minden más a képzelet szülötte. A szereplők nem a saját nevükön szerepelnek. A helyszín nem azonos az Uzsokival, ahol vagyok. Úgyhogy ne tudják.
De meglepően kulturált környezet, négyágyas szobák - csak a Horváth meg ne tudja! Na, ő a saját nevén szerepel, bár azt, hogy Ágnes és nőnemű, nem árulom el. Hogy a hely szelleme hozta-e - nem mondom, hogy genus loci, mert még felveszik a kartonomra, mint kóros elváltozást - vagy szerencsém van, de nem panaszkodom a kosztra, ami fontos - lévén szemét, kukacos evő vagyok még civilben is.
De nem árt megemlíteni, hogy a folyosókon, a kórtermekben, ebben az újnak mondható kórházi szárnyban nyugalom van. A régiben viszont dupla kupi, úgyhogy ha lehet, ne kűggyön má" miránk (sic!) egy zavarállambiztost, mert a két egység kiegyenlíti egymást.
Hát itt nyugodt és profi nővérkék, doktortól távoli, beteghez közeli orvosok dolgoznak. Ami egyébként természetes lenne, ha nem itt élnék a Középreformkelet-Európa közepén. Mondom ezt, mert némely vizsgálatra át kell ruccannom az "öreg házba". Visszatérve, Petőfivel élve elmondhatom: "De a kocsma bezzeg hangos."
Bizony elég számottevő ismeretekre lehet itt szert tenni. Például igen sok a beteg.
Lehet, hogy latin még az orvosi nyelv, de a mi ("új ház") orvosaink inkább az ómagyart alkalmazzák. Így a beteg is megérti és a kecske is megeszi a káposztát.
(Mi okoz bajt? A káros anyagok, nem a cigi...)
Azután új ismeret, hogy a kórház nem apácazárda. Főleg, mert nincs benne sok fényes lokál.
Aztán az általános nézet - hova siet, várjon, ráér! Hát ez bizony borzalmasan nem igaz.
Tudod-e, patakban ruhát mosó Asszony, hogy mennyi munkából kiesett óra és főleg mennyi stressz adódik az indokolatlan várakozásból? És ez fokozódik, "reform"-nyújtotta, indokolatlan, adminisztrációs túlterhelésből. Orvos, nővér többet ül a számítógép előtt, mint gyógyít, ápol. Ne hülyéskedj má", Egészségügy elvtárs, hogy ne tunnád, mi kerül sokba? Nem a gyógyítás, a gyógyszer, a nővér-, doktorfizetés. Nem, okoskáim. Nem. A sok elpocsékolt idő, a hihetetlenül ostoba, amatőr döntések, a minden apelláta nélkül végrehajtandó ítéletek. A fölösleges beruházások. Amik szülőanyja a hozzá nem értés, az oda nem figyelés és főleg, de nem utolsósorban a PROFIT-érdekeltség.
Tudjátok, mi kerül sokba? Ti. Ti kerültök sokba, és egyre többe fogtok kerülni, ha így marad minden. Én jövőre is a mai orvosomhoz fogok járni. De Kölnben vagy Hágában. Jó lesz, mi?
Ám akkor ki termeli nektek a pénzt? És ki hozza a manit?
Úgy gondolom, az lesz a legjobb, ha úgy jártok, ahogy én gondoltam.
- Folyton eszik, mégse hízik.
- Persze, mert nem egyedül vagyok, zabál velem ez a nem kívánt terhességből származó baba is... De már jó lenne megszülni, aztán megy a francba, intézetbe, én föl nem nevelem!
-jépont-
|