Ezt a - nyolc hónapja közlésre kínált - verset nem közölte a vészemesz-uralta MAGYAR SZÓ Kilátó melléklete; sem Kontra Ferenc, sem Patócs László szerkesztő nem méltatta reagáló szóra a szerzőt:
Aki (azt hiszi, hogy) nem politizál,
azzal mások politizálnak.
Aki hallgat, annak a nevében
mások hangoskodnak.
A némaság, a kivonulás,
és a tétlenség is politikai tett.
Passzivitásod légüres terébe
agresszív mérges gázként nyomulnak be
önjelölt megváltók.
Tizennyolc, húsz, huszonöt lettél immár,
s ha szülői kegyből nincs szerencséd
bohón elodázni a felnőttséget,
kéretlen gyámként téged akkor is vár,
keblére ölel a
kiskorúsításra mindig kész Párt.
Noha nem boldogít, jobbára csak árt,
eszmezubbonyát vígan fölölti ma
minden gondolatmentes átlagpolgár,
kit megdolgoz a napi maszlag-ima,
médiától istenült politikus
– megélhetési magyarságszínlelő –
(a kenyérnél többnyire több a cirkusz).
Mucsai közéleti menő muki
dönt sorsod felől, ki mélán megveti
az elmemunka balek kalandorát.
De a hivatásos vezér retteg is
az egyéniség hőzöngő, rebellis
ármányától; jogban jártas cinkosok,
hatalomtechnikára szakosodott
tanácsadók szolgálják az elnököt.
Neki képzett udvaroncok szállítják
szózatát, exkluzív nyilatkozatát,
íróságban abbamaradt bértollnok,
kiugrott költő üt össze beszédet.
(Ezen ágyasa még igazít itt-ott.
„Se igen, se nem, egyiket se vallom”,
makogja kábé ilyen színvonalon.)
Innen-onnan; zsebbe, bankba, marokba
ömlik a bérmunkát díjazó manna.
Együtt követik el a választási
kampányt megkoronázó osztozkodást.
A góré fejére senki se nőjön,
kellenek a bólogató jánosok,
meg a taps és szélkakas-igazodás,
él még a zsarnok előd bölcselete,
a végórákból: „Tűrj meg a hatalmon,
cserébe tűröm a munkátlanságot,
mindig is legyél link, lumpen, lojális!”
A szerelmi líra és a lázadás
bárdolatlan bárdjai,
analfabétái
mindnyájan elmennek pártot szolgálni;
költészetük gondolatot nem hordozó halandzsa,
a megértéstanról szólnak a
legzavarosabb soraik.
Napi létküzdelemtől elszakadva
nem lát túl messzire a bandagazda;
mandátumának fő hozománya a
nyakkendőviselet, idővel sörhas,
sorsokért mímelten aggódó orca…
Pénzben és kapcsolatokban tobzódhat,
de mégis magányos, senki se társa.
Tisztségét már tisztelet sem övezi,
egyelőre jár még sofőr őneki;
kis hír lesz csak a közeli bukása.
Most még vele dőzsöl a retyerutya,
posztját féltve másokat elszigetel,
seggnyalók kicsiny körét gyámolítja…
Rabbilincset, vasajtót nem csap már rád,
ma úgy is ellehetetleníthet ő,
hogy elszívja előled a levegőt;
megbélyegez, elnémít, nem ad munkát…
A léteddel mindenki politizál,
nem csupán a hivatásosok hada,
minden s mindenki (le)számol veled,
akárcsak a természeti elemek;
tetszik vagy sem, dolgodba beleszólnak:
a vírust, a jégesőt elszenveded,
a napsütés csak ritkábban cirógat,
s jaj, sose múlik el rólad
a politikus-daganat!