Most is lárom tanulóim huncutul mosolygó arcát.

Radmila Marković

Kemény fában puha csomó, puha fában kemény csomó

Iskolában tanítottam

tanulóimtól hallottam.

Legendával bővelkedtek ,

meséikkel kedveskedtek.

Valamikor réges – régen lábuszon utaztak a népek.

Ha elfáradtak, leültek és tarisznyából eszegettek.

Ott háltak ők meg, ahol éppen rájuk sötétedett minden,

még a csillag sem ragyogott, de a Hold kukucskált az égen.

Az Úr és Szent Péter Földre jöttek, az érdekelte őket:

mit tevékenykednek, hogyan élnek , milyenek az emberek.

Felkerekedtek, gyalogszerrel megindultak, nézelődtek,

szépen mentek, mendegéltek , köszöntek ők szembejövőknek.

Ahogyan így mendegéltek, egy útszéli kocsmához értek.

Esteledett. Jól elfáradtak. Eldöntötték:  lefekszenek.

A kocsmában asztalosok vigadoztak, ünnepeltek, de

megmutatta a kocsmáros,  ők a sarokban pihenhetnek.

Annak rendje módja szerint szépen, csendesen lefeküdtek.

Fáradtságuk ki kell pihenni.  Jót aludni így is lehet.

Az Úr feküdt belül, a fal mellett, Szent Péter meg mellette.

Éppen már jót szundikáltak, mikor hirtelen felébredtek.

Kurjantgattak asztalosok, borvörös orral kiabáltak.

„Táncoltassuk meg azt, aki kívül fekszik. Ihaj, de csuhaj!

Ne aludj most pajtás! Mulass velünk! Jól sikerült a vásár!

Az árunkat, hidd el, mint a cukrot úgy elvitték, kapkodták.

Kifáradt ám, de nem is kicsit Szent Péter, nem csoda, hiszen

jól meg táncoltatták, rángatták, alig állt már fáradt lábán.

Helyére visszaérve, az Úrhoz e szavakat intéze:

„ Jaj, nem igazság ez jó Uram! Belül fekszel szép nyugodtan,

engem meg csak ráncigálnak, táncoltatnak és kurjongtatnak.

Cseréljük hát el a helyünket. Aludj kívül, szépen kérlek!”

„Kívánságod teljesítem! Feküdj te a falhoz közel, majd

alszok kívül. Pihenj most, ne gondolkodj, hunyd be a két szemed.”

Elhelyezkedtek  a sarokban, álom megjött, arcot simít.

Hangos szóval, énekszóval, megzavarták az alvást megint.

„Tácoltassuk most meg, ihajla, a fal mellettit,  csuhajla.

Ismét Péterünk került sorba, nem hallgatták könyörgésit.

„Gyere hát velünk, táncolj Te is! A társad már megtiszteltük.”

Izzadt Péterünk, alig élt már, vizes volt az ing és nadrág.

Reggel, mikor felkeltek, Péter megkövette pihent Urát.

„Nem igazság, amit asztalosokkal az éjjel műveltünk!

Lumpoltak, pedig áruikat készítették a segédek.

Mivel bünteted meg őket, jó Uram, amiért ilyenek.

Arról nem regélek, asztalosok velem mit tettek, hiszen

ha nem aludtál volna, láthattad volna szenvedésemet.

Legyen Péter! Kívánságod teljesítem. Jól megfontolom.

Büntetésül rájuk szabom én: Puha fában: kemény csomó,

kemény fában: puha csomó  ezután. Ne csak mulassanak,

becsülettel a pénzükért,  szorgalmasabban dolgozzanak.