Dénes: Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Idenőtt egy árú lerakat, én meg itt szertelenkedem a hatalmas daganat alatt, ami az égről ordítja, hogy sok mocskot nekem találták ki. Elrejtette előlem a foltos hátú, felgázolt hajóskapitányokat, akik egy ladikot sem tudnának átirányítani egy patakon, pedig azt hiszik, hogy még ott az égen is ők irányítanak.

Jól eldiskurálunk a Holddal. Egyszer szeretem, egyszer nem… Most nagyon undok, pedig azt hittem az én pártomon áll, nem ellenem. Remélem, jól gondoltam… Jó lenne megtudni.

A kolléga készül a mutatványra, nekem már megvan a koreográfiám. Széttárom karjaimat és átölelem vele az egész nagy, csupasz valóságot.

(Odalép egy fához és szorosan átöleli.)

Keblemre utoljára, ebbe a hőségtől jégverem éjszakába. Szép testvér, talán holnap már én is ásványi sókkal felszívott zabálda leszek neked.

(Lefekszik a földre és hempereg.)

Éjjel háromkor, a harmatot ilyen örömmel soha nem kóstoltam. Milyen gyönyörűek vagytok, ti fűszálak, akár egy felsorakozott kivégzőosztag. Kötelességtudóan, ellent nem mondva, teszitek dolgotokat, aztán elszáradtok.

(Feltérdel, és egy maroknyi fűcsomót kitép.)

Olyan éles a pengéd, hogy borotválkozni tudnék veled.

(Számolgatja a füvet, aztán puszit dob nekik.)

Most már ideje lenne bekukkantani a kollégához, azt hiszem kihegyesedik az orra a meglepetéstől. Nem várok tovább!

(Odalép a védett raktárablak alá, lábujjhegyre áll, belekapaszkodik a rácsba és felhúzza magát. Éppen megkopogtatná, de amint elengedi, lezuhan a földre. Az ablak belülről nyílik befelé.)

Szakértő: Ki az? Valami tolvaj? Áh, csak az aljas igazgatóm spiclije lehet! Vagy egy kóbor kutya? Láttam a kétes ábrázatát a függönyön keresztül. Kutyák nem tesznek ilyet, ahhoz alattomosabb, kétlábú kell! Hova párolgott el? Sötét van, de nem annyira. Egye fene, ha jobb dolga nincs, mint hűségnyilatkozatához híven szolgálni a piszkot, ám tegye. Jelentsen rólam, amit akar!

Olyan zöld a fejed a gyűlölettől, hogy most rögtön használnád előkészített lapátodat, annyira kell neked az állásom. Egyedül én vagyok itt valódi, nem csak kinevezett szakértő!

Az igazgató, fő-fő jéghegy ékességnek, nyolc osztálya van. Olyan magabiztos a mögötte álló támogatók mindörökké karrierépítő segítségében, hogy még egy mezei érettségit sem vásárolt magának. Ilyen szürkeállomány-hiányában szenvedő, gerincprotézises hamutárcának, egy jó kis fenyegetőzés árán ingyen is létrejött volna. De az ő gondolatai közé nem fér egy mákszemnyi kétely sem, hogy hatalma örökre adódott.

Előző munkahelyéről, ahol ugyanekkora tanulmányi háttérrel a pénzügyeket irányította a semmibe, főnöke alig tudta feljebb buktatni, mielőtt a kondér mellől magát is ki nem túratta volna.

Mesélték, hogy előbb börtönbe szerette volna juttatni, de mikor felhívták figyelmét, hogy ilyen értékes embert nem illik, még gondolatban sem vádolgatni, taktikát váltott. Érezte, hogy mindent megoldónak látszó ötletével kést rakott saját nyakára.

Amilyen sikamlós, hájas, mérges kígyó a főnököm, még őz keríti börtönbe, ezért gyorsan javasolta, mint leges-legalkalmasabbat, a könyvtárból lett lerakat igazgatói teendőinek elvégzésére, mondván, hogy megérett már egy méltó munkahelyre… Mi más lehetne az, mint a környék legnagyobb raktára!

Hallod spicli, tudom, hogy rám állított, és még éjszaka is figyeltet. Jó hangosan mondom, köpj be, ha neked ez örömöt okoz! Fütyülök rád, és mondd meg szeretett talpadnak, amit nyalsz, hogy nagy ívben le se pittyentem. Néha fel is nézhetnél, mert a talp fölött ott van egy közveszély, amely abban a pillanatban, ahogy számára értéktelené válsz, nem kockacukrot dobál majd neked, hanem széttapos.

Spiclikém, hallottam ordibálásodat, hogy tönkretedd a munkámat. Mostanáig direkte nem nyitottam ablakot, mert ez a majom, egyetlen perceben sem hagy nyugton. Ha tudnád, hány hasonszőrűt juttatott már rács mögé. Egyesek ki is jöttek, hogy még otthon haljanak meg, a többiekből börtönfalpenész és salétrom lett. Hát erre számíts, spiclikém!

Milyen jó szó ez a spiclikém! Pici spicli és kém is egyben…

(Dénes nem bírja tovább a hallgatást, feltápászkodik, nyögdécsel a falat kaparva. A benti fény, árnyékát hosszan elnyújtva a fák közé veti.)

Dénes: Nyugodjon meg, nem spicli vagyok, sem pici, sem  nagy, benti-kém!

(Szakértő szívéhez kap, hátra tántorodik és levegőért kapkod.)

Szakértő: Sok gonoszságot kinéztem, az úgynevezett menedzseremből, de azt, hogy itt ölet meg nem gondoltam…

(Megvakarja a fejét.)

Dehogynem, igazából bármit eltudok képzelni róla.

(Kézfejét rakta az ablak párkányára, és már már rimánkodóan nézett felfelé Dénes, hogy ideje lenne hinni neki.)

Dénes: Figyeljen, nem vagyok a maga igazgatócskájának az embere!

Szakértő: Jó kiképzést kapott, vagy mégsem spicli!

Dénes: Rühelem ezt az ordenáré, mindenkit egy kalap alá vevő beszabályozást! Hetek óta, éjszakánként, a matracomon ülök törökülésben, himbálódzom és azon gondolkodom,  a jelképeiket, vagy a őket utálom? Bocsánatot kérek, utálni nagyon csúnya dolog, ezt megtaníttatták velem, nem utálok senkit. Én vallásos ember vagyok, azt is elvették tőlem.

Szakértő: A vallást nem lehet elvenni!

Dénes: Ott legbelül megmaradt, de ha beszélni próbálok róla, akkor a kedves igazgatód az én főnökeimhez képest pancser amatőr.

Szakértő: Mit dolgozol?

Dénes: Pakolok.

Szakértő: Tessék?

Dénes: Jól érteted, egy plázában cipelem a frissen kapott árut.

Szakértő: Azért ne add a nagyot, ezt még én is tudom, de mi a szakmád?

Dénes: Elárusító! Oké, neked megmondom, vegyészmérnök. Jutalomból most pakolóvá léptettek elő.

Levente: Tehát nem vagyok egyedül, elég meggyőzően mondtad, amit mondasz, vagy nagyon jól hazudsz.

Dénes: Nem hazudok! Mi a fészkes fenét csinálsz itt egy szál egyedül éjnek évadján? Nem félsz ott benn?

Szakértő: A kövek, és a cement nem harapnak, illetve nem lőnek, tőlük nincs félnivalóm. Ez a dinnye - inkább tök -, hogy meg ne sértsem a dinnyéket, az utolsó-utáni percben szólt, hogy leltárt kell csinálni a könyvvizsgálóknak, és ki ha nem én! Mert ugye, én vagyok itt az igazi, a valóságos kompetens.

Dénes: Már mondtad, hogy szakértő vagy.

Levente: Kompetens!

(Dobbantott a szakértő.)

Dénes: Már te is elkezdesz nagyzolni, mint ezek a piros körmű sakkfigurák?

Levente: Bocs, tényleg szakértő vagyok… Tetszik, ahogyan nevezed őket! Azt hiszik, hogy mert mi állunk elől - a gyalogok -, tényleg küzdünk minden hülyeségük nevében, hogy ne őket vadásszák le elsőnek!

Annyi sütnivalójuk nincs, hogy bár legtöbb halott mindig a gyalogok között van, de a legértékesebbek a tisztek. Egyetlen leütött tiszt, többet ér öt gyalognál, mindenkinek az ő leütésük a cél!

Jól elkalandoztam, szóval sehogy sem állok evvel a leltározással. Még a negyede sincs kész, nem tudom, hogyan csinálom meg reggelig, de muszáj lesz, mert nyelek.

Már rádiót sem hallgathatok, sérti a fülét. Tudod, reggelente, amilyen ürülék - ha nem bántalak meg ilyen csúnya szóval -, egy lemezről végighallgattatja velünk a beszabályozási indulót. Kötelesek vagyunk vigyázzba állni. Legtöbben krákogunk, de ezt is rossz néven veszi. Ha nem elég uborkafejű, majomtrutyihoz hasonlóan bámulunk ki a fejünkből, egyszerűen levon a fizetésünkből.

Muszáj megcsinálni ezt a nyamvadt leltárat, különben kiállít, mint a rossz bíró, akit jó pénzért bármire fel lehet bérelni és egy nagyobb  levegővételért is piros lapot mutat.

Dénes: Nehéz az életed szakikám. Tudod, hogy itt kint csupa lila festék a fal?

Levente: Nem nagyon járok ezen az oldalon, de sejtettem…

Dénes: Azért csúsztam meg. Nem akartalak megijeszteni, nagyon tetszett ahogy édesdeden szép szavakkal szapultad főnöködet, de féltem, hogy megijedsz.

Levente: Meg is ijedtem, szinte szívrohamot kaptam!

Dénes: Jól van, de ne feledd, elkezdted a becsületemet paradicsomszósszá passzírozni. Dénes vagyok!

Levente!

(Nyújtotta ki rácsok között a kezét a szakértő.)

Levente: Megkértelek, csendesebben vigadj… Ezt a baromságot meg kell csinálnom reggelig, különben bajba kerül mindenki!

Dénes: Ki az a mindenki?

Levente: A családom, meg én is, tudod…

Dénes: Üdv neked öreg, tedd a dolgodat, nekem is van mire felkészülnöm. Látod a szabályzászlótartót?

Levente: Bár ne látnám, ide is rakatott egy ocsmányságot.

Dénes: A főnököd tetette oda?

Levente: Ki más?

Dénes: Nézd meg reggel, milyen szép lobogó lesz rajta!

Levente: Nem vagyok mazochista!

Dénes: Azért, a kedvemért tedd meg. Léteznek még az égész falat beborító könyvespolcok valahol?

Levente: Francokat, ez a szépséghibás sörkukac tett róla, hogy minden, de minden, ami igazi értréknek számít, biztosan a fold alá kerüljön. Megyek dolgozni, benyomom az ablakot, bár megfulladok a hőségtől… Ne rajcsúrozz, igyál nyugodtan, csendesen, ahogyan a normális piások teszik!

Dénes: Itt, az éjszaka kellős közepén semmi mást nem látsz bennem, mint egy megvetendő piást?

Levente: Várj, megnézlek. Csapzott, hosszú hajaddal egy pulikutyához tudnálak hasonlítani.

Dénes: Amúgy te miben vagy szakértő?

Levente: Egyrészt építészmérnök vagyok, másrészt közgazdász, harmadrészt lakberendező, negyedrészt kötéltáncos. Ez utóbbi tudomány nagyon sokat segített már nekem. Látod milyen lett ez az épületet? Gondolom korábbról is ismerted.

Dénes: Igen, egy könyvtárként működő palota volt itt. Ha jól emlékszem Barbavicki úr örökölte valahonnan.

Levente: Úgy van! Az utolsó pillanatig nem bocsátott el senkit, de annyi adóssága gyűlt fel az érdektelenségtől, hogy ha meg akarta tartani tizennyolc négyzetméteres garzonlakását és megszabadulni a pénzkövetelőktől, az első vevőnek oda kellett adnia áron alul.

Dénes: Mondd, miért kürtős kalács dizájnra tervezted az épületet?

Levente: Dehogy én csináltam! A hülye patron!

Dénes: A főnököd?

Levente: Nem, a tulajdonos, aki a gasztronómiában nem tud távolabb gondolkodni a kürtős kalácsnál. Tehát agyszűkülete van, érzelmi pangása és jó étvágya, ez utóbbi legalább meglátszik rajta. Csak neked megsúgom, bár senki nem vette észre, de itt mindent elbontottak. Hiába, ezek ebben legalábbis profik... Megalkották ezt a nagy darab, ronda közröhejt a maga két emeletével.

Dénes: Akartam is kérdezni, hogy lehet ez a környék legnagyobb építőanyag lerakata? Nagyon csekély a belterülete. Jártam bent annak idején, tudom hogy rengeteg terem van, de mégis...

Levente: Az alagsort meghagyták, de elmondom a nagy titkot. Nem tudom mitől nyíltam így meg, még a családtagjaimnak sem mesélném el ennyire részletesen. Van harminc föld alatti szint, amelyek sokkal terjedelmesebbek és ezekben bizony gyárak működnek, amelyek ontják az építőanyagot. Tehát nem szükséges valóságosan tárolni, elég ha leszólnak az adott alsó szintre, máris jön a kész anyag.

Dénes: Annyira gyorsan mégsem mehet...

Levente: Dehogyisnem, pajtás. Mondd, te tudtad azt, ha egy köbméter fát triplomicigicilinnel fölvegyítesz, abból nyolcvan tonna tégla képződik?

Dénes: Elképesztő, erre a reakcióra nem is gondoltam, és igaz, tehát ezért fogy az erdő…

Levente: Ezért is, meg másért is. Amíg egy szál fa marad a Földön irtják ahogy bírják, aztán majd azt is kivágják. Mondom tovább. Van egy szint, ahol rókaprémből és kolinodimunid keverékéből cementet gyártunk. Egyetlen róka három deciliter vegyszer adalékkal nyolcszáz tonnát eredményez.

Dénes: Döbbenetes! Ezeket a lehetőségeket soha nem gondoltam végig...

Levente: A betont, három csepp ritunundiummal darált fácánból csináljuk.

Dénes: Várjunk, gondoljuk végig, itt valami nem stimmel! Akárhonnan nézem, a folyamatba beépült egy kellemetlenségi tényező. Hat év, negyvenhat nap múlva a beton visszaalakul fácánná. Szólni kellene a szerencsétleneknek, mert rengeteg ház össze fog dőlni.

Levente: Ezt nem tudtam, de szólni sem tudok, majd ráfogják egy természeti katasztrófára.

Dénes: Még két apróság. Ne nézd le azokat, akik a konyhaművészetekben járatlanok! Én a zsíros kenyér készítésnél abbahagytam a tanulmányokat, másrészt voltak sejtéseim, sőt tudom, hogy a műanyag világában élünk. Ezért például bele sem gondolok, miből készül a bab, vagy a gumi, amit ma megettem párizsi formájában. Micsoda marhaság, naponta azt eszem! Az összes többi hasonlóképpen készül, ha belegondolnék, talán nem is tudnám levezetni e reakciókat. Erről jut eszembe, ez a te drága főnököd, hogy meri megengedni mindezt magának?

Levente: A beszabályozók, ahogy te mondod, én inkább kiszabályozóknak nevezném őket, tényleg valahol ott kuksolnak a Hold mögött. Nagy sorfalat álltak mögé. Mindannyian azt hiszik - ő is -, hogy mindörökre hatalmon maradnak. Gondolod, engem nem zavar a rengeteg kiplakátozott marhaság? "Le a kulturálatlan kultúrával!" A kijelentés önmagában hülyeség! A könyvet, színházat, kifüstölték a "Sonkahegyek", “Falábak” és egyéb kulturálisnak csúfolt tévéműsorok.... Ez a lüke - most a tulajról beszélek -, életében két könyvet olvasott ugyanattól a szerzőtől, Orwell 1984-ét és az Állatfarmot. Ezért a legalsó szint fölött kettővel van egy égető. Az a kényszerképzete, hogy összegyűjti a világ összes példányát minden nyelvből és elégeti azokat,

meg Orwell összes művét, hogy a neve és írásai is tűnjenek a nagy fekete semmibe. Sőt egy hacker csoportot is ráállított, amit ő anti-hackernek nevez, a dolguk az interneten közzétett, olvasható és hallgatható változatok törölése úgy, hogy soha többé ne lehessen őket visszatenni.

Dénes: Most mit mondjak? Kicsit elképedtem, nagyon már nem tudok... Most már tényleg megyek szenvedni!

(Dénes lankadtan megy vissza padjához, órájára tekint és felsóhajt, majd leül.)

Dénes: Gyere öreg itt az idő, hogy egy kicsit még kokettáljunk.

(Felemeli az üveget, megint sóhajt, kihúzza a dugót, meghúzza.)

Aljas igázgatók mindég voltak. Nem hiszem, hogy egyetlen napig is tisztességes viszonyok uralták volna a környéket a huszadik században.

Zsarnokok hemzsegtek erre egymás után, az egész olyan volt, mint egy váltófutás, ahol az egyik gazember, a másiknak adta a stafétabotot.

Jobb esetben cipőt cseréltek, és startszámot, rosszabban arra sem méltatták a nagyérdeműt. Simán beültek, az elképzeléseik szerint nekik jogosan járó placc, kellős közepére. Ha egy fél nappal korábban még többé kevésbé tisztességesek voltak, ezt a rossz szokást, mérhetetlenül rövid idő alatt elvetették.

(Dobhártya sértő kornyikálás hallatszik.)