legyen hát versike

ott ácsorog a hajléktalan fejéből

kilóg a photoshoppal

felfújt irdatlan buborék

alig változó felhőzet felettébb fedéltelen

alatta forró húgytócsában tükröződő

szürke ég cenzúrázott kétszínű

szivárvány kezében kétliteres

cserszegi körötte karszalagos elszánt

buzgó önkéntesek másként hangulatjavítók

közhaszontalan pépemberek vizslatják

vajon ennek a felettébb ócskán gyanús

embernek a pusztító nemzetidegen

műanyag borra vajon miből futhatja

miféle titkos forrásból részegedik

le ő itten mi jogon a mi impozáns

aluljárónkban honnan van erre ennek

a lénynek bármiféle fedezete

szolgálat

a közszolga rettentő

álmából felriadva

pirkadatkor felméri

milyen szörnyű közegbe

került

nem rest felkészülni

a megtisztelő napi kihívásokra

a tökéletes harapás érdekében

megkeféli ragyogó fogrendszerét

nekilódul pocaknyi

gőgös öntudattal

képlékeny gerinccel

csípőringató büszkeséggel

pindurka hatalma

gigászi tudatában

talmi érzelmek nélkül

rezzenéstelen pofázmánnyal

hasba rúgni az utcabútorrá

nemesült általa

megalázott

megnyomorított

megszomorítottakat

noktürn

fekete vászonszatyor a végét járja már

foszlott lyukas frontoldalán egy emberpár

felismerhetetlenül ölelik egymást

kapaszkodnak körömszakadtáig

ez azonban csupán sejtés

nyomokban látható talán klimt lehet

a csók vagy az ölelés ki tudja mintha

bújnának egymáshoz ledéren

vigasztalhatatlanul kiszolgáltatottan

tapogatózva araszolsz felfelé a szatyrot

tartó aszott karon elérkezel az inas nyakig

sarki róka boa lóg rajta friss még nedves

lángvörös vérnyomok