Relatív2010.07.22. 22:15, Csárádi Edit
Sosem vágytam gazdagságra,..
Sosem vágytam gazdagságra, palotára kacsalábon, legújabb sportkocsira, jachtra, nyakamat lehúzó aranyláncra. Viszont anyagi függetlenségre igen. Hogy ne kelljen bankokkal cseverésznem, hogy hogyan is legyen tovább, harcolnom a sárga csekkekkel, hogy melyiket fizetem be legelőbb. Éveken át könnyelmű voltam, megtehettem. Most már jóval összeszedettebb lettem, mégis mindenkor hadilábon állok a pénzzel. Talán mert nem istenítem, nem félek tőle és nem akarok mindenáron a hatalmába kerülni. Talán, mert csak egy papírdarabnak nézem, és néha fel nem fogom az értékét. Tudom, érzem én vonzom a jót is a rosszat is. Valahogy csak a pénzzel vagyok mindenkor fura helyzetben. Tudom, hogy be tudom vonzani, és most égetően szükségem is lenne rá, a kifizetni valók miatt, és hogy viszonylagos nyugodalmat találjak. Meghökkentő zavaromban még a Telejósdát is felhívtam, bár kinevetem aki ezt teszi. A hölgy azt mondta, nem az én sorsfeladatom most megoldani az anyagi gondokat, hanem a páromé és a családomé. Annyira zavarba kerültem, hogy egy pillanatra még nem tettem le a telefont, így hallottam amint a jósnő azt mondja: nézd mennyi pénze van a szüleinek... bár ez a mondat nem nekem szólt, hallottam. Azóta ezen agyalok. Először is. Csak papíron van anyám és apám, a valóságban semmiképp... A férjem anyukája ugyanolyan pénz nélküli, mint mi, tehát ezt is kilőttem. Akkor kire gondolt a jósnő? És elnevettem magam. Nekik az a feladatuk, hogy reményt adjanak a nekik betelefonálóknak drága pénzért. Megtette a feladatát. Talán próbálkozzak mással. Néha beugrom Szent Ritához, mert ugye ő a lehetetlenségek védőszentje, mert a templomban jó hűvös van, nyugalom és csend, időnként megsimogatom fehér márvány palástját, és amikor a fejemben és szívemben lecsitult a zsongás nagy levegőt veszek és sétálok tovább. Bevallom néha sorsjegyet is veszek, bár a fiam aki matektanárnak készül felhívta a figyelmemet a nyerési esélyre, vagy inkább esélytelenségre és én csak azt válaszolom ilyenkor, ha nem veszek, még azt a picinyke esélyt sem adom meg, és erre ugye nem lehet mit felelni. Nem, nem csodát várok. Dolgozom, vannak sorsfeladataim, napi feladataim, néha elgondolkozom mit és hogyan rontottam el, és minthogy tudom a válaszokat már csak a továbbiakat kell előteremteni és menni és menni és menni tovább....
|
|
|