2016.03.01. 08:19
Boér Péter Pál:
FELFÜGGESZTETT ZÁSZLÓK
(aktualizált változat)
SZEREPLŐK:
Dénes
Mihály alkoholista
Levente
Jolánka, Dénes feleségének hangja
Misztikus női hang
Kaszás férfi
Járőrparancsnok
Szín: (Park éjjel. Fák alatt, egyszerű padon ül. Háttérben és oldalt egy-egy templom dereng. Mögötte, zászlórúd. Fiatal, harmincas éveiben járó férfi a padon ülve, előregörnyedten, térdén állát alátámasztva tenyerével beszél. Egymaga van a színen.)
Dénes: De furcsán süvölt a szél, hogy kerülök ide? Ekkora Holdat még soha nem láttam. Gonoszul világító fényével kikészít, mégis látom őket!
Simogat a szél és a fülembe süvít, mint mikor gyerekként búgócsigát pörgettem. Dagad a Hold… Ez már kóros neki! Nem? Nem is fedi az ocsmányságot, amit már látni sem akarok. Nincs elég sötét, elég bódult sem vagyok ahhoz, hogy feledjem, amit valójában nem is akarok. Fák közé jöttem, és most azt látom, amit elvettek tőlem. Szétvilágítja a Hold!
Néha az ember azt hinné, fantáziazsugoruk van, mert a digitális kijelzők helyett, zászlókra emlékeztető lepedőket használnak. Be sem keretezik őket, hanem úgy húzzák fel, mint a régi zászlórudakra. Ma ezek borítják be értelmes jelszavukkal a környéket. “ Le a kulturálatlan kultúrával, kulturált kultúrát a népnek!”
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Ott egy lerakat – Hm! - Biztos, hogy jó helyre jöttem?
(Fejhez kap és letörli a ráesett galambpiszkot.)
Galambröptű, nyáresti dinamit. Ezen a fán sem pacsirta szól…
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Ez egy hadizsákmány, szabadrablással. Nem akarom látni a beszabályozókat, szétfeszítitek életem minden apró forgácsát! Mi maradt még? Megettem ma is a négy deka párizsimat. Magamat legkevésbé sem siratom, de a húgom megérdemelte, hogy tanulmányai elismeréseként dicséretnek csomagolt gyalázatot kapjon? Nekem nem olyan fontos a kémia, mint neki, lapáttal kavargatja a vegyi anyagokat egy ételgyárban, nagyjából úgy, mint egy betanított munkás.
(Felnéz)
Még kövérebb az a nyavalyás Hold, és mégis tetszik, pedig mindent megvilágít, amit nem szeretnék. Hiába dugta maga mögé azokat, jól látok, túlságosan tisztán!
(Lenyúl a földre és felemel egy fél literes flakont, ránéz, szinte szuggerálja)
Ha más nem, te legalább itt vagy velem bátorítónak. Gyere, cuppantsak egyet a szádra! Egymás nélkül nem is bírnánk ma éjjel, ugye? Na ugye?!
(Megkopogtatja az oldalát.)
Jól bírod, most te vagy a legjobb barátom!
(Még egyet húz az üvegből)
Mellényúltam az előbb, nem simogatlak tovább, ha kell szerteszét taposlak. Kit érdekelsz te, palack, ami benned van, ő az én éjjeli barátom! Minden homályban sejlik. Behunyom a szemem, de az az idióta Hold úgy fénylik, hogy fehéren látom, az összes feketét.
Jucikát még csak ki bírnám, de apámat talán hollók őriznek, valami fekete tömlöc mélyén, ezernyi keselyű reptével övezve… Nem érdemelte! Csak azért, mert kimerte mondani, hogy leges-legfelül, nem mindig az van, ami látszik. “Látják azokat a gyönyörű vadludakat a tengerkék égen? Ők nagyobb urak mindnyájunknál!”
Emlékszem, gyáván álltam, mint egy óriás, düllesztett szemű, szétrobbanásig felkövéredett hal… Jutalmul kinevezték adócsalónak. De nem ám ilyen egyszerű mezeinek, aki fizet egy elviselhetőbb bírságot! Á dehogy! Rádöbbentették, hogy egy korábbi megállapodás értelmében minimálbére arra kötelezte, hogy jövedelme felét a Nyúlfül hosszabbító egyletnek irányítsa át. Egy sorozatgyilkost is emberségesebben fognak el tán. Ott előttük leteperték, hátrafeszítették kezeit és négyen géppisztolyt szegeztek fejének. Ha megmozdult volna, egész biztos hogy szegény arcmaszkos kommandósok önvédelemből kénytelenek lettek volna végezni vele. Lehet, hogy jobb lett volna neki, mert így sokkal hosszabb ideig fog tartani az egész. Többet kapott mint egy minősített gyilkos, mert Money… (Pink Floyd bejászás). Csak ne lenne, ilyen búzamező színűre mázolva a dagadt Hold fényétől minden. Sokkal könnyebben menne.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Mindenki alszik, legalább nyugodtan gondolkodom még egy kicsit. Végül is, a gondolkodás szokása a legtiltottabb szabadság, remegnek a szó kiejtésétől is.
Magukba, nyugágyaikon heverészve dőzsölnek, parancsokat osztogatnak és lenyomnak…
Ha nem tudnám, hogy július van, megesküdnék rá, hogy havazik, minden olyan színű.
Csak most látom, nem vagyok egyedül.
(Lenyúl a pad mellé, kortyol egyet, kiegyenesedik, végigtörli a száját és folytatja komor melankóliába.)
Vajon sorstárs? S kit tisztelhetek ebben a fényes, lassan hajnal felé baktató, csupa fás árnyékvilágban? Még valaki virraszt… Milyen érdekes, külön-külön virrasztunk. Ő nem tud rólam, de én tudok róla.
Árnyékvilág, annyiszor hallottam. Ma éjjel meg is látom, mindennek annyi árnyéka van. De nem is ez az árnyékvilág jelentése, hanem az a mocsokkal fedett sötétség, amiről először azt hittem, a Hold mögött van és elfedi, ezzel szemben bevilágítja!
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Szépen zenélnek a levelek. Szeretném megismerni sorstársamat, ilyenkor csak kolléga lehet, hasonló gondolkodású. Kopogtassak az ablakon, vagy jobb ha békén hagyom? Minek moralizálni, hogy aztán kitérítsem szándékából? Felállok egy picit!
(Kiegyenesedik, széttárja két oldalt karjait és rugózik, karhúzássokkal.)
Nagyon kellemes az éjszakai levegő, sokkal tisztább. Valami, valamit kiszűr belőle és nagyon egészséges a tüdőnek. Egy légzés be, egy légzés ki. Ki be, ki be!
(Légző gyakorlatot tart.)
Igaz is, nem biztos, hogy az én tüdőm egészségi állapotának feljavítása a legfontosabb dolog ebben az agyon holdsütötte éjszakában. Hajnalig már csak elleszek azokkal, amik vannak… Amúgy tényleg kellemes!
(Beleszippant az éjszakai levegőbe. Megdermed és ijedten előre mutat.)
Ezek a mocskok, akik a Hold mögül kukkolnak, teli rakják a várost, falvakat, utak szélét, sőt, még a mezőket is szabályzászlókkal, nehogy elfelejtsük, hogy nem a ringó búzatenger, sem a kúszó felhők, vagy hömpölygő folyók, hanem ők az uraink.
Mennyire ostobák, talán egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy előjegyzésben, mindannyian a négy szál deszkából csinosított öröklakás várományosai.
(Feltekint az égre, zsebre teszi a kezét, megdermed.)
Mennyi csillag, és sokkal több lenne, ha az a dagadó reflektor nem virítaná mindet szét. Az ott a Nagy Göncöl! Lásuk csak, már rég elfelejtettem, a szárától számítva merre is van a Kis Göncöl. Á, úgy látom megtaláltam!
(Rámutat egy pontra.)
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Mi a túró lebeg előttem, kísértet, vagy átmeneti barátom már túl sokat segített és hallucinálok. Suhognak itt az árnyak, s arrébb valami sötét karó magaslik.
(A homlokához kap.)
Ilyen nincs, a maguk frivol exhibicionizmusával ezek ide, a park közepébe is képesek voltak berondítani egy szabályzászlót, tartórúddal. Még egy bicska sincs nálam, hogy kivágjam. Eszük van, vasból csinálták...
(Leül a padra, megint az eget nézi.)
A Hold már ötször akkora, mint lánykorában, esteledéskor! Lehet, hogy megbetegedett?
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Jobbra valami idióta nyikorog, sajnos. Recseg az avar, meg kell mondanom, nem vágytam társaságra...
“Aj ha ez az éjszaka, három teljes hétig tartana!”
Nótázhatnékom lett, az a baj, hogy a botladozó éppen erre jön, nótázni meg egyedül sem szeretek mostanában. Ez előrehaladottabb állapotban van mit én! Úgy látom, azt hiszi, hogy a sétányon átdobott deszka, palló egy patakon... Mindjárt elesik… Vajon ki, és miért tette oda azt a deszkát?
(Feláll a padról és járkál.)
Ej, ha dédnagyanyám nem az angol kisasszonyokhoz járt volna egyetem előtt, anyám most nem egy vegyi ruhagyárba dolgozna. Én is utálom a munkahelyemet, minden reggel gyötrődés bemenni. Amikor leseggfejeztem a főnököt, egyenként mindenki gratulált, majdnem szobrot emeltek nekem.
(A homlokához csap, patetikusan mondja.)
Másnap, úgymond saját érdekemben átrepítettek az árufeltöltők közé. Ha nagyon ügyes vagyok, előbb-utóbb visszakerülök oda, ahonnan elönkénteseztem… Bírom a munkát, nem alázatoskodom, nem is nyivákolok. Az örömszerzés legyen mások dolga!
A közösségi munka magasztos felemelése gomolyog előttem, csak az a baj, hogy mindég lepottyan, és sem a munka, sem a közösség nem emelkedik sehová.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a semmi. Reggeledik, vagy még nagyobbra dagadt ez a fojtó? Érzem, ahogyan távcsövekkel kukkolnak a mögötte bujkáló beszabályozók és beállítják a fény erejét, hogy még éjszaka se tudjak egy utolsót gondolkodni, és magasról le sem füttyenteni őket.
(Feláll, idegesen sétál minden irányban, gesztikulál és egyre hangosabban beszél.)
Jolánkám, Jolánkám, csak tudnám végre eldönteni, hogy a világító mögött bujkáló, aszimmetrikusan felsorakozott tagoktól, vagy a te hiányod miatt kapok holdszúrást, a holdfürdőzés eltúlzásától.
Tántorog a kolléga és nagyon közeledik. Ha jól látom, már átbillegett a pallón. Mielőtt ideér, simulj az ajkamhoz kedves.
(Lenyúl, felveszi az üveget és nagyot kortyol. A spirálisan közlekedő éjszakai részeg megérkezik.)
Mihály: Jóccakát kolléga úr! Maga is elüldözött?
Dénes: Jóccakát, honnan üldöztettem volna?
(He-hebegve beszél végig.)
Mihály: Engem az asszony zavart el, nem szereti, ha iszom. Három hete, minden éjjel, amikor már biztosan alszik felkelek, veszem a pajtást, besüllyesztem a belsőzsebembe. Két-három órát sétálok, elfogyasztom, aztán hazamegyek. Egy kevés egyenes redőzetű, megroppantó alvás után, felébredek, és pár percig, míg az ajtón kívül kerülök, alig bírom eljátszani a frissen kialudtat. De így nem veszekszik az asszony.
(Csuklik egyet.)
Továbbá meg van győződve arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról!
(Előveszi az üveget, nézegeti simogatja.)
Oda nem adnám semmiért, de jobb a békesség. Maga is így van evvel?
Dénes: Hogy is mondjam, ez nem igazán tartozik magára, futó ismertségünk második percében. Ha jól látom, én vagyok az idősebb, szervusz komám, Dénes vagyok!
Mihály: Szervusz! Mihály a nevem!
(Mutatkozik be a tökrészeg.)
Szeretem a nevemet, tudod annyit hülyéskedünk mikor nem dolgozom, mindenki Misinek szólít. Én meg, hogy jól horkoljak a munkában, az összes csajt, aki túlsúlyos, Misinek nevezem. Azt hiszik, hogy tetszenek nekem, és ők Mihály kedvencei, pedig csak azt akarom mondani, mi háj van rajtatok!
Dénes: Hol dolgozik?
Mihály: Horkoló vagyok.
Dénes: Micsoda?
Mihály: A textilgyár zajártalom felmérőjében, ahol én vagyok a zajforrás. Napi öt órán át horkoltatnak egy hangszigetelt szobában, ebből bizonyítják a szövőlányoknak, hogy tévednek. A teremben nincs túl nagy zaj, nem érheti őket károsodás. Megmutatják a felméréseket és a kinti méréseiket is. Képzelje elhiszik! Munka után már tényleg frissen megyek haza. Évek óta azon spekulálok, hogyan kellene az asszonyt rászoktatni, de ő csak kávét hajlandó nyakalni. Innen a pénz, utálom még a bűzét is! Azt hiszem, én vagyok az egyedüli kávé-antikoffeinista a környéken. Mindig úgy könyvelem, mintha kétannyit vettem volna. Úgy teszek, mintha az enyémet diszkréten leereszteném. Néha egy-egy mosatlan csészét kinevezek saját enyémnek, így aztán sikerül összespórolni a piára valót.
Dénes: Mekkora mázlid van, hogy te kezeled a pénzt.
Mihály: Én is így látom, de nehogy tippeket adj az asszonynak, mert meg van győződve arról, hogy leszoktam a legjobb barátomról.
(Sípolva nevet, Dénes is kényszeredetten elmosolyodik.)
Dénes: Na, Mihály barátom, mik a további terveid?
Mihály: Mire gondolsz?
Dénes: Mondjuk, úgy a következő öt percre, szeretnélek meghívni egy közös szenvedésre.
Mihály: Eleget szenvedek én egyedül is, miért szenvednék veled?
Dénes: Tudod, az italozást szenvedélynek nevezik...
Mihály: Húzd meg a flaskámat!
(Odanyújtja a lapos üveget.)
Konyak van benne.
(Dénes is átnyújtja a saját üvegét.)
Dénes: Az enyém egyalkalmi kisüsti. Ne sajnáld! Most, hogy ilyen jól kibeszélgettük magunkat, van egy ajánlatom, szeretsz játszani?
Mihály: Épp nincs kártya nálam, sajnos. Szerintem nem látnánk a lapokba, akármilyen fényes ez a túlzásokba esett Hold...
Dénes: Nem arra gondolok, Misi, sokkal érdekesebbre!
Mihály: Parancsolj kérlek, semmi jó elrontója nem vagyok.
Dénes: Mihályom, eltalálsz az állomásig?
Mihály: Nem vennék rá mérget, de ha nagy szükség van rá, oda szolmizálom magam.
Dénes: Figyelj, aki hamarabb ér az állomásra, az less a másik vendége.
Mihály: Mi van, ha nem győzök?
Dénes: Akkor duettet iszunk!
Mihály: Jól értem, ha-ha győzünk, ha nem, veszünk egy csomó piát és megisszuk?
Dénes: Igen, a győztes issza a nagyobb adagot!
Mihály: Akkor szaporázok, induljunk!
Dénes: Én egyetlen ide sorsolódottam, nem olyan egyszerű ez. Ma csak úgy dőlnek belőlem, ezek az intuitív, franc tudja milyen ötletek. Szereted az öttusát?
Mihály: Minden sportot szeretek, az öttusa nem olyan érdekes, nagyon szétforgácsolják szerencsétlen versenyzőt, de alapjában szimpatizálok a polihisztor sportot űzőkkel is.
Dénes: Mikor azt mondom, három, kettő, egy, indulhatsz is! Ha előbb érsz oda, megvársz, világos? Én öt perccel később indulok. El ne szaladj, amennyiben utolérlek és lekörözlek, akkor biztosan vesztettél. Kész vagy?
(Mihály lelkesen mondja.)
Mihály: Kész!