2016.03.25. 07:19
Radovan Karadľić: ELGYÁVULT SZAVAK
Rémes gondolat s az elgyávult szavak!
Mióta is uralnak már engemet?
Te pedig hol voltál?
Jobban védd meg ereszünket,
Fedelünk, ablakom!
Tudom, kórtól óvód gyermekünk s az otthont,
Meg ott a sok dolog, továbbá a piac,
És sok-sok apróság figyelmedre méltó,
Ám sokkalta több az, ami kidobható.
Amíg te odavagy,
A tengernyi kétely csöpp méreggel elegy;
Az emlék kavarog,
Arra késztet engem,
Koholjak vallomást, igen-igen nagyot,
Hogy ez az üresség rám szabott állapot.
Hagyj el mindent, és csak bennem létezz,
Ott, ahol már voltál,
Ott, ahol a helyed,
Hogy meglássad immár félidegenségem,
És hogy hiányodtól egészen elveszek.
Rémteli eszmék, ó, gyáva mondatok!
Mitől gyógyulhatok, mitől gyógyulhatok?
HAZATÉRŐK
Itt vagyunk a világ végén,
E lakunk utolsó,
A lassacskán elaggó.
Ósdi otthonunkat
Megújítandó
Szerelmünk juhbőrével,
Gyermekjátékkal
Borítjuk.
De házunk kivet magából,
Benne már a
Doh s az öregség,
Hályogfüggöny homálya az ablakon.
Két magány,
Maradék szerelemmel,
Tűz már sehol se,
A poklokét kivéve,
A lassacskán elaggó ég alatt.
AZ AGGÓDÓ
Kik előtt a nap még sose feketéllett,
Kiket nem bánt semmi gond,
Se a mában, se a múltban,
Bölcsen, kiszellőzködve…
Megtűri-e gondtól mentes életetek
Aggodalmas lelkemet?
Alkalmatlan percben
Teszem az Úr dolgát;
Az oltárra török.
Könnyelmű napotok kocsmáját taposom,
Köztetek hitetlen.
Nektek nyájas vagyok,
De belül mérges, gonosz
Ősállati elem.
Számítanak reám, vár a szent feladat.
Nem tudni, hogy mi az, azt se, hol, miféle.
A szélvész szólongat,
Nem hágy nekem nyugtot a mennyei parlag.
Sötétből könnyözön. Éj sátánja iszkol.
Márványfehér fény vegyül a fekete sugárba,
A nap setétjébe.
Szemben veletek a bukásban hiszek,
Szemben veletek alkonyórát várok,
Megsejtem hullását
Magasságos trónnak.
A verseket fordította: Vicei Károly
Radovan Karadľić SLOVENSKI GOST (A SZLÁV VENDÉG) c., l992-ben megjelent versgyűjteménye a költő addigi füzetnyi kötetkéit foglalja magában.
A könyv megjelenésekor Horvátország után már Boszniában is fellángolt a háború, a politikai palettán már színre lépett a pszichiáter poéta, de még nem lehetett tudni, hogy népvezérként élet és halál ura lesz majd, és mekkora bűnöket fog elkövetni. De már kezdeti, gyakori tévés szerepléseiből vészjóslón áradt nyakas határozottsága, lobogó egyénisége elkeserítően szuggesztív volt, fegyelmezetten kimunkált, pontos mondatokat, beszédeket fabrikált (feltehetően angolul is magas szinten érvelt, vitázott…), s egyik napról a másikra föltört az államférfiak közé, akiket henyén kioktatott, lekezelt.
Akkoriban került kezembe szóban forgó kötete, addig mit se tudtam költő mivoltáról, de tudván Néró, Mao Ce-tung meg a hasonlók Parnasszusra törő, hiún becsvágyó ostromairól, nem lepett meg, hogy a leírt szó hatalmát Karadľić is siet megtoldani martalóc csatlósokkal, akik aztán a gyógyításra fölesküdött orvos költő és a szerb nemzet nevében halomra gyilkoltak horvátokat és muzulmánokat.
Kár, hogy pályatársai nem győzték meg idejében arról, hogy íróként is viheti valamire, csakhogy akkoriban, sajna, a kollégák is nemzeti küldetésüknek igyekeztek megfelelni, s tolluk inkább határvonalak, meghúzására szolgált.
Pedig az átlagosnál jobb, sőt figyelemre méltó verseket írt.
És az is kár, hogy nyilván ő maga se lehetett meggyőződve arról, hogy a jó írás egyenlő a tettel. Ám ő cselekvőbb akart lenni önnön költészeténél, s végül vérrel mocskolta be magát.
Petőfit nem csupán a békés otthon nyugalmában írott csatadalai kötelezték el – hanem az újság heccelődő firkászai is küldözték őt az igazi karddal vagdalkozók seregébe, meg az ő hitvese, Júliája tukmált rá heroikus pózt -, hogy vegyen már részt valódi csatazajban… (Egy óvó feleség – mint a Jókaié – talán megmenthette volna az értelmetlen hősi haláltól.)
Radovan Karadľićról talán csak a jövőben tudható meg, mi vitte kényszerpályára, a maga költötte küldetéses pózba kívánt-e illeszkedni, s hogyan tuszkolódott a gondatlanságból elkövetett népirtás útjára.
Ismétlem, hosszú azoknak a kisebb-nagyobb délszláv íróknak a névsora, akik az össznépi fasiszta járványnak képtelenek voltak ellenállni.
És persze Radovan neje se óvta eléggé az ő hitvesét. Lám, a minap fel is szólította, hagyjon fel a bujkálással, adja föl magát. Micsoda árulás: kihagyhatatlan a megverselés! Vajon költ-e most újra a kolostorban dekkoló levitézlett legfőbb hadúr?
A költő végső megingása előtti korszakának itt közreadott sorai talán egy másik pszichiáternek, ill. lélekgyógyásznak, orvos etikusnak is tanulságul szolgálhatnak: ezért is ajánlom izgatottan a többi mellett Hódi Sándornak, Gerevich Józsefnek, Popper Péternek, Czeizel Endrének és másoknak.
2005 október 3
Saját és kezelt blogjaim
Közösségi blogok
Irodalmi Expressz
Irodalmi Quadriga
Online Lapozható Téka
Lapozható Könyvek Tára
Szabad Szalon
A Szabad Szalon bejegyzései
Vízjel Online Kiadó
Ex(ksz)panziók
Ipoly Eurorégió
Barátaim kezelt blogjai
Csárádi Edit
Farmosi László
Németh Péter Mikola
Csedy videói
Konczek József könyvei
Konczek József
Fabó Kinga
Szólítlak, Tavasz!
Egy idegenvezető magánélete
’Netala’ versek
Önismeret és kis filozófia
Saját blogok
Antike Möbel
Kepes videói
Hatvani kárpitos asztalos
Kepeskedések
Kepes zene és szöveglejátszói
Wordpress blogok
Szabad Szalon
Kepesweb
Irodalmi Quadriga